IFAB: javasolják, állandósítsák az öt cserelehetőséget

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.27. 20:18
null
Az IFAB szerint állandósítani kellene az öt cserelehetőséget (Fotó: AFP)
Címkék
A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) szerdán azt javasolta, hogy állandósítsák az öt cserelehetőséget, amelyet a koronavírus-járványra tekintettel vezettek be tavaly – írja az MTI.

 

Az IFAB közlése szerint a szabály alkalmazásáról továbbra is a versenyszervezők dönthetnének.

Az öt cserelehetőséget 2020 májusában engedélyezték, mert a pandémia első hullámakor teljesen leállt a világ labdarúgása, így sűrített menetrenddel tudták befejezni a 2019–2020-as évadot, az újítással pedig a játékosok leterheltségét, fizikai igénybevételét kívánták csökkenteni.

Azóta az ideiglenesen bevezetett szabály alkalmazásának lehetőségét többször meghosszabbította az IFAB, jelenleg 2022 végéig van érvényben.

A versenyszervezők szinte mindegyike – így a nemzetközi (FIFA), az európai (UEFA) és a magyar szövetség (MLSZ) is – engedélyezte az öt cserelehetőséget, a kivételt a Premier League jelenti, amelyben megtartották a járvány előtti, három változtatási lehetőséget.

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A FIFA komolyan fontolgatja az edzői „challenge” bevezetésének lehetőségét

Minden más foci
2024.11.14. 14:23

Challenge-rendszerrel működő VAR-t tesztelt a FIFA és az IFAB

Minden más foci
2024.05.20. 17:36

Nem teszteli a kék lap bevezetését a futball szabályalkotó testülete

Minden más foci
2024.03.02. 17:08

Az IFAB szombaton dönt a kék lap teszteléséről

Minden más foci
2024.02.27. 10:09

FIFA: Kék lap és időbüntetés? Csak semmi kapkodás!

Minden más foci
2024.02.09. 10:04

IFAB: a futball egy lépéssel újra közelebb az időbüntetéshez

Minden más foci
2023.11.28. 19:49

IFAB: tízperces kiállítással vennék le a nyomást a játékvezetőkről – sajtóhír

Minden más foci
2023.11.14. 19:08
Ezek is érdekelhetik