Amerikai hódítók – Moncz Attila publicisztikája

Manchester City – Barcelona, Wolfsburg, Anderlecht, Bayern München – RB Leipzig, Juventus, Valencia – Borussia Dortmund, Chelsea, Barcelona.

Ha Gregg Berhalter szövetségi kapitány szerette volna, novemberben ilyen csapatokból érkező játékosokat állít be az amerikai labdarúgó-válogatott kezdőjébe a Wales vagy a Panama elleni felkészülési mérkőzésen. Nevesítve ez egy Steffen – Dest, Brooks, Miazga, Richards – Adams, McKennie, Musah – Reyna, Pulisic, De la Fuente tizenegy lett volna, minden idők egyik legfiatalabb keretéből összerakva. A 23-as keret átlagéletkora ugyanis 21 év volt, de azért nyeretlen kétéveseknek túlzás lenne titulálni a srácokat, hiszen a 23-as névsorból kilencen Bajnokok Ligája-szereplők! A még zajló MLS-playoff miatt az észak-amerikai profi ligából senki sem kapott meghívót, 22-en Európából érkeztek, Johnny Cardoso pedig a brazil Internacionalból. A sokszor viszonyítási pontnak tekintett 2010-es vb-csapatban (Angliát megelőzve csoportelső lett a gárda, aztán hosszabbítást követően kiesett Ghánával szemben a nyolcaddöntőben) mindössze négyen képviselték az MLS-t, ugyanakkor BL-csapatban csak hárman voltak kerettagok (Oguchi Onyewu a Milanban, DaMarcus Beasley és Maurice Edu a Rangersben), de egyikük sem volt alapember. A másik végletet az „átkos” Klinsmann-korszak jelentette, 2016-ban a 23-as keretbe mindössze 11-en érkeztek az öreg kontinensről, Christian Pulisic (akkor Dortmund), valamint Fabian Johnson (Mönchengladbach) személyében pedig mindössze két BL-esük volt.

A kilencvenes években még nagy esemény volt, hogy John Harkes, Paul Caligiuri vagy Earnie Stewart feltűnt Európában, évekkel később óriási szenzációnak számított Clint Dempsey Tottenhamhez, illetve Michael Bradley Romához igazolása (még akkor is, ha ez a két csapat az elmúlt három évtizedben összesen nyert egy bajnoki címet), ma pedig ott tartunk, hogy az immár húszéves Sergino Dest kegyeiért a Barcelona és a Bayern München futott versenyt a nyáron. A hajdan középcsapatban, illetve kiesőjelöltekben szereplő amerikai játékosok köztes állomásokon keresztül mára eljutottak odáig, hogy nagy klubok meghatározó szereplői, de legalábbis potenciális sztárjelöltjei legyenek. Még nem világsztárjai, mert a fejlődés ezen fázisa előttük áll, ugyanakkor többekben megvan ennek a lehetősége is.

„Amikor mi játékosok voltunk és beállhattunk, Francesco Totti, Ronaldo és Christian Vieri ellen futballoztunk, aztán a meccs után el akartuk kérni a mezüket. Most meg olyan srácaink vannak, akik folyamatosan ilyen kaliberű labdarúgók ellen szerepelnek, majd ugyanilyen sztárklubokhoz mennek vissza. Ez már egy másik szint” – mondta erről Berhalter. Azt nem lehet állítani, hogy véletlenszerű a folyamat, esetleg csak egy szerencsés „aranygeneráció” felemelkedésének vagyunk szemtanúi. Ez már a Development Academy (DA), illetve a tudatos játékosmegfigyelés és -kiválasztás korszaka. Az előbbi egy amerikai korosztályos bajnokságsorozat, amely 2007-től a pandémiáig tartott (áprilisban anyagi okokból felfüggesztették a működését), öt korosztályban csaknem 150 klubnak adott folyamatos versenyzési lehetőséget. Az idővel reményeink szerint normalizálódó világban már nem az Egyesült Államok Labdarúgó-szövetsége gondoskodik a DA-ról, hanem az MLS, ami szép kihívás lesz, hiszen az akadémiákon tíz hónapot garantáltan együtt edzettek a legjobbak.

Az ifjak felkutatásával, felfedezésével viszont továbbra is a U.S. Soccer foglalkozik egy egyre jobban kiépülő rendszerben. Jelenleg három központban, Los Angelesben, Chicagóban és New Yorkban dolgozik egy-egy regionális tehetségkutató főnök, akik alá összesen kilencven napidíjas „felderítő” tartozik. Hozzájuk fejenként 3000 megbízás fut be évente, azaz a legmagasabb szinten évről évre 270 ezer 12-13 éves reménységet vesznek szemügyre. És ebbe nem csupán a pályán nyújtott produkció tartozik bele, hanem például a mentális felkészültség és az Amerikához fűződő viszony is. Merthogy a szövetségnek az is fontos, hogy valaki ne csupán a válogatottbeli szereplés lehetősége miatt akarjon a nemzeti csapatban futballozni, hanem azért is, mert kötődik a csillagos-sávos lobogóhoz. A programba bekerülő 2001 és 2005 közötti korosztályokban száz kettős állampolgárságú tehetség szerepel, aligha véletlen tehát, hogy a kilencven scout közül húsz spanyol vagy portugál ajkú. A meggyőzés eddig egészen jól megy, hiszen Sergino Dest (Barcelona) simán lehetett volna holland, Yunus Musah ghánai vagy olasz, Sebastian Soto (Norwich, illetve kölcsönben Telstar) pedig chilei válogatott, de mindannyian az amerikai együttest választották. Ugyanakkor azt sem szabad hinni, hogy hibátlan a rendszer, hiszen az amerikai U20-as nemzeti együttesben szereplő Jonathan González például a nagyok között már Mexikót erősíti, Jens Cajuste (Midtjylland) Svédországot, Kik Pierie pedig Hollandiát. „A mexikóiak ugyanazt csinálják, mint mi. Aktívan figyelemmel követik minden egyes játékosunkat. Ha meghallják, hogy beszélünk valakivel, megkeresik és szorgalmasan elkezdik győzködni. Ez ma már a nemzetközi futball része” – mondta erre Berhalter.

Ugyanakkor az amerikaiak azzal is tisztában vannak, hogy a folyamatos eredményekre még várniuk kell, egyes becslések szerint még egy futballistagenerációnyit. Tab Ramos hiába vitte be sorozatban háromszor is a legjobb nyolc közé a vb-n az U20-as csapatot, az még nem garancia a felnőttkori áttörésre. De a fentebb már említett csapatlista az lehet.

„Ami miatt az emberek lelkesek, azt mi már láttuk jönni, évek óta vártunk erre a pillanatra – említette Tony Lepore, az U.S. Soccer tehetségkutatási igazgatója. – Ez még csak a kezdet. Amit most látunk, egy tizenhárom éves projekt hatása. Az akadémiáink egyértelműen több olyan játékost képeznek, akik képesek szintet ugrani és beállni a profik közé. Sokkal jobban felkészültek, mint korábban bárki. Nem csupán készen állnak a profi életre, de ahogyan most is tapasztaljuk, a nemzetközi szinten is eljuthatnak a csúcsra. Fiatalok, akik valóban hatással vannak, lehetnek a futballra, illetve képesek jó eredményhez segíteni csapatukat.”

És igen, valóban akadnak már jelentős téttel bíró csatákat eldöntő labdarúgóik is. Ne menjünk messzebb Tyler Adamsnél, aki a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásában az RB Leipziget a 88. percben szerzett góllal segítette a legjobb négy közé az Atlético Madriddal szemben. De ugyanilyen színvonalon, még nála is rendszeresebben futballozik Pulisic, McKennie vagy Gio Reyna is. Közülük bárki játszhat BL-elődöntőt 2021-ben, ami azért lenne nagy szó, mert Adamsen és Beasleyn (még a PSV-vel) kívül amerikai játékosnak ez nem adatott meg. „Válogatott szinten ilyen alapokra építkezve lehet elkezdeni folyamatosan nyerni. Kell a minőség. Márpedig ha ilyen nívón szerepelnek a játékosaid, az minden bizonnyal minőséget jelent” – nyugtatta magát Berhalter kapitány is. Az biztos, hogy ilyen alapanyaggal nem eshet meg vele az a szégyen, mint a 2018-as vb előtt Jürgen Klinsmann-nal, majd az őt követő Bruce Arenával, hogy lemaradjon a legnagyobb tornáról.

„Most robbantunk. A srácok bekerültek az MLS-be, átkerülnek Európába, a Bajnokok Ligájában játszhatnak. És ez inspirálja a következő generációkat” – fogalmazott Lepore. Márpedig, ha lesz türelmük őket kivárni, futószalagon jöhetnek az eredmények.