Amatőr Kupa: a Dunavarsány nyerte meg a trófeát

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.05. 16:56
null
A Dunavarsány nyerte az Amatőr Kupát (Fotó: Török Attila)
A Fémalk-Dunavarsányi TE nyerte meg a labdarúgó Amatőr Kupát, miután szerdán, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett fináléban 2–1-re győzött a hozzá hasonlóan a megyei I. osztályban szereplő Tarpa ellen.

 

Az Amatőr Kupa-döntőt hagyományosan a Magyar Kupában legtovább jutó amatőr együttesek vívják, a Mol Magyar Kupa 2020–2021-es idényében a Dunavarsány, illetve a Tarpa is a nyolcadik fordulóig, azaz a legjobb 32-ig jutott.

Érdekesség, hogy a két gárdát az OTP Bank Liga két kieső csapata, a Budafok, illetve a Diósgyőri VTK búcsúztatta.

Az Amatőr Kupa 1964-ben Szabad Föld Kupa néven indult útjára, a magyar kezdeményezés nyomán az egykori Csehszlovákiában és NDK-ban, illetve Lengyelországban, majd Romániában, Hollandiában és Dániában is elkezdtek rendezni ilyen mérkőzéseket.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 17.45 órától a női Magyar Kupa-döntőt rendezik meg az Astra-ALEF HFC-Üllő és az FTC-Telekom között.

AMATŐR KUPA
DÖNTŐ
Fémalk-Dunavarsányi TE–Tarpa SC 2–1

(MTI)

Legfrissebb hírek

Megvan, kik vívják az Amatőr Kupa döntőjét

Labdarúgó NB I
2024.10.30. 18:39

Kiesett a Kecskemét, a hajrában harcolta ki a továbbjutást az Újpest és a ZTE – ez történt a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2024.10.30. 12:19

Az Újpest kiütéssel jutott be a 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2024.09.14. 16:55

Amatőr Kupa: tizenegyesek döntöttek, az Unione FC nyerte a döntőt!

Labdarúgó NB I
2024.04.25. 18:58

Egy nap, két kupadöntő: pályán az MTK és az ETO FC, valamint a Mezőörs és az Unione FC

Labdarúgó NB II
2024.04.25. 08:05

Megvan a labdarúgó Amatőr Kupa döntőjének időpontja

Labdarúgó NB I
2024.03.13. 12:32

Amatőr Kupa: a Felsőzsolca első félidős gólokkal nyerte a finálét

Labdarúgó NB II
2023.04.26. 18:09

Birkózás: Uralkodó szeretnék lenni valamelyik súlycsoportban – Lévai Tamás

Egyéb egyéni
2023.04.12. 17:03
Ezek is érdekelhetik