Hollandia: a Feyenoordtól az Ajaxhoz igazolhat a korábbi gólkirály

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 19:45
null
Steven Berghuisre az Eb után újabb kihívások várnak (Fotó: AFP)
A holland labdarúgó-élvonalban (Eredivisie) szereplő Feyenoordtól a rivális Ajaxhoz igazolhat a Hollandiával az idén nyáron rendezett Európa-bajnokságot is megjáró jobbszélső, Steven Berghuis – közölte az amszterdamiak hivatalos honlapja.

 

Az Ajax a honlapján azt közölte, hogy megszületett a megállapodás a Feyenoorddal Steven Berghuis átigazolásának feltételeiről, így ha a játékos elfogadja leendő szerződése feltételeit, illetve átmegy az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon, 2025 nyaráig az amszterdamiak labdarúgója lesz.

A 29 esztendős futballista 2016 nyara óta játszott a Feyenoordban, ahol azóta 199 mérkőzésen 87 góllal és 64 gólpasszal segítette a csapatot.

A rotterdamiakkal szerepelt korábban a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, emellett a 2016–2017-es idényben holland bajnoki címet, egy évvel később kupagyőzelmet ünnepelhetett – az ezt követő kiírásban pedig 15 találattal ő lett az Eredivisie gólkirálya.

Berghuis eddig 28-szor ölthette magára a holland válogatott mezét – a legutóbbi két alkalommal az idei Európa-bajnokságon, Észak-Macedónia (3–0), illetve Csehország ellen (0–2).

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Hazai pályán is nyert, simán kiverte az Inter a Feyenoordot a BL-ből

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 22:54

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Eldőlt? Martínez és Thuram góljával az Inter gond nélkül nyert a Feyenoord otthonában a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 20:38

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 08:19
Ezek is érdekelhetik