Videó: 10 (!) másodperc elteltével cserélt az edző

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.23. 09:45
null
A világ egyik leggyorsabb cseréjét hajtotta végre az észt csapat (Fotó: Getty Images)
A világ egyik leggyorsabb cseréjét hajtották végre Észtországban a Nomme Kalju FC szombati mérkőzésén. A kezdőrúgás után 10 másodperccel a labda az oldalvonalon kívülre került, s rögtön cserére szánta el magát az észt csapat edzője.


A Nomme Kalju trénerének döntése előre eltervezett volt, nem sérülés miatt változtatott. Az észt élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) szabályai szerint a csapatoknak két saját nevelésű játékost kötelező a kezdőbe nevezniük, valamint egynek az egész mérkőzés ideje alatt a pályán kell lennie.

Mivel több Kalju-játékos is házi karanténba került egy igazolt fertőzött miatt, nehéz helyzetbe került a csapat. Így kerülhetett be a kezdőbe a 16 éves Lauri Suup, akit az első adandó pillanatban le is cserélt az edzője egy nem saját nevelésű játékosra, betartva ezzel a szabályokat.

A mérkőzést végül nem nagy meglepetésre a Levadia Tallinn nyerte 2–1-re a sok játékosát nélkülöző Kalju ellen.


Legfrissebb hírek

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Az észtek hiába vezettek, Izrael nyerte meg a debreceni vb-selejtezőt

Foci vb 2026
2025.03.22. 22:47

Erling Haaland is pályára léphet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Foci vb 2026
2025.03.18. 09:52

„Egyáltalán nem számítottam rá” – Takács Boglárka 50 méteres rekordot futott 60-on

Atlétika
2025.02.06. 10:03

Hosszú Katinka pályafutása számokban

Úszás
2025.01.09. 12:58

LeBron James megdöntötte Michael Jordan egy újabb csúcsát

Amerikai sportok
2025.01.04. 11:01

NL: Gyökeres mesternégyest lőtt, a svédek hatot vágtak Azerbajdzsánnak

Minden más foci
2024.11.19. 22:39

Szlovákia kétgólos hátrányból játszott döntetlent Svédországgal a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2024.10.11. 23:00
Ezek is érdekelhetik