Barcelona: Iniesta után újabb játékos igazolt Japánba

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 11:12
null
Vermaelen csapattársa lesz Iniestának, Podolskinak és David Villának (Fotó: Twitter/Vissel Kobe)
A japán élvonalbeli Vissel Kobe labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az FC Barcelonától távozó Thomas Vermaelent.

 

Vermaelen 2014-ben igazolt az FC Barcelonához az Arsenalból, sérülései miatt azonban nem tudott meghatározó ember lenni. 53 tétmérkőzésen lépett pályára a katalánoknál, ennek ellenére egyszer a Bajnokok Ligáját, háromszor a spanyol Király-kupát, s négyszer a spanyol bajnokságot is megnyerte a klubbal.

A 33 esztendős középhátvéd szerződése július 1-jén lejárt a Barcánál, így az elmúlt hónapban klub nélkül maradt. Szombaton ez megváltozott,a Vissel Kobe bejelentette, hogy a japán csapatban folytatja pályafutását a rutinos játékos.

A Vissel Kobénak nem Vermaelen az első sztárigazolása, az ázsiai egyesületnél futballozik Andrés Iniesta, David Villa és Lukas Podolski is, valamint a szintén exbarcás Sergi Samper.

 


Legfrissebb hírek

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04

Yamal sérült lábáról posztolva üzent a játékvezetőnek – KÉP

Spanyol labdarúgás
2025.02.23. 10:08
Ezek is érdekelhetik