Ajax: meghosszabbították Huntelaar szerződését – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 18:29
null
Egy évvel meghosszabbította Klaas-Jan Huntelaar szerződését az Ajax (Fotó: AFP)
A holland Ajax labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel, 2021. június 30-ig meghosszabbították Klaas-Jan Huntelaar szerződését.

 

A most 36 éves Klaas-Jan Huntelaar először 2006 és 2009 között játszott az Ajaxban, majd szerepelt a Real Madridban, az AC Milanban és a Schalkéban is. A 76-szoros holland válogatott csatár 2017-ben tért vissza az Ajaxhoz, most pedig egy évvel meghosszabbította az eredetileg idén június végéig szóló szerződését.

„Mindenképpen folytatni akartam, lehetőleg itt, az Ajaxban. Már nem látom magam előtt, hogy egy másik csapat mezében játsszak. Jó erőben érzem magam, örömmel jöttem a klubhoz, és biztos vagyok benne, hogy hozzájárulhatok még a sikerekhez a pályán. Tudom, hogy az évek során megváltozott a szerepem, sokat gondolkodtam ezen, beszéltem az edzőmmel és Marc Overmarsszal is, aki jelezte, hogy az Ajaxnál számítanak rám. Ezért nagyon örülök, hogy egy évvel hosszabbítottam” – idézi az ajax.nl Klaas-Jan Huntelaart.

null

null



Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Csongvai Áron ikszes meccsen debütált az AIK-ban; Szalai Attila kezdő volt a Standard Liege-ben

Légiósok
2025.02.14. 23:03

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46
Ezek is érdekelhetik