Felkészülés: legyőzte a Spurst, hibátlan maradt az MU

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.25. 16:35
null
Hibátlan maradt a Manchester United az ICC-n (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapata 2–1-re legyőzte a Tottenham Hotspurst a Nemzetközi Bajnokok Kupája elnevezésű felkészülési tornán.

Noha a Spurs birtokolta többet a labdát, a Manchester United volt a veszélyesebb, a 21. percben pedig Anthony Martial találatával előnybe is kerültek a „vörös ördögök”.



A 65. percben Lucas Moura egyenlített, a brazil tizenhatról lőtt, ám szerencséje volt, a nem túl erős kísérlet ugyanis megpattant, a labda így az elvetődő kapust megtréfálva a kapu közepében kötött ki.

Az utolsó szó a Manchester Unitedé volt, a 80. percben Angel Gomes lódult meg, majd szép kényszerítőzés után kissé kisodródott helyzetből a bal alsó sarokba gurított, amivel az MU 2–1-re nyert, s hibátlan maradt a felkészülési tornán.


Noha csupán felkészülési találkozó volt, sok volt a szabálytalanság, egy-egy belépő után pedig izzott a levegő.


NEMZETKÖZI BAJNOKOK KUPÁJA (ICC)
Tottenham Hotspur (angol)–Manchester United (angol) 1–2 (0–1)
Sanghaj,
Hongkong Stadion
TOTTENHAM:
Gazzaniga – Walker-Peters (Foyth, a szünetben), Tanganga (Marsh, 70.), Vertonghen (Alderweireld, a szünetben) – Georgiou (White, 62.), Winks (Skipp, a szünetben), M. Sissoko (Eriksen, 62.), Ndombélé (Lucas, a szünetben) – Alli (Roles, 62.), Parrott (Lamela, a szünetben), Kane (Szon, a szünetben). Menedzser: Mauricio Pochettino
MAN. UNITED: De Gea (Romero, a szünetben) – Wan-Bissaka (Dalot, a szünetben), Smalling (Bailly, a szünetben), Rojo (Lindelöf, a szünetben), A. Young (Shaw, a szünetben) – Pogba (Fred, a szünetben), McTominay (Matics, a szünetben) – Greenwood (Lingard, a szünetben), Pereira (Mata, a szünetben), D. James (A. Gomes, a szünetben) – Martial (Rashford, a szünetben). Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer
G: Lucas (65.), ill. Martial (21.), A. Gomes (80.)

Legfrissebb hírek

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Gartenmann bemutatkozott a svájci válogatottban, csapata döntetlent játszott Belfastban

Minden más foci
2025.03.21. 23:10

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Kikapott Izlandtól felkészülési mérkőzésen a magyar U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.03.21. 15:57

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44
Ezek is érdekelhetik