Labdarúgás: megállapodás a Felvidéki válogatott és az MTK között

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.05.01. 11:07
Szakmai együttműködési megállapodást kötött a Felvidéki labdarúgó-válogatott és az NB II-ben szereplő MTK Budapest, melynek értelmében a két klub a jövőben segíti egymás munkáját – olvasható a sportolunk.sk-n.

„A legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egy ilyen patinás, nagymúltú csapat, mint az MTK nyújt majd segítő kezet nekünk. Megalakulásunk óta sok minden történt velünk. Voltak szép pillanatok, felemelő érzések, de megéltünk kudarcot és nehézségeket egyaránt. Azt mondják, hogy a bajban ismerszik meg a barát. Ha nem lenne most határzár, akkor egy közös képpel jelentenénk be budapesti barátainkkal, hogy a Felvidéki Válogatott és az MTK mától kezdve együttműködnek és segítik egymást”– áll a felvidéki klub közleményében.„A legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egy ilyen patinás, nagymúltú csapat, mint az MTK nyújt majd segítő kezet nekünk. Megalakulásunk óta sok minden történt velünk. Voltak szép pillanatok, felemelő érzések, de megéltünk kudarcot és nehézségeket egyaránt. Azt mondják, hogy a bajban ismerszik meg a barát. Ha nem lenne most határzár, akkor egy közös képpel jelentenénk be budapesti barátainkkal, hogy a Felvidéki Válogatott és az MTK mától kezdve együttműködnek és segítik egymást”– áll a felvidéki klub közleményében.

Nagy Dávid, a Felvidéki válogatott alapítója a sportolunk.sk-nak elmondta, már több tervük is van a feleknek, például közös mérkőzések, megjelenések és események mindenképp várhatóak.

„Mondanám, hogy hosszú tárgyalás eredménye az együttműködés, de valójában az első találkozás óta tudtuk, hogy jó úton haladunk. Végig baráti hangulatban tárgyaltunk és gyorsan meg is lett az eredménye. Lefektettük a két csapat között az együttműködés alapjait. Több közös tervünk van, ám ezeket még, főleg tekintettel a járványra, pontosítanunk kell. Mindenképp várhatók közös meccsek, megjelenések, események. Lehet szó személyi átszövődésekről is vagy tapasztalatcseréről. A lehetőségek végtelenek. Jelenleg a lényeg, hogy megtaláltuk egymást és együttműködve képzeljük el a jövőt. Köszönjük az MTK-nak a lehetőséget!Természetesen más csapaton előtt is nyitva áll az ajtó.“

Azóta kiderült, hogy az MTK és az FLE között mind a férfi, mind a női fronton megvalósul majd az együttműködés, amelyet az utánpótlásra is szeretnének kiterjeszteni. További konkrétum a későbbiekben egy férfi felnőtt felkészülési mérkőzés az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az MTK Budapest és a felvidéki labdarúgó-válogatott között.

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
16 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59
Ezek is érdekelhetik