11 milliárd dollárt hoz a FIFA-nak a 2026-os vb

 

A napokban kezdik végiglátogatni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) illetékesei a 2026-os labdarúgó-világbajnokság lehetséges helyszíneit, tapasztalataik alapján döntenek majd arról, hogy az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezendő tornán melyik lesz az a tizenhat stadion, amely mérkőzésnek adhat otthont. Miközben a világfutball figyelmének középpontjában érthetően még inkább a 2022-es katari világbajnokság áll, Amerikában elképesztő felhajtás kíséri már a korai FIFA-szemlét is: a versenyben lévő városok nagyszabású kampányt folytatnak a 2026-os részvételért, helyszíni vb-nagykövetekkel, hangos médiaeseményekkel, online petícióval növelve esélyüket a jövő év elején várható döntés előtt. A FIFA-küldöttség az ősz folyamán két körben gyűjt személyes benyomást a helyszíneken, a héten kezdődő túra Bostont, Nashville-t, Atlantát, Orlandót, Washingtont, Baltimore-t, New Yorkot, Philadelphiát és Miamit érinti, novemberben pedig a most kimaradó településeket keresik fel a futballszövetség emberei: az Egyesült Államokban Los Angelest, Seattle-t, San Franciscót, Dallast, Denvert, Kansast, Houstont, Cincinattit, Kanadában Edmontont és Torontót, Mexikóban Guadalajarát, Monterreyt és Mexikóvárost.

Mint a felsorolásból is világosan kitűnik, az öt év múlva esedékes világbajnokság három házigazdája messze nem azonos arányban veszi ki a részét a rendezésből (és annak hasznából), Mexikó mindössze három, Kanada pedig – Montreal nyár eleji visszalépése nyomán – mindössze két helyszínt ad, a maradék tizenegyet a többkörös szűkítés után immár „csupán” tizenhét várossal versenyző Egyesült Államok biztosítja.

Hogy miért van szükség ennyi stadionra? Ahogyan a cikkhez mellékelt infografikánkból is kiolvasható, az amerikai szupertorna több szempontból is mérföldkő lesz a világbajnokságok történetében: először rendezik a tornát három országban, először szerepel a mostani 32 helyett 48 csapat, ennek következtében pedig korábban példátlan mérkőzésszámmal kell kalkulálni. Gianni Infantino FIFA-elnök szerette volna már a katari vb-t is felduzzasztani, végül politikai és logisztikai akadályok miatt kénytelen volt lemondani a tervéről (szükség lett volna Kataron kívüli helyszínek bevonására, ami azonban a közel-keleti feszültségek miatt nem tűnt megvalósíthatónak), 2026-ban viszont már sor kerül a svájci sportvezető elnöki támogatottságához számos szavazatot biztosító, a kisebb futballnemzetek vb-reményeit növelő, ám szakmai alapon sokak által élesen bírált, felhígított óriástornára. Tartja magát a The New York Times cikkében is részletezett feltételezés, hogy a bővített meccs­palettával Infantino a televíziós jogok tulajdonosait is igyekezett kárpótolni, a nyári katari forróság miatt novemberre tolt 2022-es időpont ugyanis nagyon nem tetszik az ebben az időszakban az NFL-, NBA- és NHL-közvetítéseikre építő amerikai tv-társaságoknak. Nem mellesleg a Telemundo és a Bell Media mellett legjelentősebb televíziós partnerével, a Foxszal még Joseph Blatter elnöki időszakában, 2015-ben hosszabbította meg a FIFA a vb-közvetítési jogokra vonatkozó szerződését, és a lépést sokan úgy értelmezték, hogy a korrupciós botrányba került, bukott FIFA-vezetőség így próbálta elejét venni a 2022-es katari vb miatt várható újabb médiatámadásoknak.

Ami a lebonyolítást illeti: tizenhat hármas csoportba osztják majd be a negyvennyolc válogatottat, minden csoportból két csapat jut tovább, az így kialakult harminckét tagú mezőnyben pedig egyenes kieséses alapon folyik tovább a küzdelem. A rendszer így lehetővé teszi, hogy bár 64 helyett 80 mérkőzésre kerül sor (a tervek szerint hatvanra az Egyesült Államokban, tízre-tízre Kanadában és Mexikóban), az időtartam marad a megszokott 32 nap, ráadásul a játékosok terhelése sem fokozódik, hiszen a vb-győztes ugyanúgy hét mérkőzést játszik, mint manapság. Kellenek is az említett mentő körülmények a létszámbővítés felelőseinek, akiket aligha ok nélkül vádolnak azzal, hogy kizárólag a bevételnövelés szándékával hozták meg a futballszakmai szempontból nehezen védhető döntést. Keir Radnedge, az elismert nemzetközi szakíró cikke szerint a 2018-as oroszországi torna 3.1 milliárd dolláros tv-bevétele 3.6 milliárd dollárra növekszik majd másfélszeres csapatszám esetén. Tiltakozott a létszámdagasztás ellen az Európai Klubszövetség, felemelte a szavát mások mellett Joachim Löw korábbi német szövetségi kapitány, hiába, a FIFA nem engedett a negyvennyolcból.

Miért is engedett volna, amikor a 2018-as moszkvai kongresszuson hozott döntés előtt az amerikai pályázók belengették, hogy ha a United2026 néven beadott terv lenne a nyertes, az amerikai vb a korábban elkönyvelt hasznot megduplázva 11 milliárd dollár nyereséget hozna a FIFA-nak? Ami a rendezői oldalt illeti: a The Boston Consulting Group 2018-as tanulmánya szerint a torna gazdasági hozadéka összességében három-négy milliárd dollár lehet Amerikában, egy-egy rendező város hasznát pedig a különböző tényezőktől függően 90 millió és 480 millió dollár közé becsülték. Az előzetes áldozatokat illetően irányadó lehet a kanadai település, Edmonton megrendelésére készített tanulmány, amely úgy számolt, a helyi költségvetést 35 és 55 millió dollár közötti összeggel terheli meg a vállalt feladat.

„Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok részesült a megtiszteltetésben, hogy a világ legkülönlegesebb sporteseményének házigazdája legyen – üdvözölte három évvel ezelőtt nyílt levélben a FIFA kedvező döntését a három érintett futballszövetség elnöke. – A választásban több tényező is közrejátszott, de mindenekelőtt a szurkolók szenvedélye a három országban.”

Nincs kétség afelől, hogy az elhatározásban több tényező közrejátszott, ugyanakkor az is nyilvánvaló: a szurkolók szenvedélye nem osztott, nem szorzott, amikor a moszkvai FIFA-kongresszus határozott a 2026-os vb sorsáról. Sportpolitikai szempontok annál inkább. Tagadhatatlan, a 2016 februárjában hivatalba lépő Infantino kezdettől fogva rokonszenvezett az amerikai pályázattal, olyannyira, hogy szerepéből némileg kiesve a 2026-os helyszínről szóló döntés előtt fél évvel, 2018. január elején „újévi jókívánságban” üdvözölte az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó tervét. Nem volt igazán kiélezett a verseny, ami szintén az elnöki szándéknak tudható be: Infantino 2017 márciusában bejelentette, hogy a FIFA visszatér korábbi elvéhez, amely szerint világbajnokságra az előző két vb-rendezésben érintett kontinentális szövetség tagjai nem pályázhatnak, így a 2026-os vb-re Oroszország és Katar miatt kiesnek az esetleges európai és ázsiai jelentkezők. Egyetlen versenytársa maradt az amerikai tervnek, a talán inkább csak sportpolitikai erődemonstrációnak szánt marokkói pályázat, amely kétes komolysága ellenére is jelentős támogatottságot szerzett: végül az amerikaiak 134, a marokkóiak 65 szavazatot kaptak (Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az amerikai pályázatra voksolt, térségünkből a szlovák és a szerb, Nyugat-Európából az olasz, a francia, a holland és a belga futballszövetségi elnök Marokkót választotta). Az Egyesült Államok szigorú, főleg a muszlim többségű országok állampolgáraira érvényes beutazási szabályai miatt lényeges szempont volt, hogy a FIFA határozott igénye nyomán Donald Trump elnök hivatalos állásfoglalásban rögzítette, a vb-re a futballistákat, a delegációk tagjait és a szurkolókat a világ minden tájáról megkülönböztetés nélkül beengednék. Ugyanakkor az akkori amerikai elnök Twitter-üzenetben jelezte, amelyik ország a marokkói vb-pályázatot segíti, az Egyesült Államok támogatásának elvesztését kockáztatja.

Alaposan belegabalyodott a futballdiplomácia a világpolitika kusza viszonyaiba, amint azt Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök is érzékeltette, amikor 2017-ben a Nemzeti Sportnak adott interjújában arra utalt Szöllősi György főszerkesztőnek, hogy ha a 2010-es szavazáson a 2022-es vb-t Katar helyett az Egyesült Államok kapja, elkerülte volna a támadásokat és az elnöki bukást. Amikor szóba került a Financial Timesnak adott korábbi nyilatkozata, amely szerint az volt a színfalak mögötti megegyezés, hogy a két szuperhatalom, Oroszország és az Egyesült Államok kapja meg az egyazon napon odaítélt 2018-as és 2022-es vb-t, Blatter így fogalmazott: „Ez jó üzenet lett volna a nagy támogatóknak, és erősítette volna a »Kézfogás a békéért« kampányunkat, ha a két nagy geopolitikai szereplőnek adtuk volna a vb-t. Hogy miért borult a háttéralku? A 2022-es vb ügyében Nicolas Sarkozy francia elnök lépett közbe Michel Platini révén. Ez négy szavazatot megváltoztatott. Ha négy szavazó másként voksol, az Egyesült Államok nyert volna.”

Hogy milyen titkos és féltitkos alkuk árnyékolták be a szavazást, azóta sincs pontosan tisztázva, és ki tudja, sikerül-e valaha teljességében feltárni a történteket. A színfalak mögé látók szerint mindenesetre a 2026-os vb kapcsán okkal gondolhatják a FIFA-ban, hogy a folyamatos támadások kereszttüzében álló katari torna után végre „tükörsima” világbajnokság lesz. Már ha a futballdiplomácia csatamezején lehet ilyen jóslattal élni.