A bolgárok nem engedik elfelejteni tragikus sorsú legendájukat

Az októberi Európa-bajnoki selejtezők legnagyobb botrányát a Bulgária–Anglia (0–6) találkozó okozta, amelyről már többször is megemlékeztünk, ám a mérkőzés kapcsán, a balhéhoz csatolva nem csak a résztvevő válogatottak miatt érdemes felidézni a bolgár–angol közös múlt és a bolgár futballtörténelem egyik legnagyobb alakját, Georgi Aszparuhovot.

Amikor 2018 decemberében kisorsolták a Eb-selejtezők csoportbeosztását, a bolgár válogatott csapatkapitánya, Ivelin Popov azt remélhette, hogy Aszparuhovtól és a bolgár futball történetének egyik legszebb emlékéből meríthet némi extra inspirációt az Anglia elleni meccsre. Hogy sikerrel járt-e, arról talán a 4–0-s angol győzelem árulkodik, mindenesetre nem ennek kiderítése e cikk célja.

Nem sokkal a szeptemberi mérkőzés előtt ugyanis Popov megszerezte Aszparuhovnak azt a mezét, amelyben érintett az 1968 decemberében lejátszott meccsen pályára lépett, és fantasztikus szóló után gólt szerezve vezetéshez juttatta hazája csapatát Anglia ellen a Wembleyben, és amely mezről hosszú ideig nem tudták, hol rejtőzik.

Csak, hogy képbe tudjuk helyezni: az említett gól és a mérkőzés 1:1-es eredménye nagyjából úgy él a bolgár futballemlékezetben, mint a magyaréban Puskás visszahúzós csel utáni gólja a Wembleyben 1953-ból, „a” 6:3-on.

Visszatérve a mezhez: a találkozó után Aszparuhov elcserélte az összesen 67 válogatottságig jutó, akkoriban a West Ham Unitednél szereplő világbajnok középpályással, Martin Petersszel, aki később a klubja múzeumának adományozta. Ott viszont elkallódott, és csak akkor került elő, miután a West Ham elköltözött az Upton Parkból 2016-ban, majd egy aukción bukkant elő.

Ekkor csapott le Popov az ereklyére, hiszen tökéletes lehetőségnek bizonyult, hogy gyermekkora példaképének legendás mezét megszerezze, és hazavigye Bulgáriába.

„Amikor kiderült, hogy árverésre bocsátják a mezt, Angliában élő bolgár ismerőseim hívták fel a bátyám és az én figyelmemet rá. A mez eszmei értéke számunkra felbecsülhetetlen, szimbolikus jelentőségű. Végül nyolcezer fontért sikerült megszereznünk, és nagyon örültünk neki, hogy a miénk lett a legmagasabb ajánlat. Ezt a mezt Bulgária történetének egyik legnagyobb futballistája viselte, és idehaza van a helye, ide tartozik” – idézte Popovot a sztorit felgöngyölítő The Guardian.

ASZPARUHOV GÓLJA A WEMBLEYBEN

Aszparuhov 1943 májusában született, s már gyerekként látszott rajta, hogy kivételes érzéke van a futballhoz. „Gundi” – merthogy mindenki így becézte – az átlagnál gyorsabban nőtt, jobban fejlődött, így a nagyra nőtt gyereket korai edzői hamar a védelem közepébe állították. Miután gyorsan kinőtte a helyi csapatokat, a Levszki Szófiához került, amelyben rövidesen a nála idősebbek között találta magát, s immár edzői is belátták, hiába magasabb a többieknél, vétek a védelemben szerepeltetni.

A tinédzserkorszakának kellős közepén Aszparuhov kezdett bizonytalanná válni abban, hogy valóban futballozni akar, és erről elsősorban maga a futball tehetett. Az ötvenes években ugyanis – főleg Kelet-Európában – a labdarúgást sokkal inkább jellemezte a test test elleni harc, mint manapság, a védők brutális belépőkkel támadták a csatárokat, s minden ificsapatból mindenki „Gundit” akarta lerúgni. Neki viszont ebből elege lett, így elment inkább röplabdázni, s abban is kiválónak bizonyult. Aztán 16 évesen meghozta a döntést: visszatért a futballpályára.

A sikerek hamar jöttek: ifibajnokságot nyert a Levszki korosztályos csapatával, és az 1959–1960-as idény végén, 17 évesen a felnőttek között is bemutatkozhatott. Első teljes idényében (1960–1961) 23 meccsen szerepelve hét gólig jutott – holott többször ismét csak védőként lépett pályára, ám góljai meggyőzték a szakvezetést, hogy elöl a helye.

A bolgár válogatottban már a Botev Plovdiv játékosaként, 19. születésnapja után két nappal, Ausztria ellen mutatkozott be Bécsben, és bekerült az 1962-es világbajnokságra utazó csapat keretébe is. Sőt a mieink ellen pályára is lépett, és egyes források szerint ő szerezte hazája első vb-gólját, ám a FIFA hivatalosan Georgi Szokolovnak adta a 6:1-es magyar kiütéssel záruló találkozó bolgár gólját.

Aszparuhov ázsiója gyorsan emelkedett, s mivel a Plovdivhoz csak sorkatonai szolgálata teljesítése idejére került, ahogy letelt a két év, vissza is tért a Levszkihez, immár mint az ország első számú futballistája, aki köré a szófiai klub az elkövetkező években korszakos csapatot építhetett.

A Levszkit hősünk háromszor vezette bajnoki aranyéremig és Bolgár Kupa-győzelemig a hatvanas évek második felében, a hetvenes dekád elején, miközben a válogatottal is korábban soha nem látott magasságokban szárnyalt. Már amennyiben sikerként könyveljük el, hogy a '62-es bemutatkozás után négy, majd nyolc évvel is kijutott a vb-re, 1968-ban pedig csupán egyetlen góllal maradt le az Európa-bajnokságról – pontosabban annak négyes döntőjéről.

„Gundi” pályafutásának legjobb idénye az 1964–1965-ös volt, amikor a Levszkiben szerzett 27 bajnoki góllal gólkirály lett, s először ünnepelhetett bajnoki címet, nem mellesleg hazájában az év labdarúgójának, sőt az év sportolójának is megválasztották. Ráadásul az az évi Aranylabda-szavazáson a 8. helyet kaparintotta meg.

Aszparuhov 1966-ban tehát már mint a bolgárok első számú sztárja tért vissza a világbajnokságra, ám a válogatottnak megint pechje volt a sorsoláskor, hiszen ismét pokoli erős csoportba került, amelyben a korszak legnagyobb csatárzsenijeit sodorta egymás mellé Fortuna szeszélye: Pelé, Eusébio és Albert Flórián ellen is pályára lépett. És immár hivatalosan is betalált a mieink ellen (az Old Traffordon) – hazája egyetlen vb-gólját szerezve. Bulgária ismét pont nélkül távozott a világbajnokságról…

AZ 1966-OS VB-RŐL A MAGYAR–BOLGÁR ÖSSZEFOGLALÓJA

Két év múlva aztán Aszparuhov visszatért Angliába – közelebbről a Wembleybe –, és a fentebb már mutatott szólója végén pályafutása talán legemlékezetesebb gólját szerezte. Ekkor már túl volt a korszak sztárklubjainak ajánlatain is: az Eusébióra épülő Benfica szerette volna átigazolni, és hívta a Milan is, ám ő közölte, nem megy sehová.

„Van egy Bulgáriának hívott ország, amelynek van egy csapata, a Levszki. Talán önök nem is hallottak róla, de én ebbe a csapatba születtem, és itt is fogok meghalni” – válaszolta a legenda szerint az olaszok ajánlatára, s talán nem is tudta, hogy később szavai mennyire tragikusan igazzá válnak majd.

Utolsó mérkőzésén, 1971. június 28-án a CSZKA elleni városi rangadón szokás szerint megint állandóan faragták az ellenfél játékosai, ám ezúttal elvesztette a fejét, törlesztett, ami miatt a játékvezető kiállította. Mivel automatikusan eltiltását töltötte a következő mérkőzésen, úgy döntött, elfogadja a Szófiától 110 kilométerre északnyugatra fekvő Vraca városka sportklubjának két nappal későbbre vonatkozó invitálását, annak 50. évfordulóját megünnepelendő.

Aszparuhov úgy döntött, nem akar egyedül menni, ezért megkérte a szintén válogatott csatárt, Nikola Kotkovot, tartson vele. Útközben megálltak megtankolni az Alfa Romeót, s még egy stoppost is felvettek a benzinkúton, ahol – megint csak a játékost övező legenda szerint – Aszparuhov a benzinkutat kezelő hölgynek akarta adni a visszajárót, ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy visszaadjon, de mire a pénzváltásból visszatért, a futballisták – és a vadidegen stoppos – autója útnak indult.

Nagy kérdés, hogy mi történt volna, ha Aszparuhovék megvárják a visszajárót…

Néhány perccel a tankolás után ugyanis Aszparuhovék autója összeütközött egy szembejövő teherautóval, s pillanatok alatt lángba borult. Mindhárman szörnyethaltak a kocsiban: a 49 válogatott meccsén 18 gólt szerző 28 éves Aszparuhov, a 26 válogatott meccsén 12 gólig jutó 32 éves barát és klubtárs, Nikola Kotkov, valamint az ismeretlen stoppos.

Az egész ország megdöbbent a két válogatott csillag váratlan tragédiáján, temetésükre a különböző források szerint 150-550 ezer ember látogatott ki, s bármelyik szám is igaz, a kommunista rezsim és az állambiztonság emberei attól rettegtek, mire lehet képes az összegyűlt hatalmas tömeg...

Továbbá az sem tetszett a rendszer urainak, hogy a futballisták halála sokkal jobban megérintette a bolgár népet, mint a Szojuz-11 űrhajóval a Földre való visszatérés közben életét vesztő három szovjet űrhajós Aszparuhovékkal egy napon bekövetkező halála.

„Felfoghatatlan veszteség érte a bolgár labdarúgást” – mondta Gerd Müller, a (nyugat)németek világ- és Európa-bajnok csatára Aszparuhov halála után. A „Nemzet Bombázójának” szavait támasztja alá, hogy „Gundi” 11 éves profi pályafutása alatt 326 mérkőzést játszott a Botev Plovdiv és az imádott Levszki Szófiája színeiben, és összesen 209 gólt szerzett.

Aszparuhov pályafutása nemzetközi szinten is mély nyomokat hagyott: a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS az ezredfordulón a 40. helyre sorolta a valaha volt legjobb európai futballisták sorában – holtversenyben Paolo Rossival, megelőzve többek között Roberto Baggiót, Gheorghe Hagit, Gary Linekert, Dennis Bergkampot, Jean Tiganát, valamint a magyarok közül Hidegkuti Nándort, Albert Flóriánt és Schlosser Imrét is.

Arra, hogy a bolgár emberek sem felejtették el, csak két további példa a tavaly kiadott fenti bélyegen kívül. Egy: Aszparuhovot 1999-ben megválasztották a 20. század legjobb bolgár labdarúgójának – megelőzve többek között az írásunk elején említett Hriszto Sztoicskovot, aki néhány évvel korábban még pályafutása csúcsán volt. Kettő: bár a bolgár rezsim, a rendszer elleni tiltakozásoktól tartva, a halála utáni években mindent megtett emléke elhalványítása érdekében, a Levszki 1990-ben úgy döntött, Aszparuhovról nevezi el a stadionját – az aréna máig az ő nevét viseli.

A GEORGI ASZPARUHOV STADION

(A cikk írásához felhasználtuk a The Guardian és a Halftime Report írásait, valamint a Wikipedia és az 11v11.com statisztikai adatait.)