Ligue 1: többet nem vezet meccset a játékost megrúgó bíró?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 11:04
A francia szövetség döntött, Tony Chapron játékvezető kilenc hónapig nem vezethet mérkőzést, így minden bizonnyal a vasárnapi Nantes–PSG találkozón dirigált utoljára, hiszen a szezon végén azt tervezte, befejezi a profi játékvezetést. 

Mint ismert, a meccs hajrájában a bíró és a visszafutó nantes-i Diego Carlos keresztezte egymás útját, a futballista véletlenül összekoccantotta az eléje bevágó játékvezető lábát. Chapron a földre került, majd még féltérden megrúgta a futballistát, s néhány pillanattal később felmutatta neki a második sárga lapot, ezzel egyben le is küldte őt a pályáról.Chapron a földre került, majd még féltérden megrúgta a futballistát, s néhány pillanattal később felmutatta neki a második sárga lapot, ezzel egyben le is küldte őt a pályáról.

Később a francia szövetség bírói testülete azonnal felfüggesztette őt, majd bocsánatot is kért.



Legfrissebb hírek

Jól sikerült a főpróba, a PSG győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-visszavágóra

Francia labdarúgás
53 perce

A 90. percben még úgy volt, hogy megszakad a Monaco rossz sorozata…

Francia labdarúgás
20 órája

A Lyon hónapokra eltiltott edzője: Hatalmas igazságtalanságot érzek!

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:54

Decemberig eltiltották a játékvezetőre rátámadó korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
2025.03.06. 09:38

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
2025.03.03. 12:08

Rátámadt a játékvezetőre, hét hónapra is eltilthatják a korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
2025.03.03. 07:15

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
2025.03.02. 22:50
Ezek is érdekelhetik