Jótékonyság: Dárdai Palkó és Bence is gólt lőtt, focifieszta Szabadbattyánban

A két jó barát, a szabadbattyáni foci atyja, Tóth László és a Dárdai Team vezetője, Bakalár László gondolt egyet, és összehozott egy hetedhét országra szóló fociünnepet. Hogy milyen ünnep volt ez?
Olyan, hogy a több száz méter hosszú Rákóczi utca egyik végéből már látszott, hogy a másik végén, ahol a sporttelep található, hatalmas tömeg van.

Olyan, hogy nemhogy a nagyközség nagyja, az apraja is kiment „a” meccsre.

Olyan, hogy még a Sarok büfé is üres volt, mert mindenki a takaros sportlétesítményben és annak környékén tartózkodott.

Olyan, hogy valaki rögvest arra a megállapításra jutott: „Ez a pálya ezer éve nem látott ennyi embert.”

Olyan, hogy a vendégöltöző ablakán bekukucskáló gyerekek már egy órával a kezdés előtt autogramokat kértek Dárdai Páltól és társaitól.

Olyan, hogy Dárdai Móni el tudta készíteni azt a családi albumba kívánkozó friss képet, amelyen férje és három fia feszít Hertha-mezben.

Olyan, hogy 19 nappal a visszavonulása után Juhász Roland újra szerelést öltött, és kilenc év elteltével ismét egy csapatban játszhatott gyermekkori barátjával, Czvitkovics Péterrel, akivel hajdanán az MTK-ban és a válogatottban futballozott együtt.

Olyan, hogy az évről évre erősödő Dárdai Team játékos-edzőjének, Bakalár Lászlónak egy-két álmatlan éjszakát okozott a kezdő tizenegy kijelölése, tudniillik a bőség zavarával küszködött. Végül a Bánki Erik – Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Fehér Attila, Dárdai Márton – Czvitkovics Péter, Halmai Gábor, Dárdai Pál, Lisztes Krisztián – Dárdai Palkó, Bakalár László csapatnak szavazott bizalmat, de ő maga csak egy-két percet töltött a gyepen, hogy aztán átadja a helyét Dárdai Bencének.

S olyan, hogy a jelenlévők méltó módon tisztelegtek a szabadbattyáni futballklubért rengeteget tevő Halmai Géza, Nagy János, Borsó Pál, Jung József, továbbá idősebb Dárdai Pál emléke előtt.
„Örülök annak, hogy egyre több meccset játszunk – mondta a Nemzeti Sportnak még a kezdés előtt Dárdai Pál. – Én az első félidőben szoktam játszani, a második félidőben pedig jöhetnek az aláírások és a közös fényképek. Ezt megelőzően három meccsen léptünk pályára az elmúlt hetekben, az nagyon boldoggá tett, hogy Gerjénben jó ügyet szolgálhattunk, és sok pénzt gyűjthettünk a leukémia ellen harcoló Ács Katrina megsegítésére. Örömteli, hogy ilyen sokan kíváncsiak ránk, és bevallom, az is jó érzés, amikor magunkra öltjük a futballmezt, focizunk egy jót, aztán vacsorázunk is közösen egy jót. A csapatunk tényleg egyre erősebb, most például Bánki Erik kezd a kapuban, aki egykoron még apunál védett Pécsen. Lisztes Krisztián még ma is eljátszhatna az NB I-ben, Szélesi Zoltán maga a megtestesült profizmus, Egressy Gábor még mindig érzi a kaput, míg én annak örülök nagyon, hogy együtt játszhatok a barátaim mellett a fiaimmal is. Remélem, így lesz ez még néhány évig.”

Apai öröm: a mérkőzés első gólját Dárdai Palkó, a másodikat pedig Bence lőtte, majd szép sorban jött a többi, a csereként mások mellett Fehér Csabát, Egressy Gábort és lapunk főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt is bevető Dárdai Team meg sem állt nyolcig, de a hazai csapatnak is volt oka ünnepelni – ha ilyenkor bármit is számít a végeredmény, 8–1 lett a vége. De ennél is fontosabb, hogy valódi focifieszta volt Szabadbattyánban, és ha azt nézzük, hogy a lefújást követően több százan rohamozták meg Dárdai Pálékat, megkockáztatjuk, hogy talán még most is tart.

DÁRDAI LISZTEST DICSÉRTE, HIÁNYOLTA, HOGY FIAI NEM ADTAK NEKI GÓLPASSZT