Katartikus élmény volt! – Lőw Zsolt a Dortmund kiejtésének műhelytitkairól

 

– A Paris Saint-Germain szerdán bekerült a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A koronavírus okozta helyzetben tudnak felhőtlenül örülni a sikernek?
– A nagy örömünkbe nem kevés üröm vegyül – indította a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúját LőwZsolt, a PSG másodedzője. – Párizsban az a jó, hogy nem érzékelhető pánikhangulat. Az óvintézkedésekre szükség van, de közben meg kell próbálni úgy élni az életünket, mint máskor. Az itt élők körében szerencsére nem a félelem az úr, ez abból is látszik, hogy a Dortmund elleni zárt kapus mérkőzésen ötezernél is több szurkoló jelent meg a stadionunk melletti téren, hogy onnan biztassa a csapatot. A meccset úgy játszottuk le, hogy tisztában voltunk vele, Németországban a Ruhr-vidéken van a legtöbb fertőzés, tehát ott, ahonnan a Borussia jött. Ettől is igyekeztünk függetleníteni magunkat.

– Olybá tűnik, sikerült.
– Sikerült, de utólag elárulhatom, borzasztó nehéz volt. Részint a járvány miatt, részint azért, mert a PSG legutóbb 2016-ban jutott el a negyeddöntőig, és ez nagy terhet rótt ránk. A korábbi kiesésekre több magyarázat is volt, de aki kicsit is ismeri a klub körüli viszonyokat, tudja, már-már hihetetlen pechszéria is kellett ahhoz, hogy a nyolc közé jutás éveken át ne jöjjön össze. Most, hogy sikerült, méretes kő esett le mindannyiunk szívéről.

– Némi szorongás mégis lehet önökben.
– Tény, nem tudjuk, mi vár ránk az előttünk álló időszakban. Péntek reggel arra ébredtünk, hogy a Francia Labdarúgó-szövetség bejelentette, határozatlan időre felfüggeszti a bajnokságot. Kalkuláltunk már ezzel az eshetőséggel, de más az, amikor szembesülsz vele. A döntés persze logikus, mert hosszú távon nem jelentenek megoldást a zárt kapus meccsek. Mint minden más sportág, a labdarúgás is azért van, hogy szórakoztassa az embereket, de ez úgy nem lehetséges, ha nem léphetnek be a stadionba. A televízió adhatja a mérkőzéseket, ám nem pótolja a helyszíni élményt. Szóval várható volt, hogy előbb-utóbb korlátozás lép érvénybe, annál is inkább, mert sajnos már a futballban is megjelent a koronavírus, elegendő csak a Juventus és a Real Madrid esetét említenem.

– S ez már a Bajnokok Ligáját is érinti…
– Nem meglepő. Hogy mindez milyen hatással lesz a folytatásra, ma még senki sem tudhatja. Fontos, hogy előre gondolkodjunk, és még fontosabb az egészség. Annál egyébként sem lehet semmi fontosabb. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie.

– A klubvezetők hogyan reagáltak a szövetség döntésére?
– Úgy, hogy hétfőig bezáratták az edzőközpontot, és utasításba adták, hogy addig mindenki maradjon otthon. Ez gyaníthatóan csak az első lépés, a jövő hét elején kiderül, hogyan tovább.

– Mit remél?
– Rengeteg kérdés vetődik fel ilyenkor, jóllehet egyelőre nincs válasz egyikre sem. Csak azt tudom, az elmúlt nyolc-kilenc hónapban nagyon sokat dolgoztunk, hogy sikeresek legyünk. Nem túlzás, emberfeletti munkát végeztünk. Ebben az időszakban egyik meccs követte a másikat, rengeteget utaztunk, a szeretteinket jóformán alig láttuk. Az ebben az idényben eddig lejátszott negyvennégy tétmérkőzés viszont odáig repített bennünket, hogy négy fronton is versenyben vagyunk. A Francia Kupa, illetve a francia Ligakupa döntőjébe már bejutottunk, a bajnokságot meggyőző fölénnyel vezetjük, míg a BL-ben ott vagyunk Európa legjobb nyolc csapata között. Eddig a maximumot hoztuk ki magunkból, éppen ezért nehéz lenne belenyugodni, ha esetleg nem lesz folytatás. Ha mégis úgy alakul, el kell fogadnunk. A lelkünk mélyén tudjuk, benne van a pakliban, hogy rajtunk kívül álló okok miatt valamelyik úton nem érhetünk célba. Sőt az is, hogy egyiken sem. Azt ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a sport nem állhat minden felett. Az egészség és a megőrzése mindent felülír.

– Beszéljünk a futballról. Hogyan élték meg a szerda estét?
– Katartikus élmény volt! Hogy a kép teljes legyen, ahhoz fel kell eleveníteni, mi történt három héttel korábban Dortmundban. Eddig nem beszéltem erről senkinek, de a továbbjutás fényében talán megbocsátható, ha elárulok egy-két műhelytitkot. Úgy érkeztünk meg Németországba, hogy a téli szünet után mi már a tizennegyedik tétmeccsünkre készültünk, a Borussia a hetedikre. Ezzel még megbirkóztunk volna, a sok sérülés azonban jelentős fejtörést okozott. Több meghatározó játékosunkra nem számíthattunk, mások épphogy felépültek arra a mérkőzésre. Arról nem szólva, hogy pokoli hangulatban, hatvanötezer szurkoló előtt kellett pályára lépnünk – abban a tudatban, hogy nem vagyunk százszázalékos állapotban. Mindezt figyelembe véve olyan taktikát dolgoztunk ki, amellyel stabilitást adtunk a csapatnak. Az elsődleges célunk az volt, hogy az első találkozón olyan eredményt érjünk el, amellyel megőrizzük az esélyünket a továbbjutásra. Tudtuk, a visszavágóig van három hét, az elegendő arra, hogy felépítsük azt a csapatot, amely hazai környezetben kivívhatja a továbbjutást. A Dortmund jó formában várt minket, ráadásul a télen két kiváló játékossal, Emre Cannal és Erling Haalanddal erősítette meg amúgy sem gyenge keretét. Amit szerettünk volna, így is elértük, bár azok után, hogy álltunk egy-egyre is, nyilván jobb lett volna megőrizni a döntetlent, mint kettő-egyre kikapni.

 

– Vagyis házon belül nem váltott ki felzúdulást a vereség.
– Mivel a bennfentesek tisztában voltak a helyzettel, házon belül nem. Viszont azon kívül… Először a francia sajtó esett nekünk, majd az egész ország. Aki csak tehette, bírálta a PSG szakmai stábját a taktika, a játékosokat pedig a teljesítményük miatt. Tulajdonképpen mindenki leírt minket. Mindeközben még Dortmundból is kaptuk a tüskéket, amit a magam részéről nem tudtam mire vélni. Elegendő annyi, hogy a kritikaáradat és a németek ellenszenves viselkedése olyan reakciót váltott ki az öltözőben, hogy na, csak azért is megmutatjuk! Mindenki ellenünk van? Sebaj, odaállunk, és bizonyítjuk, mi vagyunk a jobbak! Tudtuk, mit akarunk, és azt is, hogyan érhetjük el. Aztán megint jött a balszerencsehullám.

– Koronavírus, zárt kapu, sérülés?
– Pontosan. Negyvennyolc órával a meccs előtt derült ki, hogy a nézőket nem engedik be a Parc des Princesbe. Kylian Mbappé már korábban belázasodott, fájt a torka, gyorsan el is végezték rajta a vírustesztet. Ha pozitív lett volna, elmarad a mérkőzés – hála az égnek, negatív lett, így a kispadra leülhetett, mi több, be is állt. Thiago Silva ellenben nem épült fel a sérüléséből, míg Thomas Meunier és Marco Verratti eltiltás miatt nem játszhatott. Nos, ilyen előzményekkel vártunk a sorsdöntő csatát. Mégis megnyertük. S tudja, mikor?

– Amikor Juan Bernat megszerezte a továbbjutást érő második gólt?
– Amikor mentünk a stadionba! Ezrek gyűrűjében tettük meg az utat, a fanatikusok énekeltek, görögtüzeket gyújtottak meg, a buszunk oldalát csapkodva űzték-hajtották a csapatot. Akkora löketet adtak, hogy egyik pillanatról a másikra átszakadt a gát. Játékosok és stábtagok együtt énekeltek a buszon, tapsolt, az ülést verve dobolt mindenki. Úgy érkeztünk meg a stadionba, hogy éreztük, bármire képesek vagyunk! S ez kijött a meccsen. Mi voltunk azok, akik a szívüket kitették a pályára, mi voltunk azok, akik égtek a kispadon, mi voltunk azok, akik extrát nyújtottak – és mi voltunk azok, akik továbbjutottak. Azon a mérkőzésen nem a képességbeli különbségek döntöttek, hanem az, hogy nagybetűs csapat volt PSG. Nem csoda, hogy a lefújást követően többen is sírva fakadtak közülünk. Óriási fegyvertényt hajtottunk végre, és történjen bármi, döntsön bárhogy az UEFA, ezt már senki sem veheti el tőlünk.

– Jól érzékelem a hangjából, hogy a boldogság azóta is tart, ámbár aggodalommal keveredik?
– Abszolút. Fantasztikus sikert értünk el, csakhogy ezt beárnyékolják a körülöttünk zajló események. A futballhoz értek, nem az egészségügyhöz, sejtésem sincs arról, minek nézünk elébe a következő hetekben, hónapokban. Mint oly sokszor, most is az érzelmeim vezérelnek, amikor azt mondom, hogy reményeim szerint, ha lassan is, de minden visszatér a régi kerékvágásba. S közben mindenben a jót keresem. Azt például hatalmas tettnek tartom, hogy a BL negyeddöntőjében két magyar is érdekelve lesz – innen is gratulálok Gulácsi Péternek és az RB Leipzignek.

– Abban bízva, hogy a közeljövőben lesz sorsolás, örülne annak, ha jelenlegi csapata a korábbival kerülne össze?
– Nem feltétlenül. Egyrészt éppen Péter miatt, másrészt ismerem a lipcsei futballisták többségét, szeretem és tisztelem a klubot. A lényeg persze az, hogy legyen újra játék – nézők előtt. Mert ha van játék és vannak nézők, az azt jelenti, hogy helyreállt a világ rendje.