Franciaország: Messit már PSG-mezbe öltöztette a France Football

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 09:31
null
PSG-mezbe öltöztette a France Football Lionel Messit
A Barcelona február 16-án fogadja a PSG-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a két csapat között pedig már csak azért is folyamatosan nő a feszültség, mert Lionel Messit a sajtóban rendszeresen összeboronálják a párizsi klubbal – ezúttal a France Football tett így. 

Habár a téli átigazolási időszak már véget ért, és a nyári piac megnyitásáig hónapok vannak hátra, a világsajtóban folyamatos a találgatás azzal kapcsolatban, hogy Lionel Messi hol folytatja pályafutását. A Barcelona hatszoros aranylabdás támadójának szerződése június végén lejár, így a szabályok szerint már most elkezdhet tárgyalni az iránta érdeklődő klubokkal.

Persze nem lehet kizárni azt az eshetőséget sem, hogy az elnökválasztás eredményétől függően és családja nyomására – felesége és gyerekei köztudottan nem szeretnék elhagyni a várost – úgy dönt, a katalánoknál marad, azonban egyre inkább körvonalazódik a párizsi szerződés.

A France Football címlapján már PSG-mezbe is öltöztette Lionel Messit, és ugyan az akciót fel lehet fogni provokációként a két együttes jövő heti Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt, nem lehet teljes bizonyossággal kizárni, hogy a magazinnak hónapok múlva igaza lesz.

Erre utalhat, hogy Neymar decemberben kijelentette, hogy nagyon szívesen futballozna együtt ismét korábbi csapattársával, Ángel Di María egy mérkőzés utáni nyilatkozatában megemlítette, jó esélyt lát Messi szerződtetésére, valamint Leonardo, a PSG sportigazgatója elismerte, hogy az argentin klasszis megszerzése a terveik között szerepel.

A France Football felhívja a figyelmet arra is, hogy a csapat vezetőedzője, Mauricio Pochettino Messi honfitársa, továbbá a játékos magas fizetését a klub a koronavírus-járvány okozta veszteségek ellenére is tudná finanszírozni.

Barcelonában természetesen nem nézik jó szemmel, hogy Lionel Messi állandó téma Párizsban, és mindent megtesznek, hogy csendre intsék BL-nyolcaddöntős vetélytársukat. Messi nyilvánosan még nem szólalt meg a témában, de spanyol sajtóinformációk szerint elege van abból, hogy rendszeresen összeboronálják őt a PSG-vel, amint Ronald Koeman sincs oda a téma állandó napirenden tartásáért.

„Tiszteletlenség erről a témáról egy héttel az egymás elleni mérkőzés előtt beszélni    – idézte a Barcelona holland vezetőedzőjének szavait a Sky Sports.  – Lionel Messi a Barcelona játékosa, az ilyen pletykák csak fokozzák a feszültséget a két csapat között.”

A Barcelona február 16-án fogadja a PSG-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, előtte még két találkozó vár rá. Szerdán Sevillába látogat a Spanyol Kupa elődöntőjének első mérkőzésére, szombaton hazai pályán az Alavésszel játszik.    

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
Február 16.

21.00: Barcelona–Paris Saint-Germain

Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
4 órája

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

Lamine Yamal: Mi vagyunk jelenleg a BL legnagyobb esélyesei

Bajnokok Ligája
2025.03.18. 17:35

Legalább két hónapra kidőlt a Barcelona középpályása – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.03.18. 14:29

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

La Liga: kijelölték az elmaradt Barca-meccs új időpontját, a klub fellebbez – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.17. 14:01
Ezek is érdekelhetik