Messziről nézve – Malonyai Péter jegyzete

Ami engem illet, nem az fogott meg igazán, hogy Lionel Messi elhagyta gyerekkori otthonát, az őt felnevelő Barcelonát, hanem hogy – el kellett hagynia.

„Köszönhetően” a világfutball pénzeszsákjainak nem igazán kedvező spanyol pénzügyi szabályoknak, szigorukat (vagy realitásukat, nézőpont kérdése) még az sem enyhítette, hogy a játékos lemondott volna fizetése ötven százalékáról. A mi pénztárcánkhoz képest nem éppen nagy áldozat, hiszen aligha minimálbérről (Spanyolországban 1108 euró) van szó, más a lépték. Lejjebb nem mehetett, már csak a tekintélye miatt sem.

Párizsban a hírek szerint havonta 2 924 000 eurót keres, de esetében nem számít(hat) a pénz. Óriási marketingértéke van ugyanis annak, hogy a világ egyik legjobb futballistája több mint két évtized után klubot vált. Nincs az a pénz, amennyit ne szedhetne be a Paris Saint Germain és persze a játékos, hiszen nyilván kéz a kézben haladnak tovább az üzleti úton (is).

Hogy a pályán mi lesz, nem tudható, ám biztosan többet ér majd Messi jelenléte, mintha akárki mást igazoltak volna. Mindenesetre az érkezése arra jó volt, hogy lássuk, csak a pályán különleges, egyébként ugyanazokat a paneleket pufogtatja, mint akármelyik másik érkező futballista szerte a világban, ebben tehát nem kimagasló. Mert amikor azt hallom, hogy megtiszteltetés, trófeákat akarok szerezni, fejlődni szeretnék, nem én vagyok fontos, hanem a klub, remek társak közé érkeztem és így tovább és így tovább, azonnal rávágom: tényleg?

Messi 34 esztendős, kettő plusz egy évre írt alá, meglehet, Párizs lesz a végállomás a futballpályafutásában. Barcelona után újra egy gyönyörű város, engem ez is megmozgat, nem mindegy, milyen a háttere egy-egy futballistának. Meg aztán a családnak is könnyebb a beilleszkedés ott, ahol van minden, sőt még annál több is.

Turisztikai elfogultságomnál persze fontosabb, ha nem a legfontosabb, hogy előzetesen nyilvánvaló volt, két klub mögött van annyi pénz, hogy megszerezze őt. Az egyik a Manchester City, a másik a győztes Paris Saint-Germain. Mindkét társulat arab kézben van, a tulajdonosoknak pedig talán még a futballsikereknél is fontosabb, hogy a játék közbejöttével eladják országukat a közvéleménynek, jelenlétükkel bizonyítsák, hogy számítanak a világban – az olajon túl is.

Miközben az európai futball létét határozzák meg alapvetően. Jó ez vagy rossz, nem tudom. Ez van.
Ahogy immár Messi Párizsban.

Jelenlétükkel bizonyítsák, hogy számítanak a világban – az olajon túl is.

„Köszönhetően” a világfutball pénzeszsákjainak nem igazán kedvező spanyol pénzügyi szabályoknak, szigorukat (vagy realitásukat, nézőpont kérdése) még az sem enyhítette, hogy a játékos lemondott volna fizetése ötven százalékáról. A mi pénztárcánkhoz képest nem éppen nagy áldozat, hiszen aligha minimálbérről (Spanyolországban 1108 euró) van szó, más a lépték. Lejjebb nem mehetett, már csak a tekintélye miatt sem.

Párizsban a hírek szerint havonta 2 924 000 eurót keres, de esetében nem számít(hat) a pénz. Óriási marketingértéke van ugyanis annak, hogy a világ egyik legjobb futballistája több mint két évtized után klubot vált. Nincs az a pénz, amennyit ne szedhetne be a Paris Saint Germain és persze a játékos, hiszen nyilván kéz a kézben haladnak tovább az üzleti úton (is).

Hogy a pályán mi lesz, nem tudható, ám biztosan többet ér majd Messi jelenléte, mintha akárki mást igazoltak volna. Mindenesetre az érkezése arra jó volt, hogy lássuk, csak a pályán különleges, egyébként ugyanazokat a paneleket pufogtatja, mint akármelyik másik érkező futballista szerte a világban, ebben tehát nem kimagasló. Mert amikor azt hallom, hogy megtiszteltetés, trófeákat akarok szerezni, fejlődni szeretnék, nem én vagyok fontos, hanem a klub, remek társak közé érkeztem és így tovább és így tovább, azonnal rávágom: tényleg?

Messi 34 esztendős, kettő plusz egy évre írt alá, meglehet, Párizs lesz a végállomás a futballpályafutásában. Barcelona után újra egy gyönyörű város, engem ez is megmozgat, nem mindegy, milyen a háttere egy-egy futballistának. Meg aztán a családnak is könnyebb a beilleszkedés ott, ahol van minden, sőt még annál több is.

Turisztikai elfogultságomnál persze fontosabb, ha nem a legfontosabb, hogy előzetesen nyilvánvaló volt, két klub mögött van annyi pénz, hogy megszerezze őt. Az egyik a Manchester City, a másik a győztes Paris Saint-Germain. Mindkét társulat arab kézben van, a tulajdonosoknak pedig talán még a futballsikereknél is fontosabb, hogy a játék közbejöttével eladják országukat a közvéleménynek, jelenlétükkel bizonyítsák, hogy számítanak a világban – az olajon túl is.

Miközben az európai futball létét határozzák meg alapvetően. Jó ez vagy rossz, nem tudom. Ez van.
Ahogy immár Messi Párizsban.

Jelenlétükkel bizonyítsák, hogy számítanak a világban – az olajon túl is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!