Japán: Iniesta után újabb volt Barca-játékos érkezik

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 09:58
null
Bojan Krkic és Andrés Iniesta újra csapattársak lesznek (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona korábbi futballistája – akit akkoriban hatalmas tehetségként tartottak számon, ám később nem tudott felnőni az elvárásokhoz –, Bojan Krkic a japán Vissel Kobéba szerződik, ahol újra csapattársak lesznek a katalán klub legendájával, Andrés Iniestával.

 

Bojan Krkic végigjárta a Barcelona utánpótláscsapatait, majd 2007-ben csatlakozott a felnőttcsapathoz, és rögtön az első idényében alapemberré nőtte ki magát: 31 mérkőzésen 10 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott a La Liga 2007–2008-as kiírásában. Ugyanakkor konzisztens, jó teljesítményét nem tudta fenntartani a katalán csapatnál, amely 2011-ben 15 millió euróért eladta játékjogát a Romának.

Eztán egyik állomáshelyen sem tudta igazán megvetni lábát, szinte idényenként váltakoztak csapatai: játszott többek között a Milanban, az Ajaxban, a Stoke Cityben, az Alavésben, ám maradandót sehol sem alkotott.

A 30 éves spanyol csatár – aki legutóbb a Montreal Impactben futballozott – szabadon igazolható játékosként került a Visselhez, amely jelenleg a japán liga harmadik helyén áll, és csapatkapitánya Krkic korábbi barcelonai klubtársa, Andrés Iniesta.

A Visselben így akár egyszerre négy ex-Barca játékos is szerepelhet: Iniestán és a frissen érkező Krkiccsen kívül Sergi Samper és Thomas Vermaelen is a keret tagja – előbbi kilenc, utóbbi két évet töltött a katalán klubnál.


Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40
Ezek is érdekelhetik