Román Kupa: a Csíkszereda a címvédőt, a Sepsi a bajnokot kapta

B. M., J. Á.B. M., J. Á.
Vágólapra másolva!
2019.01.17. 11:05
A legutóbbi kiírás győztesével, a CSU Craiovával játszik a Román Kupa negyeddöntőjében az előző körben a Dinamót 11-esekkel kiejtő FK Csíkszereda. A Liga 3-as székelyföldi együttes ismét hazai pályán szerepelhet majd, mivel a versenykiírás szerint a párharcokban az előző idényben gyengébb bajnoki eredményt elérő csapat a házigazda.

A Sepsi OSK a bajnok CFR-rel, Lang Ádám csapatával találkozik a legjobb négy közé jutásért, a párharc érdekessége, hogy a kupameccs utáni hétvégén a két együttes a bajnokság alapszakaszának záró fordulójában is összecsap.

A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el, így Diószegi László, a háromszékiek klubelnöke joggal reménykedhet az újabb sikerben.

„Úgy gondolom, a lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk, ennek ellenére nem vagyok pesszimista, hiszen egyetlen mérkőzésen, ráadásul hazai pályán, bármi megtörténhet – mondta az NSO-nak a tavalyi év legjobb romániai klubvezetőjének választott Diószegi. – Reálisan nézve húsz-harminc százalék az esélyünk a továbblépésre, de mi értelemszerűen megragadunk minden lehetőséget, s reméljük, elődöntőbe jutással örvendeztetjük meg csodálatos szurkolóinkat” – bizakodott a klubvezető. Diószegi ugyanakkor emlékeztetett: a bajnokság során, tavaly ősszel hazai pályán egy utolsó percben értékesített tizenegyessel nyert Sepsiszentgyörgyön 2–1-re a CFR, úgy, hogy előtte az OSK-nak volt meccslabdája.

Nem kedvezett a szerencse az előző körben a Dinamót tizenegyesekkel 9–8-ra legyőző FK Csíkszeredának sem, bár tény, a harmadosztályos csapat csakis élvonalbeli ellenfelet kaphatott volna. A székelyek viszont alaposan belehúztak: a legjobb nyolc között a kupa címvédőjével, az U Craiovával meccselnek. Az oltyánok idén is remek formát mutatnak, a bajnokságban huszonegy forduló alatt összeszorgoskodott 38 pontjukkal jelenleg harmadikok a tabellán. A sorsolás után érthetően a csíkszeredaiak vezetőedzője, Valentin Suciu sem repesett a boldogságtól.

„Borzasztóan kemény, rutinos ellenfelet kaptunk, nagyon kevés az esélyünk a továbbjutásra, de megpróbálunk élni vele. Remélem ismét a Dinamo elleni arcunkat mutatjuk, s ha foggal-körömmel harcolva, vért izzadva is, de felnövünk majd a Craiova szintjére. Bízom benne, hogy a február végi székelyföldi időjárás kegyes lesz hozzánk, s ismét hazai környezetben, frenetikus hangulatban játszhatunk egy újabb történelmi kupameccset” – értékelt Valentin Suciu.

A Miriuta László edzette Hermannstadt ellenfele a 2017-es bajnok Viitorul lesz.

ROMÁN KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Sepsi OSK–CFR
FK Csíkszereda–CSU Craiova
Dunarea Calarasi–Astra Giurgiu
AFC Hermannstadt–Viitorul
A mérkőzéseket február 26. és 28. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Ezúttal csak ikszelt, de egy újabb lépéssel közelebb a feljutáshoz a Csíkszereda

Légiósok
2025.04.13. 14:35

Négyszer talált be a Farul Sepsiszentgyörgyön, gödörben a piros-fehérek

Minden más foci
2025.04.12. 18:00

Ilyés Róbert: Felkészültnek érzem magam az élvonalra

Minden más foci
2025.04.11. 12:33

Erste Liga: előnybe került a Gyergyó a döntő első meccsén

Jégkorong
2025.04.08. 19:50

Hiába a több mint félórás emberelőny, kikapott a Petrolultól a Sepsi

Minden más foci
2025.04.04. 21:30

Magyarellenes molinóval üzentek, székely zászlót rongáltak a bukaresti szurkolók Székelyföldön

Minden más foci
2025.04.04. 15:14

Zordabb idők – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.04.03. 23:16

Talpon maradt a BJA HC és a Brassó is

Jégkorong
2025.03.30. 21:02
Ezek is érdekelhetik