Koronavírus: tizenhat fertőzött a Vasco labdarúgócsapatánál

Vágólapra másolva!
2020.06.01. 13:10
A Vasco da Gama tizenhat labdarúgójának koronavírustesztje lett pozitív – jelentette be a brazil klub.

A hírt egy nappal azt megelőzően közölték, hogy az állam csapatai a március közepe óta tartó bő két hónapos kényszerszünetet követően ismét edzésbe állnának. A Vasco híradása szerint 43 tesztet végeztek el, a 16 fertőzött játékost elkülönítették, hárman pedig már felépültek a Covid–19 betegségből.

„Ez bizonyítja, hogy nagyszerű lépéseket teszünk azért, hogy a lehető leghamarabb beazonosítsuk a fertőzést. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megakadályozzuk a járvány továbbterjedését” – áll a kommünikében.

A játékosok Rio de Janeiro államban hétfőtől – a fizikai tesztek elvégzése után – egyéni tréningeken vehetnek részt, az érintkezéssel járó edzések azonban még nem engedélyezettek. Más államok még nem hoztak döntést a teljes kerettel végezhető felkészülésről.

Vasárnap az Atlético Mineiro és a Cruzeiro is egy-egy futballistája pozitív tesztjéről számolt be.

A 210 millió lakosú országban jelenleg gyorsan terjed a vírus: eddig 514 849-en fertőződtek meg, és 29 314 halálesettel a negyedik helyen áll a világban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Olaszország után. A két brazíliai állam, amelyben a legtöbb halálesetet és fertőzöttet tartják nyilván, az ország délkeleti részében fekvő Sao Paulo és Rio de Janeiro.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
19 órája

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

A kapitány szerint a brazilok 2026-ban biztosan döntősök lesznek a vb-n

Minden más foci
2024.09.10. 12:20

Győzelem a brazilok ellen, az Egyesült Államok nyerte meg az olimpiai női futballtornát

Párizs 2024
2024.08.10. 19:19

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

A spanyolok nagyon megverték Szlovéniát, karnyújtásnyira az olimpiai részvételük

Kézilabda
2024.03.15. 20:05

Brazília: Nincs semmi bajom Neymarral – Dorival Júnior

Minden más foci
2024.01.14. 10:06

Brazília: Diniz helyett Dorival a szövetségi kapitány

Minden más foci
2024.01.10. 20:51
Ezek is érdekelhetik