Játékossors: Bodnár László lemezlovasból edző lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.19. 18:25
Február 25-én betöltötte a 40. életévét Bodnár László, aki korábban a Debrecennel a BL csoportkörében is szerepelt, de ugyancsak játszott a Dinamo Kijevben, a Rodában, a Red Bull Salzburgban. A korábbi 46-szoros válogatott jobbhátvéd néhány éve még DJ Hooper néven a szórakozóhelyek világát járta, mostanra viszont megváltozott az élete – derül ki a Hajdú-bihari Napló beszámolójából.

„Megnősültem, és gyermekem született, ez alaposan megváltoztatta az életemet, ám ez így van jól. Bárcsak hamarabb lettem volna apa, azt szoktam mondani, de persze ez sohasem késő – mondta el a Hajdú-bihari Naplónak Bodnár. Ami a DJ-skedést illeti, azzal felhagytam pár éve, az éjszakai életnek a magánéletemben bekövetkezett változások miatt immár vége, már csak hobbiszinten kevergetem a zenét, szóval az éjszakázás a gyerek és az asszony miatt kilőve.”

Bodnár ma is aktívan rúgja a labdát a megyei első osztályban szereplő Mándok együttesében, mellette pedig a Kisvárda U16–17-es fiataljainak pályaedzője.

„Az aktív focival még nem akartam felhagyni. A játék mellett nagyon élvezem az edzősködést is, azt már három éve művelem. Legutóbb az osztályozót elbuktuk, idén viszont már szeretnénk feljutni az NB II-be, ugyanis az NB III-at kinőttük. 15–0-kat játszunk, szóval ez már nem az igazi. Nem tudom még, mit hoz a jövő, de nem kizárt, hogy maradok az edzői pályán” – tette hozzá Bodnár.


Legfrissebb hírek

Játékossors: Bodnár László Kakával és Pirlóval játszhatott volna, de elszúrta

Magyar válogatott
2021.04.10. 11:24

BL: Izgalmas meccsre van kilátás – Rácz László az FTC–Dinamóról

Bajnokok Ligája
2020.10.26. 17:42

Videó: amikor Bodnár bombája alapozta meg a BL-csoportkört

Labdarúgó NB I
2020.09.01. 08:22

20 év ászai: Dárdai, Gera, Lipcsei, más? Ki a legjobb középső középpályás?

Magyar válogatott
2020.08.10. 08:22

20 év ászai: Korhuttól Vanczákig – ki a legjobb balhátvéd?

Magyar válogatott
2020.08.07. 10:07

20 év ászai: Bodnár László mindenkinek köszöni, hogy ő nyert

Magyar válogatott
2020.08.04. 13:31

20 év ászai: drótból is lehet hajtogatni – ki a legjobb jobbhátvéd?

Magyar válogatott
2020.08.01. 08:32

NB I: a DVSC hőse volt a BL-selejtezőben, most a Kisvárdánál erőnléti edző

Labdarúgó NB I
2020.07.26. 07:02
Ezek is érdekelhetik