Eurofutball: bajnoki címről álmodoznak a „török Napolinál”

Trabzon kellemes tengerparti város. Ha jó időt fog ki az arra járó, még november végén is szikrázó napsütésben, húsz fok körüli melegben járhatja a belvárosi szűk utcákat, a magasan tornyosuló házak alkotta lakóövezeteket, vagy éppen a vízparti sétányokat. A sokszínű környezetben akad valami, ami mindenhol jelen van. A bazársorok árusainak asztalain, a döneresek pultjain, a lakóházak ablakain, az autókon, az emberek ruházatán, a telefontokokon és még számtalan helyen megpillanthat az ember egy bordó-világoskék színben pompázó jelképet, amely mindenkit összeköt a városban: a Trabzonspor címerét.

A város egyedüli profi labdarúgóklubja különös módon jött létre. Egészen a hatvanas évekig nagy rivalizálás folyt több alacsonyabb osztályú csapat között is, ám ezeknek a kluboknak a vezetői rájöttek, csak úgy vehetik fel a versenyt a török labdarúgás nagyágyúival, ha egységbe forrasztják erőiket, így jött létre 1967-ben a Trabzonspor.

Az összeolvadás nem ment egyszerűen. A csapatok ragaszkodtak saját színeikhez, szimbólumaikhoz, ám végül áthidaló megoldás született: olyan színárnyalatokat választottak, amely egyikükhöz sem kötődik – így álltak be a bordó-kék párosítás mögé. Ahogy teltek az évek, a csapatnak is egyre jobban ment a sora, és a szurkolótábor is egyre lelkesebb lett, majd a Trabzonspor az 1973–1974-es idény végén feljutott az első osztályba. Itt a második idényében bajnok lett, ami túlmutat önnön jelentőségén: a klub a török futballtörténelem során először nem isztambuli csapatként végzett az élen, olyan, később ikonikussá váló játékosokkal, mint például a kapus, Senol Günes.

Innentől 1984-ig még ötször a Trabzonspor játékosai emelhették magasba a bajnoki trófeát, miközben háromszor a kupát, hatszor pedig a Szuperkupát is megnyerték. A rendkívül sikeres időszaknak köszönhetően hatalmas népszerűségre tett szert a klub országszerte. Sokaknak tetszett, hogy megdöntötték a török imperializmus szimbólumát jelentő és a klubfutballt uraló Isztambul hegemóniáját.

A csapat – amelyet a várost és térséget összekovácsoló ereje miatt a „török Napoliként” is emlegetnek – a hatodik, eleddig utolsó bajnoki címét követően sem szerepelt rosszul, az élmezőny és a középmezőny között ingázott, időközben néhány kupát is begyűjtve. A 2010–2011-es évad végén úgy maradt le a bajnoki aranyról a Trabzonspor, hogy azonos pontszámmal, mindössze rosszabb gólkülönbséggel végzett a Fenerbahce mögött. Az isztambuliaktól az akkoriban kitörő török bundabotrányban való részvétel miatt az UEFA később elvette a BL-indulási jogot és a trabzoniaknak adta, ami miatt a klub az idény bajnokaként tartja magát számon.

Az egész országot behálózó bundaügyben széles körű vizsgálódásokat végeztek a bordó-kékeknél is, akik az ez alatti időszakban igen el is adósodtak. Ebben a korszakban, 2018-ban választották meg a klub elnökének az üzletemberként és korábban a Trabzonspor elnökségi tagjaként és alelnökeként is tevékenykedő Ahmet Agaoglut, aki rövid idő alatt rendet tett a csapat háza táján, most pedig a Nemzeti Sportnak mesélt terveiről.

„Rossz állapotban volt a klub, amikor átvettem. Két évbe telt, mire annyira törleszteni tudtuk az adósságainkat, hogy az UEFA által engedélyezett mértéken belül maradjunk, és ne kapjunk több büntetést. Hogy hogyan sikerült? A megfelelő pénzt költjük a megfelelő emberekre és célokra. A játékosok fizetésére kiadott összeget negyvenről tizenötmillióra sikerült csökkentenünk, eközben jelentős beruházásokat hajtottunk végre az akadémiánkon, ahol ma már mintegy 600 gyermek futballozik” – büszkélkedett a sportvezető.

A klub stabilizálása után az elnök legfontosabb célja az lett, hogy a Trabzonspor ismét bajnok legyen, és a nemzetközi mezőnyben is megmutathassa magát – lelkes szurkolóinak támogatásával.

„Sokakat meg tudtam mozgatni. Amikor átvettem a klub irányítását, 13 ezer volt az átlagnézőszámunk. Most 31 ezernél járunk a 41 ezres stadionunkban. Városunk lakói mindig türelmetlenek, többet szeretnének annál, ami éppen van, de most belelkesültek, mert látják, hogy jó úton haladunk egy újabb siker felé. Az emberek megőrülnek a csapatért. Szinte mindennél fontosabb számukra a Trabzonspor, nem zavarják őket a világ nagy gondjai. Sosem feledem el, egy nap egy szállodában voltam, ahol a recepciónál rám köszönt egy fiatal pár. A férfi nagyon megörült nekem, és megkért, hadd álljunk össze egy közös képre. Így is lett. A felesége elkészítette a fotót, majd elhagyták a hotelt. Pár perc múlva rémült arccal futott vissza a férfi, kiderült ugyanis, hogy a találkozásunk miatt megfeledkezett arról, hogy a bejárat melletti asztalon hagyta hordozójában az akkor negyvennégy napos csecsemőjét. Itt értettem meg azt, hogy mekkora felelősségem van a munkám során. Ennyire számít, hogy mit hogyan csinálok.”

A meghökkentő történet is érzékelteti, sokan élnek-halnak a Trabzonsporért. Hihetetlen, de 2012-ben az Istanbul Basaksehir elleni idegenbeli bajnokira 60 ezer szurkoló kísérte el a csapatot az ország minden pontjáról.

A 2021–2022-es bajnokságot 13 forduló után 7 ponttal vezető csapat elnöke bizakodó az idénybeli szereplést illetően.

„Minden esélyünk megvan arra, hogy megtartsuk az előnyünket, de ehhez erősítések is szükségesek. Amellett, hogy a fiatal, tehetséges török játékosok nyolcvan százalékának lesik minden mozdulatát megfigyelőink, egy rutinos játékosra már télen is szükségünk lesz. Van olyan terület a mezőnyben, ahol biztosan kijelenthetem, hogy mi vagyunk a legjobbak a ligában: ez a védelem közepe. Persze vannak olyan játékosok, mint például a Fenerbahcéból Szalai Attila, akit sajnálok, hogy nem nálunk játszik.”

Nem ő volt az egyedüli magyar hátvéd, akit a klubelnök szívesen látott volna bordó-kék szerelésben.

„Alexander Sörloth kölcsönben volt nálunk a Crystal Palace-ból. Miután nálunk jól szerepelt, klubja huszonegymillió euróért tudta eladni az RB Leipzignek. Amikor a transzferre sor került, nálunk járt a lipcseiek képviselője, akit megkérdeztem, nem adná-e el nekünk Willi Orbánt. Sajnos nem jött össze az üzlet” – árulta el Agaoglu.

Az elnökkel folytatott beszélgetés napján, hétfő este hazai mérkőzést játszott a Trabzonspor. A szurkolók tömegei a közép-európai szemnek meghökkentő, nyugat-európaiak számára pedig már egyenesen rémisztő közlekedési stílusban haladtak a gyorsforgalmi úton a sávok között cikázva a 2016-ban átadott, a klublegendáról, Senol Günesről elnevezett stadion irányába. Voltak, akik a teli autójuk csomagtartójában szállítottak még két embert, mások egy teherautó platóján állva kapaszkodva utaztak – így értek oda, hangos énekszóval kísérve a mérkőzésre.

Aki már látott életében (vagy legalább felvételről) török szurkolókat, még azt is meglepné az, ami az arénában uralkodott. A középmezőnybe tartozó Gaziantepspor elleni mérkőzésre kilátogató harmincezres tömeg őrületes robajjal vagy éppen dobhártyaszaggató fütyüléssel reagált a pályán zajló eseményekre. A Trabzonspor szurkolóinak van egy igen egyedi szokásuk is: bármi történik éppen az adott mérkőzésen, minden egyes találkozó 61. percében féktelen ujjongásba és éneklésbe kezdenek. A 61-es szám Trabzon körzetszáma: ez szerepel a rendszámtáblákon, és telefonáláskor is ezt az előhívót kell használni a városi számok eléréséhez – ennek tisztelegnek ilyenkor.

A 61. PERC MEGÜNNEPLÉSE

Ottjártamkor a Trabzonspor már az első félidőben lerendezte 3–0-ra ellenfelét, ezzel sorozatban 25. alkalommal maradt veretlen, így másnap érthetően jókedvűen fogadott a csapat edzőközpontjában a vezetőedző, Abdullah Avci.

„Amikor az előző idényben átvettem a Trabzonspor irányítását, már volt egy nyolcmeccses veretlenségi sorozatunk. Az új idényben azt találtuk ki, hogy megpróbálunk sorozatban tíz meccsen pontot szerezni. Túlteljesítettük a tervet” – jelentette ki örömmel az 58 esztendős egykori csatár, aki játékosként nem szerepelt élcsapatokban (így csak kétszeres másodosztályú bajnok), edzőként viszont már jelentős egyletek kispadján ült, szép eredményeket elérve. A korábbi török szövetségi kapitány (2011–2013) különösen jól bánik a fiatal futballistákkal. Szövetségi edzőként az U17-esekkel 2005-ben Európa-bajnok lett, és nem csoda az sem, hogy egy meglehetősen fiatal kerettel képes vezetni a Süper Liget.

„Az elmúlt kiírásban még mi voltunk a legfiatalabb átlagéletkorú csapat. Most már több tapasztalatunk van, de bátran építünk a fiatal játékosokra. Ahogyan az elnök is mondta, fontos számunkra az akadémiánk, és kiterjedt megfigyelőhálózattal rendelkezünk. Törökország mellett van még egy kiemelt célpont számunkra, Németország, ahol nagyjából hárommillió török állampolgár él, így közöttük is van jó pár tehetség. Ráadásul a német képzési rendszer kiváló játékosokat termel ki. Több tanulmányúton voltam német kluboknál. Ami az ottani csapatok egyik fontos jellemzője, hogy nagyon precíz taktikával és tervekkel készülnek a mérkőzésekre. Természetesen ez itt is fontos, ugyanakkor tudni kell, hogy a török bajnokság összecsapásait rendkívül erősen befolyásolják az érzelmek is. Erre is felkészültnek kell lenniük a játékosoknak” – mondta el a Nemzeti Sportnak Avci.

Az edző tágas irodáját, ahol beszélgettünk, számos klubhoz kötődő jelkép, illetve ereklye díszíti. Az egyik falon különösen is megakad az ember szeme: képkeretek sorakoznak egymás alá-mellé rendezve, bennük csapatképek, régebbi, sikeres korszakokból.

Az egyik keret viszont üresen árválkodik a bal alsó sarokban.

„Ha megnyerjük a bajnokságot, ide kerül a mostani csapatunk fotója” – jelentette ki magabiztosan a tréner. Amennyiben a Trabzonspor tényleg az élen végez az idény végén, mindenképpen beszámolunk az ünneplésről is.

A Trabzonspor vasárnap a Karagümrük otthonában 2–0-ra nyert, 26 meccsesre növelve ezzel veretlen sorozatát.