Gibraltár: 44 évesen visszatér az Aston Villa volt csatára

Vágólapra másolva!
2019.08.08. 14:05
null
Joachim (jobbra) több mint 150 PL-meccsen játszott (Fotó: AFP)
Julian Joachim alig 20 évvel pályafutása csúcsa után újra aktivizálta magát: 44 évesen a gibraltári élvonalban szereplő Europa Point játékosa lett az egykor az angol válogatottal korosztályos vb-bronzot nyerő szélsőként is bevethető támadó.

Julian Joachim bő 25 évvel ezelőtt a feltörekvő, fiatal angol csatárok egyike volt, győztes gólt szerzett az 1993-as U20-as világbajnokság bronzmeccsén, majd az 1994–95-ös idény nyitó napján a Leicester City történelmének első Premier League-beli gólját is ő jegyezte, ám nem futotta be a tőle várt karriert.

Az Aston Villában 1996 és 2001 között hat idény alatt 153 mérkőzésen 41 alkalommal volt eredményes, majd 2001-ben elcserélték Musztafa Hadzsiért a Coventrybe és Joachim már nem került vissza a Premier League-be.

Még játszott a Leeds United és a Walsall színeiben, majd végképp eltűnt a színről az angol „sokadosztályban”.

Először 2011-ben, 36 évesen jelentette be visszavonulását, majd 2013-ban visszatért a kilencedik osztályba, s egészen mostanáig ismét az alacsonyabb osztályban szereplő amatőr, hobbifocisták életét tengette, az előző idény végén aztán bejelentette újbóli visszavonulását.

Ezúttal azonban nem tartott két évig a retirálás, Julian Joachim ugyanis néhány hónap után megint meggondolta magát és pályafutása során először légiósnak állt: a gibraltári élvonalban szereplő, Europa Pointhoz igazolt, amelynél nemcsak játékosként, de szakmai tanácsadóként is számítanak a szolgálataira.

Legfrissebb hírek

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Montenegró legyőzte Gibraltárt, a csehek felülmúlták Feröert

Foci vb 2026
2025.03.22. 22:42

Távozik posztjáról a Marco Rossit hiába üldöző gibraltári kapitány

Minden más foci
2025.02.26. 16:12

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Az Aston Villa kölcsönvette a BL-győztes támadót a PSG-től

Angol labdarúgás
2025.02.03. 20:52

Tizenötödik idényére is aláírt a Bayern München legendája

Német labdarúgás
2025.02.03. 17:56
Ezek is érdekelhetik