Brazília: alig egy hét után szerződést bontott a Santos Robinhóval

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 08:40
null
Robinho alig egy hét után távozik (Fotó: AFP)
Alig egy hét után a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Santos bejelentette, hogy szerződést bont korábbi saját nevelésű játékosával, a százszoros brazil válogatott Robinhóval.


Hiába írt alá szűk egy hete minimálbérért a százszoros brazil válogatott karrierje első profi klubjához, hamar távoznia kellett. Robinho érkezését ugyanis sokan nem meleg szívvel fogadták, hiszen a támadót 2017-ben kilenc év börtönbüntetésre ítélték, miután bűnösnek találták nemi erőszak vádjában, amit 2013 januárjában követhetett el egy milánói diszkóban – öt társával együtt egy 22 éves albán nővel szemben.

A brazil támadó szerződtetését követően a Santos hatalmas nyomás alá került: a szurkolók, a média és a nőket támogató szervezetek folyamatosan kritizálták a brazil klub döntését. A helyzet olyannyira elharapódzott, hogy a Santos egyik szponzora is kihátrált a csapat mögül, és több támogató is azzal fenyegetőzött, hogy nem szponzorálják tovább a csapatot, ha Robinho marad.

A Santos közleményének indoklása szerint azért bontott szerződést saját nevelésű játékosával, hogy Robinho a védelmére koncentrálhasson a milánói tárgyalásokon, ugyanis a 36 éves futballista fellebbezett a döntés ellen, és ártatlannak vallotta magát.

Card

Legfrissebb hírek

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42

Elvesztették a bajnoki nyitányt, máris menesztették a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2025.03.30. 09:08

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Ismét megsérült, és nem lépett pályára Neymar

Minden más foci
2025.03.10. 12:53

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Videó: szögletből szerzett góllal válaszolt Neymar a szurkolók heccelésére

Minden más foci
2025.02.24. 11:05

Neymar csaknem másfél év után lőtt újra gólt – videó

Minden más foci
2025.02.17. 11:07
Ezek is érdekelhetik