Skócia: holland exjátékosa lett a Rangers új vezetőedzője

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 19:17
null
Van Bronckhorst lett Gerrard utódja (Fotó: rangers.co.uk)
A skót labdarúgó-bajnokságban szereplő Rangers FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy korábbi játékosa, Giovanni van Bronckhorst veszi át a menedzseri feladatokat, amelyeket nemrégiben még – az Aston Villához távozó – Steven Gerrard látott el.

 

Giovanni van Bronckhorst 1998 és 2001 között volt a Rangers FC játékosa. A Glasgow-ban eltöltött három éve alatt öt trófeát, köztük két bajnoki címet hódított el a csapattal. Ezután még az Arsenallal és az FC Barcelonával is bezsebelt több elismerést, majd 2010-ben a Feyenoordtól vonult vissza, amely beindítva a tréneri karrierjét, egy évvel később másodedzői pozíciót ajánlott neki, így Ronald Koemantól tanulhatott. A klub részéről jó döntésnek bizonyult az alkalmazása, hiszen a 2016–2017-es idényben már vezetőedzőként vezette holland bajnoki címig a rotterdamiakat, akik előtte 18 évig nem örülhettek Eredivisie-aranynak.

A 106-szoros holland válogatott Van Bronckhorst 2019-ben távozott a csapattól, majd 2020-ban a legutóbbi csapatánál, a kínai Kuangcsounál kapott állást, amelynél 11 hónapot töltött.

A 46 esztendős szakember elmondta, nagyon boldog, hogy a Rangers FC történetének tizenhetedik állandó menedzserévé nevezték ki.

„Örülök, hogy egy ilyen nagy múltú klubnál dolgozhatok a jövőben. Szeretném folytatni a sikeresen megkezdett munkát, s alig várom, hogy a szurkolókkal is találkozhassak.”

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Liverpooli legendákkal játszik együtt az FTC vezetőedzője

Angol labdarúgás
2025.03.20. 11:40

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

A Ferencváros védője fontos szerepet játszott az Aberdeen két igazolásában

Labdarúgó NB I
2025.03.12. 13:15

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
2025.03.06. 20:51

Robin van Persie lett a Feyenoord vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2025.02.23. 11:38
Ezek is érdekelhetik