Kép: új csapata véletlenül bejelentette Karius érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.24. 18:24
null
Karius érkezését véletlenül bejelentette a Besiktas a Twitteren, majd törölték a borítóképet<br />
A török Besiktas labdarúgócsapatának hivatalos Twitter-oldala Loris Kariust ábrázoló képre cserélte a borítóképét, majd gyorsan el is távolította a fotót – ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a klub véletlenül bejelentette a Liverpool kapusának szerződtetését, amely hamarosan hivatalossá is válhat.

 

Loris Karius az előző szezon második felétől kezdve első számú kapusnak számított a Liverpoolban, ám a Bajnokok Ligája-döntőben elkövetett két óriási hibája után Jürgen Kloppék – akkor világrekordnak számító összegért – szerződtették a Romától a brazil válogatott Alissont, így a német kapus a kispadra szorult.

A Kariust ábrázoló borítóképet olyanra cserélte le a Besiktas, amin az olvasható, hogy hamarosan új játékos szerződtetését jelentik be a török klubnál – ez minden bizonnyal a német kapus lesz.

Az egyelőre kérdéses, hogy a Besiktas végleg, vagy csak kölcsönbe szerzi meg Karius játékjogát.

A Kariust ábrázoló fotó után egy sejtelmes üzenetre változtatták meg a borítóképet a Besiktas Twitter-oldalán
A Kariust ábrázoló fotó után egy sejtelmes üzenetre változtatták meg a borítóképet a Besiktas Twitter-oldalán
Legfrissebb hírek

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46

„Nem nézett ki jól” – kérdéses a Liverpool egyik kulcsemberének játéka az angol Ligakupa-döntőben

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:52

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
2025.03.06. 11:50

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 23:00

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25
Ezek is érdekelhetik