A Simple Női Kupa – lánykori nevén Magyar Kupa – döntőjét rendezik szerdán a Hidegkuti Nándor Stadionban. A Haladás Viktória–ETO FC mérkőzésen az előbbi negyedik, az utóbbi első alkalommal hódíthatja el a trófeát, amelyet az elmúlt kilenc évben csak a Ferencváros vagy az MTK Hungária nyert meg. A Haladás 2012-ben már volt a finálé résztvevője, de a háromszoros kupagyőztes (2008, 2009, 2011) kikapott az Astrától, a győriek pedig 2017-ben döntőztek, de a Fradi 6–0-val kiütötte őket – az ETO a jelenlegi kiírásban az elődöntőben vágott vissza az FTC-nek (2–1).
A honi labdarúgásban nem egyszerű térben és időben elhelyezni a nők játékát. Van olyan nézet, amely szerint nézhetetlen, főleg, mert lassú. A női kézilabda és kosárlabda is lassúbb, mint a férfiváltozat, mégis sok esetben több nézője van. Ha a Ferencváros játszik a bajnoki döntőben, összejön mintegy 500 néző, a többi együttes mérkőzéseinek látogatottsága többnyire a rokonok, ismerősök körére szűkül.
A minap a Camp Nouban a Barcelona és a Real találkozóján, majd a Barca–Wolfsburg BL-meccsen megdőlt a női meccsek nézőcsúcsa, mindkettőt majd' 92 ezren látták. A 2022. júliusi női Európa-bajnokságon az A-csoportos házigazda angolok mérkőzéseire és a döntőre a Wembley-ben minden jegy elkelt. Az Old Trafford 74, a Southampton arénája és a Fulmer Stadion cirka 32-32 ezres. Ellenpólusként a D-kvartett említhető, a válogatottak a 12 ezres rotherhami létesítményben és a Manchester City 7000 nézőt befogadó akadémiai pályáján futballozhatnak.
Joggal vetődik fel a kérdés: miért lesz telt ház a hazaiak meccsein? Nemcsak azért, mert a nemzeti öntudatára büszke Anglia lép pályára, hanem talán azért is, mert a Premiership találkozóira szinte elérhetetlenek a jegyárak, egy átlagos család inkább csak a gyengébb nem meccseire jogosító 5 és 50 font közötti belépőt engedheti meg magának. A futball közösségépítő élménye adva van, a modern létesítmények pedig a kényelmes környezetet biztosítják.
Mi, magyarok sokszor magas lóról hangoztatjuk, Puskás Ferenc, Albert Flórián, Nyilasi Tibor hazájában mit nekünk női futball, s ebben mintha az is benne lenne, noha a női nem az élet szinte valamennyi területén egyenjogúságot nyer, a futballpályán a hölgyeknek többszörösen is bizonyítaniuk kell. Pedig van nekünk egy Marozsán Dzseniferünk, aki német olimpiai és Európa-bajnok létére magyar – mintegy kicsit azt jelképezve, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában.
Mondjunk igent a gyengébb nem futballjára!
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!