A 35 éves, háromszoros olimpiai bajnok úszó összesen 97 érmet nyert olimpiákon, világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon, amellyel abszolút rekorder Európában. Pályafutása során öt olimpián (2004, 2008, 2012, 2016, 2021), nyolc nagypályás világbajnokságon (2007–2022) és tíz nagypályás Európa-bajnokságon (2006–2022) vett részt.
Emellett ő az egyetlen magyar úszó, aki kilencszeres világbajnok és 15-szörös Európa-bajnok az ötvenes medencében, valamint a rövid pályás vb-k történetének legeredményesebb úszója 27 éremmel, amiből 17 arany. A kontinensbajnokságok történetének harmadik legeredményesebbje nagypályán (15-6-4), a legjobb rövidpályán (20-4-2), 46 egyéni érmével pedig minden idők legjobbja az Eb-k összesítésében.
Az Európa-bajnokságokon jelenleg is az egyetlen női úszó, aki ugyanazon a távon öt egymást követő alkalommal győzni tudott (200 vegyesen 2010 és 2018 között). Kedvenc távján, 200 vegyesen 2013 és 2019 között sorozatban nyolc nagypályás világversenyen győzött, ugyanebben a számban a nemzetközi és európai szövetség 66 egymást követő eseményén ért elsőként a célba (Eb, vb, olimpia, világkupa – 25-ös és 50-es medencében egyaránt).
A világbajnokságok történetében egyedüliként négy egymást követő vb-n duplázott a két vegyes számban, 200 és 400 méteren (2013, 2015, 2017, 2019). Összesen 20 világkordot állított fel, ebből kettőt az ötvenes medencében, rövid pályán pedig 18-at. 200 vegyesen még mindig ő tartja a világrekordot, valamint övé az Európa-csúcs 200 pillangón, 200 és 400 vegyesen, illetve rövid pályán 100 és 200 háton, valamint 100 és 200 vegyesen. Emellett az ötvenes medencében nyolc, rövid pályán 12 számban továbbra is országos csúcstartó.
Hosszú Katinka 461 éremmel – ebből 309 arannyal – az úszó vk-sorozat történetének kimagaslóan legeredményesebb úszója - emelte ki az összegzés.