„Nehogy a sebesség meghaladja a tudást” – csíkszeredai látogatás

A néhai legendás hegymászó, a csíkszeredai születésű, hat és fél éve a Kancsendzönga megmászása után eltűnt Erőss Zsolt nevét viselő aréna elé beszéljük meg a találkozót. Vasárnap dél van, ám ebédidő ide vagy oda, Szondy Zoltán a svájci óra pontosságával érkezik meg. Az FK Csíkszereda és a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia 51 éves elnöke a sportcsarnok melletti futballcentrumban kialakított irodájába invitál. A székely futball sasfészke javarészt kihalt, csak az egyik hátsó edzőpályán gyakorolnak. Az U19-es és az U17-es csapat a látogatásunk előtti nap játszott bajnokit; mindkettő fölényes győzelmet aratott a CSA Steaua korosztályos együttese ellen.

A centerpálya négy sarkában reflektorok magasodnak; szeptemberben, a kolozsvári Universitatea elleni Liga 2-es meccsel avatták a stadion világítását. Az egyik kapu mögött hosszú árok éktelenkedik. „A gyepszőnyeg fűtésén dolgoznak a szakemberek, az utolsó munkafázisoknál tartanak” – jegyzi meg Szondy Zoltán, aki újságíróként is dolgozott, mielőtt sportvezető lett. Az irodája egyszerre teakonyha is, a bejárati ajtó melletti falon a Nemzeti Sport bekeretezett, a tavaly novemberi, Dinamo Bucuresti elleni Román Kupa-diadalt megörökítő címlapja virít.

***

„Öt éve működik a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia – vág bele Szondy Zoltán. – Idén nyáron ballagott el az első korosztály, amelynek tagjait kisgyermekkoruktól a tizennégy alközpontunk valamelyikében, a mi edzésmódszereink alapján kezdték el képezni az edzőink, majd a legjobbak átkerültek ide, Csíkszeredába. Ez a kétezerben született generáció. Közülük a legtöbbre Tamás Nándor vitte. A Puskás Akadémia színeiben már bemutatkozott a magyar NB I-ben, sőt, gólt is szerzett. Egy másik futballistánk a szerb élvonalba került, de az ő teljesítményével nemigen vagyok elégedett. A korosztály zöme nálunk, az FK Csíkszereda második ligás csapatában, illetve a székelyudvarhelyi partnerklubunknál a harmadik vonalban futballozik.

Ez a fél évtized számos szakmai tapasztalatot hozott. Az akadémiai csapataink általában jól felépítettek, s dicsérik gyerekeink mentalitását is. Ám ha kiemelünk egy-két meghatározó futballistát, megbillen a stabilitás. S az egyéni képzést is sokszor feláldoztuk a csapatjáték oltárán. Ez utóbbin változtattunk is a mostani idénytől. Személyre szabottan monitorozzuk a fiatalokat, fejlesztjük az egyéni képességeiket, s igyekszünk kiküszöbölni a hiányosságaikat.

Jelenleg tele vagyunk utánpótlás-válogatottakkal, tehetségekkel, utánpótlás-korosztályos bajnoki érmekkel, sikerekkel büszkélkedhetünk, de mindez csak akkor ér valamit, ha végzős fiataljaink bevethetők lesznek a csíkszeredai felnőttcsapatban, sőt, a magyar vagy a román NB I-ben is. Nem vagyunk késésben, a kétezres korosztály tagjai is csak tizennyolc-tizenkilenc esztendősek, s ritkaság, hogy valaki ennyi idősen az élvonalban legyen alapember. Ám ahhoz, hogy egy-két év múlva ne kelljen majd magyarázkodnunk, váltanunk kell. A cél, hogy a végzéshez közel állók kapják meg azt az egyéni képzést is, amelynek birtokában helyt tudnak állni a felnőttfutballban is.

Ez olyan specifikus kihívások elé állít minket, amelyeknek nem feltétlenül tudunk megfelelni kizárólag Magyarországról áthozott szakmai tudással és tapasztalattal. Körülnéztünk hát más romániai és szerbiai központokban; a Hagi Akadémián, a Partizan Beogradnál és a Crvena zvezdánál, hogy lássuk, ott miként dolgoznak.”

***
A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia ötletével 2013 nyarán állt elő Szondy Zoltán, s az elképzelés megvalósításához a magyar kormány segítségét kérte. Az MLSZ-en és a Bethlen Gábor Alapon keresztül azóta jelentős támogatás érkezett a Székelyföldre, ahol fokozatosan kiépült az alközponti hálózat, részben a már meglévő infrastruktúrára alapozva, részben érdemi létesítményfejlesztéssel. A központ Csíkszereda, ahol a pályák mellett megépült a Márton Áron Tehetséggondozó Központ is, amely az akadémisták mellett más középiskolásoknak is szállást nyújt. A program sportszakmai részét a Puskás Akadémia felügyeli.

***
„Nincs szó paradigmaváltásról, csupán arról, hogy a gyermekeink most kerültek abba a korba, amikor nemcsak hagyományos akadémiai oktatásban kell részesülniük, hanem azt a pluszképzést is meg kell kapniuk, amely átsegíti őket az utánpótláséveikből a felnőttkorba. Titkok nincsenek. Azt láttuk, hogy a Hagi Akadémián és Szerbiában szinte gátlástalan gyorsasággal dobják mély vízbe a fiatalokat; tizenhat-tizenhét-tizennyolc éves fiúk játszanak első osztályú meccseket. Akinek sikerül a belépője, jó eséllyel megy tovább nyugatra. Nem mondom, hogy feltétlenül ez a követendő modell, de kacérkodunk a gondolattal, hogy kövessük a példát – egy akadémia presztízsének igencsak jót tesz, ha külföldi bajnokságokba tud futballistákat eljuttatni. Hagiék ügyesen építik az imázsukat is, úton-útfélen hirdetik magukról, milyen jó minőségű munka folyik az akadémián, milyen jók az eredményeik. S ez igaz is! Ők azt az utat járják, hogy első lépésben az élvonalbeli Viitorulnak adják fel a tehetségeiket. A kezdőcsapatban az öt-hat-hét tapasztalt futballista védőszárnyai alatt rendre szóhoz jutnak a fiatalok is. Ha választhatnak, hogy egy tizennyolc-tizenkilenc éves, saját nevelésű gyereknek adjanak bizonyítási lehetőséget vagy légióst hozzanak, akkor egyértelműen a sajátjaikat részesítik előnyben. Mi is ezt az utat járjuk itt, Csíkszeredában, azzal a különbséggel, hogy nekünk nincsenek tapasztalt öreg rókáink, mert az akadémia költségvetésében nem a felnőttcsapat finanszírozása a prioritás – noha újoncok vagyunk a másodosztályban, pénzért egyetlen felnőtt játékost sem igazoltunk a nyáron.

A román NB II mostani idénye meglehetősen érdekesen alakul. Nézettségben veri az első osztályt, ráadásul több hajdani nagycsapat is ebben az osztályban küzd. Hét olyan klub van a mezőnyben, amely korábban bajnok volt az első osztályban, köztük a Romániában a Ferencváros szerepét betöltő bukaresti Rapid is. Azok a fiataljaink, akik e gárdák ellen futballozhatnak hétről hétre, saját bőrükön tapasztalják meg, milyen az a világ, amely rájuk vár. S olyan szakmai útravalót kapnak, amelynek birtokában máshol is képesek lesznek bizonyítani.”

***
A román U19-es válogatottban jelenleg egy csíkszeredai futballista van a kapus Gyenge Szilárd személyében. Az U18-asban négy. A 2002-es korosztály azért is érdekes, mert Románia rendezi a korosztályos Eb-t, tehát ezek a srácok biztosan Eb-n szerepelhetnek. Az U17-es román válogatottban két csíkszeredai focizik, az U16-osban egy. Ők valamennyien kezdő emberek vagy stabilan a szűk kerethez tartoznak; a különböző korosztályos válogatottakban bemutatkozók ennél jóval többen vannak.

A magyar U-válogatottakban viszont jelen pillanatban egyetlen csíkszeredai sem található...

***
„Előfordult, hogy a mieink kaptak magyarországi meghívót, de később már nem hívták őket. Pedig a román U-válogatottjaink közül csak ketten nem futballozhatnának magyar színekben... Korábban úgy véltük, azzal tudjuk a magyar futballnak viszonozni a kapott támogatást, ha minél több gyereket adunk a magyar U-válogatottaknak. De rájöttem, nem kell tolakodnunk. Fiataljaink Magyarországra áramlása szép csendben így is zajlik. Adtunk már játékosokat a magyar NB I-be és NB II-be is. Közülük a legidősebb is csak tizenkilenc éves, nincsenek lekésve tehát semmiről. Sok anyaországi klubnál ráadásul szempont, hogy a mieink nemcsak magyarok, de magyar állampolgárok is. Így bármilyen nagy is a földrajzi távolság, lassan részesei leszünk a magyar futballnak. Ha pedig valaki igazán tehetséges, attól még nyugodtan lehet magyar felnőttválogatott, hogy szerepelt valamelyik román U-válogatottban. Visszás lenne, ha innen, Csíkszeredából akarnánk megmondani a magyarországi szövetségi edzőknek, kiket hívjanak be a keretbe. A kapcsolat él, ha valakit érdemesnek találnak rá, biztosan megkeresik. A román szövetségi edzőknek viszont szem előtt vagyunk, hiszen mind a három kiemelt korosztályban, U19-ben, U17-ben és U16-ban is az elitbajnokságban versenyzünk. A mostani idénytől változott a lebonyolítási rendszer, az első négy rájátszást vív majd – mi mind a három korcsoportban a négy közé tartozunk.

A vezető pozíció valamennyi korosztályban Hagiéké. Irigykedve, de csöppet sem rosszallóan mondom, hogy a román futballszövetség és több cég támogatásával kiépítettek egy olyan rendszert, amely egyértelműen Gheorghe Hagit és az ő központját állítja a fókuszba, ám ezzel hazája labdarúgását is szolgálja. Kimunkáltak egy meghívásos tornarendszert, ennek köszönhetően már a legtehetségesebb hat-hét évesek közül is szemezgethetnek. Az országos válogatás tizennégy éves korig zajlik, aki a látókörükbe kerül, szinte garantáltan a Hagi Akadémián folytatja. Ez egész Európában egyedülálló. Nincs még egy akadémia, amelynek ilyen mértékű exkluzivitása lenne az országban. Ehhez persze kell Gheorghe Hagi személye, kapcsolatrendszere. Németország, Hollandia vagy éppen Spanyolország nem csak egy ilyen kaliberű futballsztárral büszkélkedhet, itt, Romániában viszont nem véletlenül hívják őt »királynak«.

Mi a Székelyföldön hasonló logikát követünk. Az alközponti és tornarendszerünk szintén így működik, s a Székelyföldön nekünk sincs konkurenciánk. Nem véletlen, hogy a román utánpótlásban sokan Hagiékhoz hasonlítanak minket. A legfőbb különbség, hogy amíg mi a nagyjából hétszázezres székelyföldi bázisból meríthetünk, ők a tizenkilencmilliós románság korosztályos tehetségeit gyűjtik össze évről évre. Hagi magyar alkalmazottai elmondták: onnan tudják, hogy a magyarországi futballtámogatás jó helyre megy, hogy amíg korábban magyar fiatalokat is elvittek, amióta a székelyföldi akadémia megnyitotta kapuit, ebből a régióból egyetlen játékos sem ment Hagihoz. Nekik immár »fehér folt« a Székelyföld.”

***
Ha a Hagi Akadémia nem is jelent konkurenciát, azért Csíkszereda az erdélyi hoki bölcsője is. A városban már 1880-ban megalakult a Csíkszeredai Korcsolyázó Egylet, igaz, a hokicsapat csak 1929-ben kelt életre, ám azóta töretlen a sportág népszerűsége szerte Erdélyben. A Sportclub a romániai hoki egyik fő reprezentánsa, Csíkkarcfalván pedig 2016 óta – szintén magyar kormányzati támogatással – működik a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, amelynek alközpontjai az egész Székelyföldön megtalálhatóak, így Csíkszeredában is.

***
„Nincs konkurencia, nincs konfliktus köztünk a hokisokkal. A mi teljes alközponti rendszerünkben négyezer–négyezer-ötszáz játékos mozog. Hozzáteszem: ez nem négyezer-ötszáz képzett ifjú futballistát jelent, e számban éppúgy benne foglaltatnak a hatévesek, akik átlépik valamelyik alközpontunk kapuját, aztán egy hét múlva már a környékére se mennek, amiként az FK Csíkszereda legjobb fiataljai is. Az alközpontjaink Kolozsvártól Brassóig működnek. Ha ez a négyezer-ötszáz gyerek most hirtelen azt mondaná, megutálta a focit, a hoki nem tudná felszívni e tömeget. A jégkorong rétegsport, drága felszerelés, jégidő szükséges hozzá. Hiába toboroznának a hokiklubok újabb négyezer-ötszáz fiatalt, nem tudnának mit kezdeni velük.

Ez a kérdés egyik része. A másik, hogy több magyarországi polgármester beszélt nekem csíkszeredai látogatása során az anyaországi utánpótlás gondjairól. E beszélgetések alapján azt feltételezem, hogy arrafelé nagy harc dúl a gyerekekért. Nálunk, a Székelyföldön viszont nincsenek olyan demográfiai problémák, mint sok magyarországi városban, ráadásul az itteni fiatalok szívesen sportolnak. Mi pályahiánnyal küszködünk. A hoki nevében nem akarok beszélni, de szerintem ők is inkább a szűkös jégfelületre panaszkodnának.

Már eddig is építettünk pályákat, s idén vettünk itt, a stadion környékén több hektár földterületet, ahol jövőre további három pályát alakítunk ki. Kellemes meglepetésre a román szövetség is bejelentkezett, hogy építene nekünk egy pályát a jövő évben, amit mi – viccesen fogalmazva – »duzzogva, de elfogadunk«. Ez nagy előrelépés lesz, viszont a kicsi gyerekek szintjén megmaradnak a gondjaink; márpedig nem mindegy, hogy nekik heti egy-két edzést tudunk-e tartani vagy három-négyet.

Az infrastrukturális fejlesztések logikus következménye a szakemberhiány is. Egyre több a pálya, jön a felszerelés és a labda, áramlanak a gyerekek. De sajnos nem ütemezetten, nem úgy, hogy jön húsz gyerek, s velük érkezik egy edző is. A szakemberhiányt Magyarországról próbáljuk enyhíteni; ha már büszkén hirdetjük, hogy nálunk az edzés nyelve a magyar, vicces lenne Romániából toborozni utánpótlástrénereket. Párhuzamosan persze a saját embereinket is képezzük: azokat a futballistákat, akik a pályafutásuk vége felé járnak vagy abba is hagyták, alkalmazzuk is. Ennek köszönhetően Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen, a két legnagyobb bázisunkon többé-kevésbé rendben vagyunk. Igaz, Szeredában még így is hiányzik két edző, Udvarhelyen pedig három. Ám ha továbbmegyünk Nyárádszeredára, Erdőszentgyörgyre, Barótra vagy Gyergyószentmiklósra, már nagyobbak a gondok. Vannak edzők arrafelé is, de ők más intenzitáshoz, más módszerekhez szoktak. Idő kell, amíg a mi edzésprogramunkat nemcsak lélekben fogadják el – mert ez már megtörtént –, hanem módszertanilag meg is valósítják. Azzal az intenzitással és azzal a sebességgel kell tudniillik az edzéseken dolgozni, amit mi elvárunk, különben kárba vész a munka. Ezt sajnos tapasztalatból tudjuk.”

***
Ahogy a Hagi Akadémiának felnőttszinten a konstancai Viitorul a partnere, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiának az FK Csíkszereda (és persze a Puskás Akadémia). A 115 éves csíki csapat története során először szerepelhet a román másodosztályban. A Futball Klub összesen öt idényt töltött a harmadik vonalban, a legutóbbit megelőző két idényben kevéssel csúszott le a feljutásról. Idén tavasszal aztán egy fordulóval a zárás előtt biztossá tette a felkerülést. A másik székely együttes, a Sepsi OSK élvonalbeli szereplése okán ugyanakkor visszatérő kérdés, mikor lesz Liga 1-es csapata Csíkszeredának is.

***
„Úgy tartják, minél jobb a felnőttcsapat, annál jobb az ahhoz tartozó akadémia. Nekem azonban van egy kedvenc mondásom, s ennek jegyében próbálunk ügyelni arra, »nehogy a sebesség meghaladja a tudást« . A másodosztály újoncaként a kiesés ellen harcolunk. Ám sokan azt gondolják, ha az előző idényben feljutottunk, akkor most nyerjük meg a másodosztályt, legközelebb legyünk aranyérmesek az élvonalban, aztán induljunk el a BL selejtezőjében, s kerüljünk be a csoportkörbe. Akik ezt a tempót tartanák, azért gondolkodnak így, mert láttak már ilyesmire példákat. Elég nagy a nyomás rajtam emiatt. Valóban elkezdhetnék játékosokat vásárolni, akikkel mesterségesen átugorhatnánk több lépcsőfokot. Ne legyen félreértés: ez nem elítélendő modell, vannak is, akik alkalmazzák. Csakhogy a mi finanszírozásunkba ez nem fér bele, ellenben olyan »bohóságokkal«, hogy próbáljunk végre Gyergyószentmiklóson is pályát építeni, mert ott eddig kimaradtak a létesítményfejlesztésből, vagy tegyünk rendet Marosvásárhelyen az egymással vitatkozó klubok között, jövőre pedig építsünk és adjunk át egy edzőkomplexumot, ugyanis ott is vásároltunk öt hektárt. S egy akadémia működésének szerintem ez a lényege. Aztán ha a tőlünk kikerülő akadémisták és a hozzánk igazoló lejárt szerződésű vagy kölcsönkapott játékosok erőfeszítésének eredményeként a felnőttcsapat mégis feljut, annak örvendünk majd. De a költségvetésünkben nem ez a prioritás, és tudtommal Csíkszereda önkormányzata sem úgy áll, hogy írok a polgármesternek, fel akarunk jutni, adjon hárommillió eurót, s postafordultával jön a válasz: küldtem négyet! Van romániai önkormányzat, amelyik ezt megengedheti magának, az aradi vagy a bodzavásárhelyei polgármester kitöltetlen csekkeket nyújtott át az ottani klubvezetőknek, ám nálunk nem ez a helyzet. S én nem is szeretném, hogy a felnőttcsapat elszívja a levegőt az akadémia elől.”

***
Míg a létesítményfejlesztést – optimális esetben – le lehet zárni, a szakmai nevelés egy soha véget nem érő történet. Nem befejezhető, már csak azért sem, mert maga a futball is folyamatosan változik. A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia ráadásul sportszakmai küldetése mellett egy sajátos nemzetpolitikai missziót is betölt: részese a magyar sportkultúra megőrzésének s ekként Erdélyben, Székelyföldön a magyarság boldogulásának.

***
„Nem szeretnék áltudományos fejtegetésekbe bonyolódni arról, hogy itt tartunk és oda jutunk majd el. Legyünk őszinték: a futballban nincsenek bombabiztos receptek a sikerre. Lehet okoskodni arról, hogy kétezerhúszig ezt a célt valósítjuk meg, kétezer-huszonhatig meg amazt, ha néhány év elteltével mindenki azon kacag, hogy a nagy tervekből nem valósult meg semmi, egy másik klubnak, szerényebb büdzsével viszont tízszer jobbak az eredményei. Sok út vezethet a sikerhez, különösen manapság, a technika és a tudomány belépésével. Mi azt akarjuk elérni, hogy a román futballban magyarokként tudjunk helytállni, Magyarországon pedig értékeljék a munkánkat. Ezt azonban nem újságcikkekkel vagy hirdetésekkel tudjuk kiérdemelni, hanem azzal, ha nem egy-két gyermek kerül a magyar futballba tőlünk, hanem húsz-harminc, de ezen az úton még sokszor megbotlunk.

Ugyanakkor jó érzés, és nem is akarom kisebbíteni, amit már elértünk, az álszerénység lenne. Viszont tudni kell, hogy magyarországi támogatás nélkül ez nem ment volna, s ez nem a reklám helye. Óriási előnnyel indultunk, hiszen jutott pénz az elképzeléseink megvalósítására. Ugyanakkor itt van bennem a görcs, hogy vajon meddig engedik írni ezt a történetet. Mert tény, hogy jóban vagyunk a román futballszövetség csúcsvezetőségével, vannak azonban egyéb intézmények is ebben az országban, s elég gyakran meg is látogatnak és ellenőriznek minket... Jövőre szeretnénk Csíkszeredában befejezni a stadiont, felhúzni a túlsó oldali lelátót. Már előre rossz érzéseim vannak a bürokratikus akadályok miatt, amelyeken át kell majd jutnunk, mint ahogy az eddigi építkezések során is át kellett vergődnünk.

Ezzel együtt büszkék vagyunk arra, amit csinálunk, s gyermekeink is büszkék rá, hogy ide tartoznak. Az jelenti talán a legtöbbet, hogy a fiataljaink, ha kell, szó szerint megverekednek egymásért – volt rá példa... –, s ha kell, piros meg sárga lapot szednek össze, de büszkék arra, hogy a Csíkszeredában játszanak. Akik bekerülnek az akadémiára, nem vendégek itt, hanem fanatikusan küzdenek a klubért. Igaz, nagy esélyt kapnak, mert nem hiszem, hogy Európában lenne még egy olyan klub, amelynek színeiben – az ő korukban – hétről hétre nemzetközi meccseket játszhatnának. Nekünk viszont minden román gárda ellen nemzetközi ritmusban kell futballoznunk, hiszen ellenünk ők az életüket adják a pályán a sikerért. Cserébe mi is így teszünk.”