Brazília: Pelét kiengedték a kórházból

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.23. 21:29
null
Pelét kiengedték a kórházból (Fotó: AFP)
Kiengedték a kórházból a háromszoros világbajnok brazil labdarúgót, Pelét, akinek így otthonában folytatják vastagbéldaganatának kezelését – írja az MTI.


„Pelé állapota stabil”
– közölte csütörtökön a Sao Paulo-i Albert Einstein kórház.

A 81 esztendős Pelénél szeptemberben diagnosztizálták a tumort, azonnal meg is operálták, majd hetekig az intenzív osztályon lábadozott, ahonnan október elején állapota javulása után engedték haza, majd két hete kellett ismét kórházba vonulnia.

Pelé 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben nyert vb-t a brazil válogatottal, amelynek színeiben 92 találkozón 77 gólt szerzett.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik