Románia: bajnok volt a Fradival, most a Sepsi edzője lett

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2017.11.14. 10:31
A játékosként a Vasasban és a Ferencvárosban is megforduló, utóbbival 1995-ben magyar bajnoki címet és Magyar Kupát nyerő Eugen Neagoe lett a Sepsi OSK labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

Az 50 éves Neagoe 2005 óta edzősködik, a Liga 1-ben az Universitatea Craiova, a Pandurii Targu Jiu, a Drobeta-Turnu Severin és tavaly a CSM Poli Iasi csapatánál volt vezetőedző, valamint ciprusi gárdáknál (ASZIL Lyszi, Arisz Limassol, Nea Szalamisz) is dolgozott. 2010 és 2015 között Victor Piturcát segítette a Steauánál, a Craiovánál, majd a román válogatottnál.

Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa elárulta, hogy első számú kiszemeltje László Csaba volt a székelyföldi csapat kispadjára, ám hiába tárgyaltak két hétig, végül nem tudtak versenyezni a skót másodosztályú Dundee United ajánlatával. A kolozsvári CFR-rel bajnoki címet és két Román Kupát nyerő portugál Antonio Conceicao pedig csak egy hosszabb tájékozódás után vállalta volna a felkérést, miközben a sepsiszentgyörgyi vezetést az idő is szorította. Mint Diószegi elmondta, a szóba került négy-öt román tréner közül azért esett a választás Neagoéra, mert amellett, hogy szakmailag és emberileg is kiválóan együtt tudnak működni vele, rendkívül gyorsan, alig kétórás tárgyalás után elvállalta a feladatot, és kedd délelőtt már meg is tartotta az első gyakorlást.

A legutóbbi kilenc mérkőzésén csak két pontot szerző Sepsi OSK (11 pont) jelenleg a Liga 1 tizenkettedik helyén áll, és szombaton a kiesési harcban közvetlen riválisának számító medgyesi Gaz Metant (10 pont) fogadja.

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Bukarestben tört meg a bosnyákok rossz sorozata: megverték a románokat

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:57

Sportlegenda-különdíjat kapott Romániában Bölöni László

Minden más foci
2025.03.19. 08:09

Aranygeneráció a Sepsinél: Dorinel Munteanu az új edző

Minden más foci
2025.03.18. 22:16

Új vezetőedzője lett a Sepsi OSK-nak a kínos vereség után – hivatalos

Minden más foci
2025.03.17. 23:13

Sepsi OSK: kellemetlen vereség az alsóházi nyitó mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.17. 21:12

Kiderült, kivel találkoznak a mieink a férfi kosár vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.03.14. 15:20

Kikaptak hat góllal, az alapszakasz után menesztették a korábbi Fradi-csatárt

Minden más foci
2025.03.11. 09:57
Ezek is érdekelhetik