Futball Éjszakája: Lipcsei Betta és Demcsák Zsuzsa is a pályán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.29. 15:12
Kabát Péter és Balajcza Szabolcs újpesti búcsúmérkőzése ígérkezik az egyik legnépszerűbb programnak a jövő pénteken első alkalommal sorra kerülő Futball Éjszakáján, melynek keretében öt budapesti és 16 vidéki helyszínen tárulnak ki a stadionok kapui.

Nemcsák Károly, a szervezőbizottság tagja a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Népstadionban egykor megrendezett Színész Újságíró Rangadó, a SZÚR, valamint a Múzeumok éjszakája és a Színházak éjszakája adta a szervezőknek az ötletet az új kezdeményezéshez. A színészválogatott csapatkapitánya hozzátette: az országos programsorozat célja, hogy a sokat szidott magyar labdarúgást közelebb hozza a közönséghez, valamint, hogy a résztvevők több információhoz jussanak a csapatokról.Nemcsák Károly, a szervezőbizottság tagja a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Népstadionban egykor megrendezett Színész Újságíró Rangadó, a SZÚR, valamint a Múzeumok éjszakája és a Színházak éjszakája adta a szervezőknek az ötletet az új kezdeményezéshez. A színészválogatott csapatkapitánya hozzátette: az országos programsorozat célja, hogy a sokat szidott magyar labdarúgást közelebb hozza a közönséghez, valamint, hogy a résztvevők több információhoz jussanak a csapatokról.

Borsi Dávid futsaljátékos, a szervezőbizottság tagja közölte, jövő pénteken 14 órától mindenki számára megnyílnak a legnagyobb hazai csapatok edzőpályái, öltözői, s kortól függetlenül bárki részt vehet kedvenc klubja vagy bármely más csapat foglalkozásain. Tájékoztatása szerint minden egyesület saját maga döntött arról, hogy milyen programokat szervez.

Kiemelte: Újpesten már 10 ezer karszalagot adtak el Kabát Péter és Balajcza Szabolcs búcsúmérkőzésére, a Groupama Arénában pedig rendkívül népszerű a 10 órakor kezdődő stadionlátogatás, de ezen kívül tizenegyesrúgó versenyt is tartanak a Ferencváros pályáján. A színes programok közül megemlítette még, hogy a központi helyszínen, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 18 órától MTK–Fradi öregfiúk mérkőzést rendeznek a zöld-fehérek Bajnokok Ligájában szerepelt csapatának részvételével, majd 20 órától következik a színész és az újságíró-válogatott összecsapása. Ez utóbbin pályára lép többek között Eperjes Károly, Puskás Peti, Rudolf Péter, Balázs Pali, Polyák Lilla és Keresztes Ildikó, illetve az újságíróknál Borsi László csapatkapitány, Istenes László és Bence, Azurák Csaba, Szalóczy Pál, Demcsák Zsuzsa és Lipcsei Betta.

Borsi Dávid kifejtette, a különböző helyszíneken stadionlátogatásokra, bemutató edzésekre, kerekasztal-beszélgetésekre, klubtörténeti kiállításokra és vetélkedőkre, utánpótlástornákra, kispályás kupákra, illetve a nap zárasaként – a legtöbb helyen 20 órától – villanyfényes gálamérkőzésekre kerül sor. Esetenként a drukkerek dekázásban, fejelgetésben, Xbox-, teqball- vagy tengóparti keretében profi játékosokkal is összemérhetik a tudásukat.

A programsorozaton – részben előzetes regisztráció után – az első helyszínen megvásárolt karszalaggal lehet részt venni, amely az 5-14 évesek számára 100, az idősebbeknek 500 forintba kerül majd, a sportfelszerelést azonban mindenkinek magának kell vinnie. A szervezők abban bíznak, hogy jó idő esetén összesen közel 20 ezren vesznek majd részt az eseményeken.

Legfrissebb hírek

„Húzogatjuk az oroszlán bajuszát” – Balajcza Szabolcs szerint nem véletlen a Puskás Akadémia első helye

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 17:28

A jó hír: kapustehetségekben még mindig jól áll a magyar futball

Labdarúgó NB I
2024.12.23. 09:01

Kabát Péter még mindig libabőrös lesz, ha felidézi Csoboth Kevin gólját

Foci Eb 2024
2024.06.26. 09:57

Padel: új szponzor is segíti a magyarországi fejlődést

Egyéb egyéni
2024.06.07. 13:49

Újpest: Kabát Péter jóslata szerint ez az idény Matija Ljujicsé lehet

Labdarúgó NB I
2023.08.06. 09:56

Sportrádió: „A világ legbüszkébb sportolója voltam, amikor bekerültem a Nemzeti Sportba”

Egyéb egyéni
2023.03.15. 18:44

Videó: ezentúl Curtis dalát hallhatjuk az újpesti gólok után

Labdarúgó NB I
2023.03.03. 16:46

NS-klub: Kabát Péter nyolc éven át a másodvirágzását élte Újpesten

Labdarúgó NB I
2022.04.19. 09:08
Ezek is érdekelhetik