Ha valaki tudná a pontos választ arra, mi a világverő foci receptje, akkor a szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkező katari befektetők éppen nem azon gondolkodnának, hogy többévnyi, az általuk megcélzott eredményekhez képest sikertelen kísérletezés után kiszállnak a PSG finanszírozásából. Ha meg lehetne vásárolni a győzelem titkos elixírjét, a Manchester City dúsgazdag tulajdonosa már biztosan megvette volna, akármennyibe is kerül, s most nem a BL-búcsún kellene merengenie.
Mi azon a feloldhatatlannak tűnő ellentmondáson tudunk nagyokat csodálkozni, hogy a miénkhez nagyon hasonló történelmi, társadalmi fejlődésű, földrajzilag nagyon közeli országokban hogyan lehetséges a sokkal sikeresebb foci, a mieinknél sokkal magasabbra jutó játékosok felbukkanása. Irigykedve döbbentünk rá a nyolcvanas években, hogy az Eb-ezüstérmes szovjet válogatott Vaszilij Rac valójában a nagyszőlősi illetőségű, kárpátaljai Rácz László, aki a mieinket 6–0-ra verő szovjet vb-csapatban is ott volt 1986-ban. Aztán rácsodálkoztunk, hogy a határtól alig néhány kilométernyire lévő Eszéken miként nőtt föl egy vb-gólkirály, a Real Madridba is eljutó horvát Davor Suker, aki akkor lett a világbajnokság legeredményesebb csatára 1998-ban, amikor mi két meccsen 12 gólt kaptunk a pótselejtezőn az ugyancsak szomszédos Jugoszláviától. Álmélkodunk, hogy Komárom északi felén nevelkedve a szlovák válogatottban is gólcsúcstartó Németh Szilárd a kétezres években 23 Premier League-gólig jutott, ami még egyetlen magyar válogatott játékosnak sem sikerült. A horvátok tavalyi vb-ezüstjét látva nem értettük, hogy az alig négymilliós kis ország hogy lehet ennyire jó innen a szomszédból.
A legújabb példánk a szerb Dusan Tadics, aki ugyancsak a magyar határtól kőhajításnyira lett focista, a kis topolyai klubban nevelkedve, s a most zajló európai futballidény egyik hőse az Ajax támadójaként. Édesapja is ott volt vasárnap a Topolyai SC meccsén és bankettjén, amelyen a magyar tulajdonos, Zsemberi János csapata a szerb Szuperligába való történelmi feljutást ünnepelte, s a klub szurkolói magyar rigmusokat skandáltak. Léteznek magyarázatok arra, hogy bár a tárgyi feltételek, a hagyományok nagyon hasonlóak, mégis miért jobbak, sikeresebbek a környező országok játékosai, és érdekes is vitázni ezekről az elméletekről. Itt és most azonban csak rögzítsük a tényt, hogy bár Petar Tadics úr első pillantásra semmiben sem különbözik bármelyik közép-európai büszke futballapukától, mégis az ő fia az, aki még harcban áll az idei BL-győzelemért, szemben nemcsak a mi összes játékosunkkal, de a Real Madrid, a PSG vagy a Manchester City valamennyi futballistájával is…