FFT: Miért lett német? Miért ütötte meg Ballackot? Podolski mindenre válaszol

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 19:39
Tinédzserkorában három-négy barátja karját is eltörte a rúgásai miatt, de nem kezdett magyarázkodásba emiatt… És beszélt arról is, amikor megütötte a pályán Michael Ballackot. Lukas Podolski a FourFourTwo olvasóinak temérdek kérdésére válaszolt.

A FourFourTwo Kobe egyik szállodájának bárjában találkozott bőven a járvány előtt Lukas Podolskival, és azonnal elmondtuk neki, hogy a legtöbb olvasónk azt kérdezte, mi a helyzet a kölni kebabosával. Lukas Podolskival, és azonnal elmondtuk neki, hogy a legtöbb olvasónk azt kérdezte, mi a helyzet a kölni kebabosával.

Az 1. FC Köln, a Bayern München, az Arsenal, az Inter és a Galatasaray korábbi játékosa mosolyogva vágta rá, hogy minden a legnagyobb rendben. „Öt üzletünk van Kölnben és környékén, köztük három fagyizó. A kedvencem az eper és a pisztácia.”

Dolgozott Törökországban, és Kölnben is sok török barátja volt már korábban is. Minden frissen készül, így a kenyér, a hús és a szószok is. A neve alatt futnak, emiatt is nagyon odafigyel. „Kebabra és fagyira mindig lesz igény, emiatt vágtam bele. Nehéz munka azoknak, akik nap mint nap ott vannak, de könnyebb, mint egy étterem vezetése.”

Podolski nem pihent. Miután januárban Császár-kupát nyert a Vissel Kobéval, visszatért Törökországba, és az Antalyaspor játékosa lett. A 34 éves labdarúgó őszintén válaszolt a FourFourTwo olvasóinak kérdéseire, amelyek nemcsak a finomságokról szóltak.

A teljes interjút elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!

Legfrissebb hírek

Akiért még Schumi is fizetett – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2024.10.24. 23:54

A nap, amelyiken Lukas Podolski, majd négy év múlva Robert Lewandowski is a könnyeit nyelte

Foci Eb 2024
2024.06.08. 16:35

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

Videó: Podolski félpályás gólját még csapattársai is alig hitték el

Minden más foci
2022.11.06. 16:01

A vb-győztes német labdarúgó nagymamája vágyát váltja valóra Lengyelországban

Német labdarúgás
2022.09.24. 16:19

Lengyelország: Podolski szerződést hosszabbított a Górnik Zabrzéval

Minden más foci
2022.05.19. 16:16

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34
Ezek is érdekelhetik