Dzsudzsák és a római kaland; Polski Fiat után börtön a magyar ásznak

BUNDESLIGA? KÓRHÁZ… MARADONA? VÁC…

„A Kaiserslautern magyar csatár iránt érdeklődik” – kürtölte világgá 1988-ban a DPA NSZK-s hírügynökség. A csapat kiszemeltje a huncut tekintetű Vasas-csatár, a 27 éves Szabadi László volt, aki egy svájci tornán tűnt fel a Lautern megfigyelőjének. Szabadi megfelelt a próbajátékon, azonban a Budapest Honvéd elleni rangadón súlyosan megsérült, így a már elkészült szerződést soha nem írta alá. Pedig a volt ferencvárosi „tékozló fiú” utódját már ki is szemelte a Vasas, a zalaegerszegi Páli Attila ugyanis nem kapta meg a megígért lakást a vezetőitől, ezért váltani akart, a Vasas pedig négymillió forintot kínált érte, a másik érdeklődő, a Tatabánya nagy bosszúságára. Szabadi végül nem került a Bundesligába, „csak” Belgiumban légióskodhatott, majd megfordult a Jahn és a Fortuna Regensburgban is. 1995-ben Novák Dezső visszahívta az akkor már bőven harmincon felüli támadót az FTC-be, de Szabadi nemet mondott, ma egy németországi autógyárban dolgozik. Páli? Mehetett a Bányászhoz: előbb a tatabányaihoz, majd a siófokiban is megfordult, azután felcsapott edzőnek.

„Diego Maradonával együtt igazolhattam volna 1992-ben a spanyol Sevillába. A klubelnök személyesen jött el hozzám Vácra, mindenben megegyeztünk, végül a klubok nem tudtak megállapodni. Első számú kapus lettem volna a világ legjobbjával egy csapatban. Hívott a török Trabzonspor és a Galatasaray is, de akkora összeget kértek értem, amit kapusokért akkoriban nem adtak meg” –adta megkarrierje lehetséges sarokpontjait a korszakos kapus, Koszta János. Azért az megnéztük volna, hogy edzésen kifejelgeti Maradona, Davor Suker vagy Hakan Sükür rosszabb lövéseit, és a sárga földig lehordja magyaros igékkel és jelzőkkel Diego Simeonét.

„A gólkirályságért kapott kis Polski Fiat gépkocsit az 1988-as kupadöntő szünetében kaptam meg. Ekkor minden szépnek és jónak tűnt, ráadásul a bécsi Rapid próbajátékra hívott. Már hetek óta kint voltam az osztrákoknál, edzéseken, edzőmeccseken játszottam, mindenben megegyeztünk, még a feleségemnek is találtak munkát egy fitneszszalonban. A debreceni elnök azonban telefonált, hogy nem tud kiutazni a szerződés aláírására, utazzak haza, majd később visszavisz Bécsbe. Egy pénteki napon hazajöttem, és másnap hajnalban kopogtattak anyósoméknál – ahol töltöttem az éjszakát – a rendőrök. Engem kerestek, azonnal elvittek a rendőrségre, ahol a fogdába csuktak. Két napig hozzám sem szóltak, a harmadik napon egy nyomozó kihallgatott. Kérdezte, hogy mi is volt egy két esztendővel korábbi Pécs elleni meccsen. Mondtam, hogy semmi különös, az én gólommal nyertünk kettő-egyre… Magyarán ártatlanul hurcoltak meg hónapokig, közben útlevél hiányában nem utazhattam ki Monacóba, a France Football Aranycipő-díjátadójára. Jellemző, hogy nem a gólkirályi versenyben második Szeibert Györgyöt, hanem Fischer Pált küldték ki, akit el akartak adni az Ajaxhoz” – olvashattukugyanazon a blogonaz egykori kiváló csatár, a mára kissé elfeledett Melis Béla magyarosan bús történetét.

„Ez nem így működött. Legálisan elképzelhetetlen volt, arra pedig a szavamat adtam, hogy nem maradok kint. Már az is nagy szó volt, hogy elutazhattam. De hogy milyen világ is volt, arra a legjobb példa a visszautazásom Rio de Janeiróból. Lisszabonban rengeteg újságíró volt a reptéren, mert a Benfica vezetői megtudták, melyik géppel érkezem. Kiderült, azért vártak, mert a portugál válogatott Graca – játszott ellenünk az angliai vébén – megvakult, és az ő megsegítésére a világválogatott a Benficával játszott. Nem részletezem, nem vállaltam a kockázatot, hogy később jövök haza. Már itthon, az egykori sportvezető, a volt fradista Csanádi Árpád azt mondta, maradhattam volna, de jól döntöttem. Ebben a mondatban minden benne van” – vallott nagyon-nagyon rövid nyugati kalandjairól és brazíliai oktatókörútjáról jóval később Albert Flórián a Nemzeti Sportban.

Dzsudzsák Balázs a legtöbb klubbal összehozott magyar futballista, ez egészen biztos, a vele kapcsolatban állítólagos kérőként emlegetett egyesületek sora hosszas a Juventustól a Ferencvároson át a Liverpoolig. A legismeretlenebb sztorit Pomper Tibor árulta el: amikor a szélső 2011-ben nagy meglepetésre leszerződött az Anzsi Mahacskalához, akkor a Lazio „szerződésajánlatát nem írta alá”. 2015-ben ismét kereste a Lazio Dzsudzsákot, aki hajlandó lett volna évi 2.5 millió eurós nettó, akkor már moszkvai béréből engedni, de végül a Bursaspor lett a győztes.

Ha már Pomper: érte a Levszki Szófia és a Lokomotív Moszkva is jelentkezett, de nem nyertek, az izraeli Asdod dettó, ott a játékos elmondása szerint egy menedzser volt az akadály.

A Dragóner-családot már nem az 1974-ben született védő, Attila képviseli az NB I-ben, de emlékezzünk meg róla is, mégpedig e rovatban azért, mert a 28-szoros válogatott játékos 2003-ban majdnem a török Caykur Rizesporhoz igazolt. Olyannyira majdnem, hogy a törökök hivatalosan is bejelentették a transzfert, ennek híre megjelent az UEFA hivatalos oldalán is,és még ma is olvasható, a játékos is kifejezte örömét az üzlet nyélbe ütése fölött. Az is kiderült, hogy a másik érdeklődő a Fenerbahce volt. Ehhez képest a védő még egy idényt maradt a Ferencvárosnál, majd külföldre igazolt, kétszeresen is: aláírt a portugál Vitória Guimaraeshez és a belga Molenbeekhez is. Az UEFA és a FIFA is foglalkozott az üggyel, Dragóner szerint ő csak egy szándéknyilatkozatot írt alá Brüsszelben, nem az igazi szerződését, ezért kötelezte el magát a portugálokhoz.Ahol, nem kevés hercehurca után, pályára is léphetett végre…

PERSZE MA SEM FENÉKIG TRANSZFER AZ ÉLET

„David Moyes eljött hozzám, a szerződés gyakorlatilag készen volt, de aztán Moyes-t kirúgták, ez megbonyolította a dolgokat, sokáig nem is jelentkezett a United. Aztán kezdődött a világbajnokság, majd felhívott Carlo Ancelotti” – emlékezett vissza Toni Kroos arra, hogy miért nem lett a Manchester Unitedé 2014-ben.

Sadio Mané befutása után egyre kiállhatatlanabbul viselkedett Salzburgban, ezért úgy döntöttek főnökei, eladják. A legtöbbet a Szpartak Moszkva fizette volna érte, ám Mané mindenképpen Dortmundban folytatta volna a karrierjét, ahová korábban még Jürgen Klopp hívta – a vita végén a támadó a Southamptonhoz került, hogy senkinek se legyen igaza. Végül a Liverpoolhoz került, oda, ahová Gerard Houllier már 2012-ben beajánlotta…

Marcus Rashford hetekig edzett serdülőkorában a Manchester Citynél, de nem kapott szerződést, aztán a United elhívta őt és édesanyját, a tárgyalás előtt Rashford megnézte a felnőtt csapat edzését – eldőlt. Igaz, egy próbajáték nem a világ, lásd Feczesin Róbert próbamunkáját a Chelsea-nél 2005-ből.

Norberto Solano 2005-ben kikosarazta a Liverpoolt, hogy visszaigazolhasson a Newcastle Unitedhez. „Már úton voltam autóval Newcastle irányába, amikor felhívott Rafa Benítez egyik helyettese. Addigra viszont beszéltem Alan Shearerrel és Stevie Harperrel, akik mondták, hogy muszáj visszatérnem. Nem szívesen ellenkeztem volna” – mondta a perui ász.

A kilencvenes évek jellegzetes angol középpályása és szépfiúja volt Darren Anderton, akiért 1994-ben minden követ megmozgatott Sir Alex Ferguson, de a játékos a Tottenhamé maradt. Nem egyszerű úton: egy válogatott mérkőzés után Gary Pallister volt a „kerítő”, csakhogy a londoniak elnöke, Sir Alan Sugar megneszelt valamit, mert elhívta magához Andertont, akit addig ki sem engedett szerény lakából, míg a fiú alá nem írt egy új szerződést!

A nyolcvanas évek legjobb portugál futballistája volt, de örök ígéret maradt Paulo Futre, aki a FourFourTwo magazinnak vallott klubváltása körülményeiről. „Miután megnyertük az 1987-es BEK-et a Portóval, számos klub érdeklődni kezdett irántam. Tárgyaltam a Real Madriddal, a Barcelonával és a Juventusszal is. Ilyenkor azt kérdezték, mit eszem, kivel élek, hogyan jövök ki a szüleimmel. Nagy felelősségem volt, hiszem Portugáliát képviseltem, továbbá az elnökét, Mario Soarest, aki megmentett a katonaságtól, és emiatt mehettem külföldre. Megállapodtak az Interrel, mégis az Atlético Madridban kötöttem ki. Milánóban jártam a Portóval egy tornán, amikor a Milan elkezdett érdeklődni irántam, és a vezetőkkel együtt vacsoráztunk. Feszes alkalom volt, fel-alá röpködtek az összegek. Végül sikerült megállapodnunk. Másnap az Atlético elnöki posztjára jelölt figura érkezett a városba, Jesús Gil volt az, addig nem is hallottam róla. A Porto elnöke, Jorge Nuno Pinto da Costa azt mondta, duplázzuk meg, amit az Internek mondtunk. Hihetetlenül egyszerű tárgyalás várt ránk. Azt kérdezték, kell-e ház. Igen, feleltem, medencével. Autó, kell-e? Igen, egy Porsche. Rendben, egy Porsche rendel. Magángéppel repültünk Madridba, és egy ponton odasúgtam Pintónak, hogy szerintem hatalmas szerencsejáték közepén vagyunk. Gil akkor még nem nyerte meg az elnökválasztást, a többi jelöltet még csak nem is ismertem. Úgyhogy mondtam is neki, hogy amint földet érünk Madridban, azonnal kérem a Porschét. Ha el is veszíti a választást, legalább az autó meglegyen! Azonnal egy kereskedésbe mentünk, de akkor éppen csak egy sárga példány volt raktáron. Elfogadtam, csak később tudtam meg, hogy a sárga szín szerencsétlenséget jelent Spanyolországban. Három évig úgy maradt, aztán átfújattam pirosra”.

A sérülékeny Futre Madridban mai értéken 650 ezer eurót keresett évente, ez elképesztő összeg volt akkoriban, később megfordult a Milanban is.

Ha már a katonaság szóba került: Eszenyi Dénes őszintén megvallotta, hogy a nyolcvanas évek végén azért nem a Rába ETO-t választotta az Újpesti Dózsa helyett, mert tudta, hogy így megszabadul az angyalbőrtől. Sallai Sándor előtt két út állt, miután kinőtte a Debrecent: a Budapest Honvéd vagy három év katonaság…