Copa: megtört a brazil átok, négy között a házigazda

Vágólapra másolva!
2019.06.28. 06:49
null
Alisson és Willian öröme: Brazília elődöntős a Copán (Fotó: AFP)
Sorozatban negyedszerre csak nem tudta elrontani a dél-amerikai kontinenstornán való szereplést a brazil labdarúgó-válogatott, amely a hazai rendezésű Copa América első negyeddöntőjében 0–0-s mérkőzés után tizenegyesekkel legyőzte Paraguay csapatát.

A nyolcszoros Copa-győztes Brazília legutóbb 2007-ben szerzett aranyérmet, azóta kétszer a negyeddöntőben, 2016-ban pedig a csoportkörben esett ki.

Az biztos, hogy már csak a történelem miatt sem örültek a szurkolók Paraguaynak: 2011-ben és 2015-ben ugyanis éppen ez a csapat verte ki a kedvenceket tizenegyesekkel. Nyolc éve a brazilok négyből egyszer sem találtak be, így Paraguay 2–0-ra nyerte a párbajt. Négy éve Éverton Ribeiro és Douglas Costa is rontott, a másik oldalon csak Santa Cruz hibázta el a tizenegyest, így ismét Paraguay jutott tovább.

A mostani helyzet azért volt érdekes, mert Brazília két győzelemmel ((Bolívia 3–0, Peru 5–0) és egy Venezuela elleni 0–0-val, azaz veretlenül és kapott gól nélkül jutott el a negyeddöntőig, ugyanakkor Paraguay még nyeretlen volt, a Katar (2–2) és az Argentína (1–1) elleni döntetlen után 1–0-ra kikapott Kolumbiától.

A magyar idő szerint péntek hajnalban lejátszott mérkőzés hasonlóan alakult, a két csapat nem bírt egymással. A brazilokon az sem segített, hogy az ellenfél egyik középső védőjét, a West Ham Unitedben játszó Fabián Balbuenát az 58. percben kiállították – a 26:5-ös kapura lövési arány mindenesetre jelezte, micsoda fölényben játszott a házigazda.

A gól nélküli 90 perc után jöhettek a tizenegyesek: a paraguayi Gustavo Gómez egyből rontott, de a negyedik körben Roberto Firmino is hibázott, a jobb kapufa mellé lőtt. Az ötödik párban Derlis González ugyanezt a megoldást választotta, Gabriel Jesus azonban higgadt maradt – Brazília 4–3-ra nyert.

A Manchester City csatára a Peru elleni csoportmérkőzésen kihagyott egy büntetőt, de ismét vállalkozott, immáron más technikával. „Peru ellen nem néztem a kapusra, hanem nekifutottam és keményen meglőttem a labdát. Most máshogy tettem, nyugodtan figyeltem a kapust, és amikor láttam, hogy balra mozog, a másik oldalra lőttem a labdát” – nyilatkozta a győzelmet követően.

Brazília elődöntőbeli ellenfele az Argentína–Venezuela párharc győztes lesz.

COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
NEGYEDDÖNTŐ
Brazília–Paraguay 0–0
– 11-esekkel: 4–3

46. COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐ
Június 27., Porto Alegre
Gremio Aréna
Brazília–Paraguay 0–0 (11-esekkel: 4–3)
Június 28., Rio de Janeiro
Maracana Stadion
Venezuela–Argentína x–x
Június 28., Sao Paulo
Corinthians Aréna
Kolumbia–Chile x–x
Június 29., Salvador
Itaipava Fonte Nova Aréna
Uruguay–Peru x–x
Legfrissebb hírek

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Neymarra munka vár, ha Jorge Jesus lesz a brazil kapitány

Minden más foci
2025.03.30. 09:23

Elvesztették a bajnoki nyitányt, máris menesztették a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2025.03.30. 09:08

Az argentinoktól elszenvedett vereség után menesztették a brazilok szövetségi kapitányát

Minden más foci
2025.03.28. 23:57

Carlo Ancelotti érkezése újra napirenden a braziloknál – sajtóhír

Minden más foci
2025.03.27. 10:55

Trollkodott az ellenféllel az argentin kapus, Scaloni leteremtette

Foci vb 2026
2025.03.26. 14:16

Argentína 37 passzos csodagóllal taszította mélypontra Brazíliát

Foci vb 2026
2025.03.26. 11:23
Ezek is érdekelhetik