ESM: Gulácsi nevével kezdődik a hónap gárdája – február álomcsapata

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 20:50
null
Mindenki nyugodjon meg, Gulácsi ott van a februári álomcsapatban (Fotó: AFP)
Az Európai Sport Média (ESM) szervezet tagjai – köztük a Nemzeti Sport – ezúttal is megválasztották az elmúlt hónap álomcsapatát.

 

A Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is remek idényt fut Gulácsi Péter és az RB Leipzig. A magyar kapus a Tottenham elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján remekelt, a német bajnokságban az utóbbi négy meccsén pedig csupán egy gólt kapott – az Allianz Arénában sem vették be a kapuját –, így megérdemelten került be a hónap csapatába.

A védősor is szinte csak Bundesliga-játékosokból áll – a liverpooli Virgil van Dijk kivételével: Asraf Hakimi, Marcel Halstenberg és a Bayern fiatal tehetsége, Alphonso Davies is február legjobbjai között kapott helyet. A középpályáról nem lehetett kihagyni Kevin De Bruynét, akinek vezérletével a Manchester City győzni tudott a Santiago Bérnabeuban a Real Madrid ellen. Ugyan a hónap végén megsérült Robert Lewandowski, mégis ott van a hónap tizenegyében, csakúgy, mint Erling Haaland és Lionel Messi a támadósorban.

Az Európai Sport Média (ESM) voksolásán Magyarországot a Nemzeti Sport képviseli, a szavazatokat Murányi Domonkos adja le.

AZ ESM FEBRUÁRI ÁLOMCSAPATA (4–3–3)
Gulácsi
Péter (RB Leipzig, 4 szavazat) – Asraf Hakimi (Borussia Dortmund, 4), Virgil van Dijk (Liverpool, 4), Marcel Halstenberg (RB Leipzig, 4), Alphonso Davies (Bayern München, 8) – Kevin De Bruyne (Manchester City, 8), Serge Gnabry (Bayern München, 5), Jadon Sancho (Borussia Dortmund, 5) – Erling Haaland (Borussia Dortmund, 10), Robert Lewandowski (Bayern München, 9), Lionel Messi (Barcelona, 6)

A januári álomcsapatot itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

Olvasóink visszatennék a kapuba Gulácsi Pétert – kérdés, védhet-e

Magyar válogatott
2025.03.20. 13:08

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Erling Haaland is pályára léphet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Foci vb 2026
2025.03.18. 09:52

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

Gulácsi az őszi távollétéről: „Nagyobb feneket kerítettek ennek, mint kellett volna”

Magyar válogatott
2025.03.17. 16:01
Ezek is érdekelhetik