DAC: „Schäfer András fantasztikusan játszott szombaton”

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 17:46
null
Schäfer András jó teljesítményt nyújtott a Zilina ellen (Fotó: Lelkes Ernő/DAC, archív)
A DAC szombaton hazai pályán 5747 néző előtt 2-0-ra legyőzte a második helyezett Zilinát, így a felsőházi rájátszás utolsó fordulója előtt egy pontra megközelítette a tabellán. A dunaszerdahelyiek, illetve a Slovan Bratislava Nagymihály elleni sikerét (4–0) – amelyet 3561 néző látott a helyszínen – követően Ivan Kmotrík, a már bajnok pozsonyiak sportigazgatója a klub honlapjának nyilatkozva beszélt a DAC-ról is.

 

„Csalódottak vagyunk, és számomra hihetetlen, hogy a nézők beengedése ellenére alig több, mint kétezer jegyet adtunk csak el elővételben. Bezzeg a DAC! A dunaszerdahelyiek elleni múlt szerdai, idegenbeli bajnoki mérkőzésünkre a hazaiak az összes jegyet értékesítették, ők meg tudták tölteni a stadionjukat annyi szurkolóval, amennyit az előírásnak megfelelően maximálisan be lehet engedni…”

Visszatérve a DAC meccsére, idénybeli kilencedik bajnoki góljával (tizenegyesből) alakította ki a 2–0-s végeredményt a csapatkapitány Kalmár Zsolt, és a találkozó után a mikrofont elkérve köszönte meg a drukkerek szeretetét, buzdítását. Schäfer András, a sárga-kékek középpályása Kalmárhoz hasonlóan végigjátszotta a mérkőzést, ráadásul a második félidőben – kényszerből – jobbhátvédként kellett helytállnia.

„András fantasztikusan játszott – dicsérte a 21 esztendős magyar labdarúgót Németh András, a DAC pályaedzője. – Hátvédként is kimagasló teljesítményt nyújtott, s a védelemből indulva harcolta ki a büntetőt, amelyet aztán Kalmár Zsolt gólra váltott.”

Szombaton, a szlovák élvonalbeli bajnokság utolsó fordulójában a DAC a Rózsahegy otthonába látogat, míg a zsolnaiak a Nagymihály együttesét fogadják.

Legfrissebb hírek

A DAC panaszt tesz a Slovan-drukkerek molinója és a viselkedése miatt

Minden más foci
2025.04.13. 19:12

Tuboly Máté: A magyargyalázást győzelemmel kellett volna büntetnünk...

Légiósok
2025.04.13. 13:18

Négy gól egy félidő alatt – döntetlennel ért véget a rangadó Pozsonyban

Minden más foci
2025.04.12. 20:07

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

Kalmár Zsolt és Schäfer András bekerült az elmúlt 11 év DAC-álomcsapatába

Minden más foci
2025.04.09. 20:10

Tuboly Máté: Nagy csalódás a döntetlen

Minden más foci
2025.04.06. 10:29

Ismét döntetlent játszott a DAC, ezúttal a Zólyombrézóval nem bírt

Minden más foci
2025.04.05. 15:28

Kabalaként funkcionál a DAC-nál az új szurkolói zászló

Minden más foci
2025.04.04. 09:17
Ezek is érdekelhetik