A Juventus ezzel a cserével nagyon megvezette az Intert

Fabio Cannavaro az Intertől Fabián Cariniért a Juventushoz, 2004

Nemcsak a Milan és az Inter ütött nyélbe nagyszabású cseréket a futballban, 2004-ben a Juventus és az Inter is gurított közös erővel egy nagyot: Fabio Cannavaro mehetett Torinóba egykori pármai társai, Lilian Thuram és Gianluigi Buffon, valamint példaképe, Ciro Ferrara mellé, a ma már kissé elfeledett, de akkoriban posztja legnagyobb ígéretei között számon tartott kapus, Carini meg éppen Buffon elől menekült a fekete-kék mezesekhez.

Az igazsághoz tartozik, hogy Cannavaro akkoriban igen sérülékeny volt, ez is a cseréje mellett szólt, a Juve pedig nem adta el Carinit a belga Standard Liege-nek, ahogyan azt korábban tervezte, hanem inkább tízmillió euró könyvelési értéken elcserélte a bekkre az Interrel.

A NYERTES? Az uruguayi válogatottban alapember Carini éppen olyan kiegyensúlyozottan szerepelt az Interben, mint a Juvében – értsd: alig pár mérkőzésen jutott szóhoz. Később a Cagliariban és a Murciában is megfordult, majd Dél-Amerikában vezetett le, mielőtt nemrég vissza nem vonult; Cannavaro pedig világbajnok és aranylabdás lett a Juve színeiben, aztán 2006-ban hétmillió euróért eladták a Real Madridnak, ahonnan három idény múlva visszatért. Ma Kínában edzősködik.

A nyertes tehát KO-val a Juve, főleg, hogy az Inter 2002-ben 23 millió euróért vette meg Cannavarót, és nagyon bedőlt a torinói mágus, Luciano Moggi cselének, aki a sajtóban agyondicsértette Carinit...

Aki csak magának köszönheti a „bajt”: 2002-ben gyakorlatilag már az Arsenalhoz igazolt, örömmel nyilatkozott új csapata honlapjának, csak a végén mégis nemet mondott, mert ő nem bruttó, hanem nettó évi 1.2 millió eurót akart keresni – ha meglett volna a Juventusban a 15. pályára lépése, ott kétszer ennyire nőtt volna a bére.

(Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem számított különlegesnek az idő tájt ez a csereberés módi, az Internazionale akkor kínálta fel a Cheivónak barterben Christian Manfredini, Bernardo Corradi, Eriberto, Simone Perrotta és Massimo Marazzina játékjogáért a szlovák Vratislav Gresko, Guly, Javier Farinós triót. A nagy variából nem lett semmi, de Eriberto-Luciano kölcsönbe, míg Corradi négymillióért végleg az Interé lett, utóbbit pár hétre rá elcserélték a Lazióval Hernán Crespo megvétele farvizén; Cannavaro árát pedig az verte fel még 2002-ben, hogy a Milan is vitte volna, párszatyornyi pénzt és Massimo Donatit kínálva, mindezt a csak mára divattá váló kölcsön utáni végleges megvétel keretein belül...)

Plusz egy. Illetve négy. Szegény Valentino Mazzola az életével fizetett egy peches cseréért, hiszen 1942 végén a Veneziát elhagyta a később repülőgép-szerencsétlenséget szenvedő AC Torino csapatáért. Olasz rekordösszeget, 1 250 000 lírát fizettek érte, plusz adták Raúl Mezzadra és Walter Petron játékjogát, sőt az ügy mellékvizén a később a hősünkkel együtt elhunyt Ezio Loik is a leendő Grande Torinóhoz került. Mazzola ötszörös bajnok és egyszeres gólkirály lett, átigazolási díja egyébként akkori angol fontban kifejezve 16 000 – a világrekordot a River Plate által 23 ezerért megvett Bernabé Ferreyra tartotta. Mazzola – aki tízéves korában megmentett egy folyóból egy óvodáskorú kisfiút, bizonyos Andrea Bonomit, aki később a Milan csapatkapitánya lett – egyik fia, Sandro az Inter szentje lett, a másik, Ferruccio az Interben, a Lazióban és a Fiorentinában is megfordult, szegény atya pedig ugyebár fiatalon, 1949-ben elhunyt a supergai tragédiában.

Pedig a Torinóhoz igazolása előtt szóban már megegyezett a Juventusszal, de többet ígért érte a városi rivális…

Ilyen az élet és a törtélem: a nagy négyesből Petron a II. világháború végén, egy bombázásban veszítette életét, azaz egyedül az argentin Mezzadra vonulhatott vissza békében, 1947-ben.

SOROZATUNKAT FOLYTATJUK!