A Baggio, Ronaldo, Vieri trió jobb lehetett volna a Milan-tulipánoknál?

Bizony, nagyon nehéz felnőni a nagy elődökhöz és a nagy atyához, a történelemben sok millióan megküzdöttek már ezzel, a futball világában is igen ritka, amikor a tehetség és a nagy eredmények öröklődnek generációk között. Gének, szorgalom, mi lehet a siker kulcsa? Inkább a szerencse – vágjuk rá, ha megismerkedünk Massimo Morattival és az ő Interével, ugyanis a kilencvenes évek végén Milánóban korábban nem látott módszerekkel egy korábban nem látott keretet tudtak összehozni.

VOLT HOVÁ VISSZANYÚLNI, VOLT HOVÁ FELNŐNI

Az 1908-ban alapított Football Club Internazionale korai kalandjairól már szóltunk a milanos cikkben, és éppen azért vált le az anyaklubról, mert nem csak olasz játékosokkal kívánt erősíteni, mint a „krikettesek”. A fasiszta időket Ambrosiana névvel átvészelő klubot mindig is remek hazai labdarúgók erősítették, mint például Giuseppe Meazza, az 1934-es világbajnok csapatban négyen képviselték a klubot, a címvédésnél öten. 1956 után az Inter gyakorlatilag az összes külföldön maradt Aranycsapat-tagot le szerette volna igazolni, de előszerződésnél tovább senkivel sem jutott, és később is csak döngicsélt a magyar klasszisok körül (bővebben ezekről az esetekről ITT olvashat).

A keménykezű mester, Helenio Herrera Barcelonában több magyarral is összeakasztotta legendás szemöldökét, ezért is igazolt az Interhez 1960-ban, ahová magával vitte Luis Suárezt és a saját rendszerét, a Milánóban tökéletesített catenacciót, amely a védelemre helyezi a hangsúlyt – e rendszer magvait ő ültette el a Serie A-ban. Herrera két sokat futó szélsővédővel (Tarcisio Burgnich, Giacinto Facchetti) operált, de klasszikus karmestere is volt.

AZ INTER ÉS A MAGYAROK

Nyers István elképzelhetetlen magasságokba röpítette Milánóban önmagát, első, 1948–49-es idényében 26 találattal gólkirály lett, a következő két idényben pedig 30, illetve 31 góllal a Milanban játszó svéd Gunnar Nordahl mögött a második helyen végzett a listán! Ráadásul balszélsőként futballozott, abban a korban, amikor a szélső elsődleges feladatát a középcsatárok kiszolgálása jelentette. Az Interrel két bajnokságot nyert, és volt olyan Milan elleni derbi, amelyen Nyers mesterhármasával diadalmaskodtak a fekete-kékek!

Weisz Árpád, Viola József, Feldmann Gyula és Tóth Potya István edzőként szolgálta az Intert, Garay Tibor pár mérkőzést játszott a csapatban a II. világháború után, és sokat elmond a fiataloknak a két világégés közötti magyar labdarúgásról, hogy 1926 és 1936 között csakis magyar edző ült a gárda kispadján! Filkor Attilának ellenben nagyon nem ment az Interben.

Ó, AZ A NAGY NYUGATNÉMET TRIÓ…

A hetvenes-nyolcvanas évek „csak” scudettókat és Coppa Italia-aranyakat teremtek, az újabb vb-győztes olasz csapatban Giuseppe Bergomi, Giampiero Marini, Ivano Bordon, Fulvio Collovati, Gabriele Oriali és Alessandro Altobelli volt interes, plusz a tornán szerepelt még a légiósok közül az osztrák Herbert Prohaska. A nyolcvanas években olyan külföldiek jelentették az internacionális mozgalmat, mint a nyugatnémet Hansi Müller, a brazil ék, Juary, a belga Ludo Coeck, az NSZK-s Karl-Heinz Rummenigge, az ír Liam Brady, az argentin Daniel Passarella, a korszakos zseninek induló belga Enzo Scifo vagy a finn Mika Aaltonen, majd 1988-ban érkezett a nyugatnémet Lothar Matthäus, Andreas Brehme kettős és az argentin csatár, Ramón Díaz – akit lecseréltek egy évre rá Jürgen Klinsmannra. Kilenc év után 1989-ben ismét bajnok lett az Inter, de ezzel a nagy csapattal (Walter Zenga, Bergomi, Riccardo Ferri, Giuseppe Baresi, Nicola Berti, Aldo Serena is a fedélzeten) a nagy Giovanni Trapattoni sem jutott tovább a BEK-ben az első körnél (szégyenszemre kiverte őket a Malmö FF), a ligában pedig csak harmadikok lettek a Napoli, Milan kettős mögött. A következő bajnoki címre 2006-ig kellett várniuk, de őszintén örülni ennek sem tudtak.

ÉS AKKOR A KIS MORATTI

A nagy német trió után nem a legjobban választottak légiósokat vagy nem becsülték meg őket (Igor Salimov, Darko Pancsev, Matthias Sammer, Dennis Bergkamp, Wim Jonk, Sebastián Rambert, Paul Ince, Caio), az olasz spílerek közül még Salvatore Schillaci sem sokáig húzta náluk, de két UEFA-kupa-győzelemmel feldobták a napjaikat. 1995-ben új elnöke lett a klubnak Massimo Moratti személyében, aki, ha ekkor sejti, hogy 2013-ig közel kétmilliárd eurót költ el az átigazolási piacon, talán alá sem írja a papírokat... Igaz, sok választása nem volt, lévén édesapja, Angelo Moratti, az olajipari gigacég, a Saras megalapítója 1955 és 1968 között elnöke az Interek, azaz többek között a Grande Inter korszakában, és fia követte a cégben meg az elnöki irodában is. A kis Moratti nagytakarítással kezdett, Ince, a brazil és argentin csodagyerekek, Caio és Rambert, Javier Zanetti, a később elcserélt Roberto Carlos, Maurizio Ganz, Marco Branca, Salvatore Fresi és Alessandro Pistone megvétele nagyberuházásnak számított, de egy évre rá még többet költött: Diego Simeone, Youri Djorkaeff, Fabio Galante, Nwankwo Kanu, Ciriaco Sforza, Iván Zamorano, Aron Winter, Samuel Ipoua, Jocelyn Angloma a régiekkel együtt valóságos világválogatottat alkottak.

MINDEN KEZDET

És annyit is nyertek, mint egy világválogatott: csak nagy mérkőzéseket. Ottavio Bianchi, Luis Suárez, majd Roy Hodgson vezetésével a Serie A-ban a hetedik helyet egy bronzérem követte, ráadásul az UEFA-kupa döntőjében sikerült kikapni a Schalkétól. Egy évre rá már meglett ez a trófea, ráadásul a bombaerős Lazio ellen, Luigi Simoni vezetésével, de a bajnoki ezüst kudarcnak számított, ugyanis 1997-ben Moratti meghúzta élete legnagyobb transzferét, az élete legjobb formájában lévő Ronaldót megvette a Barcelonától, 28 millió mai euróért. Azon a nyáron euróban is százmillió fölött költött, ez őrületes összegnek számított, és a csapatépítésre sem lehetett panasz, a karmester Álvaro Recoba mellett érkeztek szűrők (Paulo Sousa, Zé Elias, Benoit Cauet) és védők (Mauro Milanese, a paradicsommadár Taribo West, Luigi Sartor, Francesco Colonnese, Martín Rivas) is. Csak a hazai sikerek, azok nem jöttek, a féléves kalandért a hároméves bresciai szerződését azonnal felrúgó Mircea Lucescu és az örök beugró Luciano Castellini után visszatért Hodgson, de már tavasszal tudni lehetett, hogy a következő idényre Marcello Lippi veszi át az együttest. A négy edzővel elért bajnoki 8. hely annál is inkább gyalázatosabb, mert Simoni 1998 nyarán megvetette Morattival Roberto Baggiót, 21 millió euróért (!) Nicola Ventolát, 14 millióért Sébastien Freyt, 11 millióért Dario Simicet, és akkor csatlakozott hozzájuk Mikaël Silvestre, Cristiano Zanetti és Andrea Pirlo is!

REKORDRA REKORD, BUKÁSRA BUKÁS

Nem volt már korábban sem idegen az Intertől az átigazolási világrekord megdöntése, Luis Suárez, Harald Nielsen és Ronaldo követője Christian Vieri lett, akiért 49 millió mai eurónak (lírában 90 milliárd volt) megfelelő összeget adott a Laziónak, és feláldozta érte Simeonét is! Érdekes, hogy Vieri nem akart elmenni Rómából, de elnöke eladta a megkérdezése nélkül és a szurkolói tiltakozások ellenére is. Amikor Luigi Di Biagiót eladta az Internek a Roma, a középpályás tiltakozó akciókba kezdett, segítségül hívta a szurkolókat is egy sajtótájékoztatón, hogy maradhasson: de hiába, neki is költöznie kellett. A Mercatóban a Lippi, Moratti párosra senkinek sem lehetett egy szava sem, hiszen a kapuba érkezett a csoda rutinos Angelo Peruzzi, a védelembe az Iván Córdoba, Laurent Blanc, Christian Panucci, Michele Serena sor mellé a két tehetség, a görög Grigorisz Georgatosz és az elefántcsontparti Cyril Domoraud, a középpályára a Vladimir Jugovics, Di Biagio, Clarence Seedorf vastriász, előre később Adrian Mutu; ugyanakkor nagy ráfizetéssel eladták a korábbi légió zömét, ekkor búcsúzott a Bergomi, Pagliuca páros is. Nagy fogás lett volna még Lilian Thuram, de nélküle is nagyon úgy festett, bombaerős Milan és Juventus ide vagy oda, ezt az Intert évekig nem lehet majd megállítani sem a Serie A-ban, sem a Bajnokok Ligájában!

A keretben 21 légiós hegyelt, nagy felzúdulást okozott ez akkoriban! A bajnokságot stílszerűen egy Vieri-mesterhármassal kezdte az Inter, Peruzzi – Panucci, Simic, Blanc, Georgatosz – J. Zanetti, Paulo Sousa, Cauet (Domoraud, 73.), Moriero (Di Biagio, 62.) – Zamorano (Ronaldo, a szünetben), Vieri összeállításban. A vénasszonyok nyara az Interé volt, a Parmát öt egyre mosta le, de miután a Venezia megverte a nerazzurrit odahaza, Filippo Maniero góljával, valami eltörött. A Milan és a Juve mellett a Bologna és a Bari is legyőzte őket, és ugyan tavaszra kiegyenesedtek a fekete-kék mezesek, az Udinese és a Lecce is kibabrált velük. A rangadókon csak a Juventustól kaptak ki, ám a végére a dobogóra sem fértek fel a Fiorentina elleni hazai 0–4 miatt (nagyon nem bírtak a Rui Costa, Gabriel Batistuta, Enrico Chiesa trióval). „Ez a Serie A, ha nem vagy százszázalékos formában, bárkitől kikaphatsz” – mondta Simeone, a dél-amerikai légió erős embere. Lippinek az idény úgy végződött, ahogyan kezdődött: az első edzésén össze-vissza ragasztott arccal jelent meg, súlyos kerékpárbalesete után.

PECH

A Coppában sem ment, a Lazio revánsot vett az előző évért, de ez egy olyan erős római csapat volt, amelynek a finálé első felvonásán a kispadján a Matías Almeyda, Marcelo Salas, Roberto Mancini, Attilio Lombardo, Juan Sebastián Verón ötös ült, a visszavágón meg Fernando Couto és Ravanelli is a cseresorba szorult. Az első mérkőzésen Ronaldo szállt be félig egészségesen csereként az Interbe, a visszavágón Vieri, Baggio pedig egyedül nem bírta el a terhet, a fiatalok sem villogtak. A nagy Roberto búcsúként még kilőtte az Intert a BL-be a Parma elleni spareggión, ennyi sikerélmény jutott neki és klubjának arra az idényre, amely elméletileg megalapozta volna a világuralmat. Érdekes, hogy Vieri és Ronaldo is igen gólerős volt, de ketten összesen csak 26 bajnokin szerepelhettek, Zamorano és Baggio ketten jutottak 11 gólig (de ők is sokszor kényszerültek a lelátóra sérüléseik miatt), miközben Vieri 13-nál állt meg. Recoba tíz góllal bizonyított, míg a házi góllövőlista ötödik helyén Blanc végzett, négy találattal... Mutu tíz bajnokin egyetlen gólt sem ért el, ő később másként lett az új Maradona, Ventolát pedig az idény előtt kölcsönadták a Bolognának, ez nem volt jó ötlet. Most jött volna jól a korábban elpocsékolt Rambert vagy Marco Delvecchio, Bergkampról már nem is szólva…

A MESTER

Minden idők egyik legnagyobb olasz mestere: mi mást tudnánk jobbat és szebbet mondani Lippiről? Na jó, milánói pályafutása nem volt éppen sikeres, de a Juventust előtte a Serie A, Európa és a nagyvilág tetejére vezette, az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok lett – Kínában pedig krőzus! BŐVEBB ÉLETRAJZ ITT!

LIPPI ÉS A BIZALOM

Kész csoda, hogy Lippi maradt, Moratti szokása szerint mélyen a zsebébe nyúlt, de tényleg csak dobálta a Mercatóba a pénzt a Robbie Keane, Francisco Farinós, Hakan Sükür, Vratislav Gresko, Sixto Peralta, Antonio Pacheco, Vampeta sorral, Lippit ellenben kirúgta a bajnoki nyitányon elszenvedett vereség után. Ez az októberi (!) mérkőzés már csak olaj volt a tűzre, mert a hazai Szuperkupa elbukása után a BL-selejtezőn csúfos kudarcot vallottak a Helsingborg ellen. Vieri és Ronaldo súlyos sérülését kúrálta, a Keane, Sükür, Zamorano trió két mérkőzés alatt sem talált be a svédeknek, a csereként beszállt Recoba meg büntetőt hibázott. A nagy Marco Tardelli lett az új mester, ámaz UEFA-kupából kiütötte őket februárban az Alavés, közben a bajnokságban hirtelen fellángolások és kínkeserves győzelmek után nagy pofonokat kaptak, a legnagyobbat a Milantól egy 0–6 képében! Az Olasz Kupában a Parma ellen sokkal jobban ment az Internek, akkor a hat kapott gólra legalább jutott egy szépítő találat...

A TÜRELMETLENSÉG IS BL-T TEREM

Moratti türelme Ronaldóval kapcsolatban csak 2002-ben fogyott el, Vieri 2005-ig maradt, egy időben már Hernán Crespóval és Gabriel Batistutával alkotott triót a talján gólcsődör, nagy kár, hogy nem csúcsformájukban futott össze ez a trió! A nagybevásárlások el-elmaradoztak, a Bosman-szabályt igyekezett kihasználni a csapat, azonban sokszor a mennyiséget helyezték előtérbe a minőséggel szemben. 2005-től fordult a kocka, Héctor Cúper és Alberto Zaccheroni után Roberto Mancini már több türelmet kapott, máshol leírt játékosok virágoztak ki Milánóban, végül Mancini és Moratti munkájának gyümölcseit 2010-ben José Mourinho aratta le a BL-arannyal és a sokadik bajnoki címmel (abban az évben Olasz Kupát, olasz Szuperkupát és FIFA-klubvilágbajnokságot is nyertek). Az aranygeneráció kiöregedő tagjait kapkodással akarták pótolni, 2000 és 2010 között, a BL-sikerig öt edzője volt az Internek, 2010 nyarától napjainkig 11, a Juventus egyeduralmát pedig csak mostanában kezdik karcolgatni, kínai és indonéziai tulajdonlás után immár kínai fennhatóság alatt. De ez már egy másik mese.

JÖTTEK-MENTEK, 1992–2001
A fontosabb igazolások

1992
Érkezett: Salimov (Foggia, 12 millió mai euró), Pancsev (Crvena zvezda, 12 000 000), Rubén Sosa (Lazio, 6 000 000), Sammer (Stuttgart, 6 000 000), Schillaci (Juventus, 1 100 000), De Agostini (Juventus, 1 400 000)
Távozott: Klinsmann (Monaco, 7 000 000), Matthäus (Bayern, 2 000 000), G. Baresi (Modena), Brehme (Zaragoza)

1993
Érkezett: Bergkamp (Ajax, 9 770 000), Jonk (Ajax, 5 680 000), Festa (Cagliari, 4 500 000)
Távozott: Pancsev (Vf Leipzig, kölcsönbe), De Agostini (Reggiana)

1994
Érkezett: Pagliuca (Sampdoria, 4 000 000 plusz Zenga és Ferri játékjoga), Bia (Napoli, 3 500 000)
Távozott: Schillaci (Júbilo Ivata, ingyen), Battistini (Brescia), Salimov (Duisburg)

1995
Érkezett: Ince (Manchester United, 10 500 00), Caio (Sao Paulo, 7 500 000), J. Zanetti (Banfield, 6 500 000), Roberto Carlos (Palmeiras, 3 500 000), Ganz (Atalanta, i.), Rambert (Independiente, i.), Branca (Roma, Delvecchióért cserébe), Fresi (Salernitana, 3 500 000), Carbone (Napoli, 3 000 000), Pistone (Vicenza, 750 000)
Távozott: Bergkamp (Arsenal, 11 250 000), Jonk (PSV, 2 270 000), Rubén Sosa (Dortmund, 1 400 000), Pancsev (Düsseldorf, 500 000), Bia (Udinese), Rambert (Zaragoza, k.)

1996
Érkezett: Simeone (Atlético Madrid, 6 000 000), Y. Djorkaeff (PSG, 6 000 000), Galante (Genoa, 4 500 000), Kanu (Ajax, 3 930 000), Sforza (Bayern, 3 100 000), Winter (Lazio, i.), Angloma (Torino, i.)
Távozott: Roberto Carlos (Real Madrid, 3 500 000 és Zamorano játékjoga), Caio (Napoli, 5 000 000), Rambert (River Plate, i.), Carbone (Sheffield Wednesday, 2 700 000), Fontolan (Bologna), Bianchi (Cesena)

1997
Érkezett: Ronaldo (Barcelona, 28 000 000), Recoba (Nacional, 17 000 000), Paulo Sousa (Dortmund, 7 600 000), Zé Elias (Leverkusen, 5 600 000), Milanese (Parma, 4 000 000), Cauet (PSG, 4 000 000), West (Auxerre, 3 000 000), Sartor (Vicenza, 3 200 000), Colonnese (Roma, 1 500 000), Moriero (Roma, 500 000 és André Cruz játékjoga)
Távozott: Pistone (Newcastle United, 6 500 000), Ince (Liverpool, 6 300 000), Sforza (Kaiserslautern, 3 300 000), Angloma (Valencia, 1 200 000), Ganz (Milan, 500 000), Festa (Middlesbrough, i.), N. Berti (Tottenham, i.)

1998
Érkezett: Ventola (Bari, 21 000 000), Frey (Cannes, 14 000 000), Simic (Croatia Zagreb, 11 000 000), M. Silvestre (Rennes, 7 000 000), Gilberto (Cruzeiro, 5 000 000), Pirlo (Brescia, 2 000 000), R. Baggio (Bologna, 1 800 000), Dabo (Rennes, 1 550 000), Z. Camara (St.-Étienne, 1 000 000), C. Zanetti (Reggina, 5 000 000)
Távozott: Kanu (Arsenal, 6 250 000), Branca (Middlesbrough), Sartor (Parma)

1999
Érkezett: Vieri (Lazio, 46 480 000 és Simeone játékjoga), Seedorf (Real Madrid, 24 010 000), Peruzzi (Juventus, 19 000 000), I. Córdoba (San Lorenzo, 14 000 000), Panucci (Real Madrid, 9 300 000), M. Serena (Atlético Madrid, 7 500 000), Georgatosz (Olympiakosz, 7 000 000), Domoraud (Marseille, 7 000 000), Mutu (Dinamo Bucuresti, 6 500 000), Blanc (Marseille, 6 000 000), Jugovics (Atlético Madrid, 2 000 000), Di Biagio (Roma)
Távozott: Dabo (Parma, 15 490 000), Silvestre (Manchester United, 5 700 000), West (Milan, 2 500 000), Y. Djorkaeff (Kaiserslautern, 1 500 000), Zé Elias (Bologna, 750 000), Winter (Ajax, 600 000), Paulo Sousa (Parma, k.), Gilberto (Vasco da Gama), Pirlo (Reggina, k.), Galante (Torino, 2 500 000), Simeone (Lazio), Pagliuca (Bologna), Ventola (Bologna), Bergomi (visszavonult)

2000
Érkezett: Robbie Keane (Coventry, 19 500 000), Farinós (Valencia, 16 250 000), Cirillo (Reggina, 7 500 000), Hakan Sükür (Galatasaray, 6 500 000), Gresko (Leverkusen, 5 000 000), Peralta (Racing Club, 4 500 000), Pacheco (Penarol, 3 000 000), Brocchi (Hellas Verona, 700 000), Ferrante (Torino, k., 500 000), Vampeta (Corinthians), Dalmat (PSG)
Távozott: Peruzzi (Lazio, 17 900 000), Mutu (Hellas Verona, 4 000 000), Panucci (Chelsea, k., majd Monaco, k., 3 000 000), Paulo Sousa (Panathinaikosz, 1 800 000), Georgatosz (Olympiakosz, k., 750 000), R. Baggio (Brescia, i.), Z. Camara (Marseille), Moriero (Napoli), Zamorano (América), Fresi (Napoli, k.), Colonnese (Lazio), Pirlo (Brescia, k.), Robbie Keane (Leeds United, k.), Vampeta (PSG, 12 200 000), Ventola (Atalanta, k.)

2001
Érkezett: Toldo (Fiorentina, 26 500 000), Sérgio Conceicao (Parma, 18 000 000), Adriano (Flamengo, 13 190 000), Kallon (Vicenza, 13 000 000), C. Zanetti (Roma, 11 000 000), Materazzi (Perugia, 10 500 000), Emre Belözoglu (Galatasaray, 10 330 000), Vivas (Arsenal, 7 000 000), Sorondo (Defensor, 6 000 000), Okan Buruk (Galatasaray, i.), Guly (Milan)
Távozott: Robbie Keane (Leeds, 18 000 000), Pirlo (Milan, 17 040 000), Panucci (Monaco, 6 710 000), Ferrari (Parma, 5 160 000), Cirillo (Lecce, 3 400 000), Blanc (Manchester United, i.), Jugovics (Monaco, i.), Hakan Sükür (Parma, i.), Adriano (Fiorentina, k.), Fresi (Bologna), Brocchi (Milan), Frey (Parma, k.), Cauet (Torino)