Videó: hét biciklicsel után szerzett rabonagólt Balotelli, öt találatig jutott

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 23:02
null
Mario Balotelli szépségdíjas találattal koronázta meg teljesítményét (Fotó: AFP)
Élete egyik legjobb meccsét játszotta a korábbi olasz válogatott csatár, Mario Balotelli. A 31 éves támadó a török bajnokság utolsó fordulójában szerzett mesterötöst az Adana Demirsporban. Utolsó találata szépségdíjasra sikerült, hét (!) biciklicsel után rabonával vette be a Göztepe kapuját.

 

Mario Balotelli 2021 nyarán szerződött a török élvonalban szereplő Adana Demirspor együtteséhez. Azóta szerzett már hatalmas szabadrúgásgólt, fejbe rúgta a csapattársát ünnepléskor, és még az olasz válogatottba is visszahívták. Most ismét a tehetségével tűnt ki, a bajnokság záró fordulójában ötször vette be a már korábban kieső Göztepe kapuját.

Az olasz csatár a forduló előtt a góllövőlista tizedik helyén állt, az utolsó játéknapos teljesítményének köszönhetően egészen a második helyre ugrott előre.

A góljai közül egyértelműen az utolsó találata volt a legszebb. Balotelli a tizenhatoson belülre érve Ronaldót megszégyenítő módon kezdett biciklicselekbe, majd a hetedik után ellépett a védője mellett, és rabonával kilőtte a hosszú sarkot.

 

 

 

Az Adana Demirspor ötmeccses nyeretlenségi sorozatát szakította meg ezzel a kiütéses győzelemmel, és a török Süper Lig kilencedik helyén zárta a 2021–2022-es idényt.

Legfrissebb hírek

Nem Sallaiék, hanem a bírói testület ellen tiltakozott a pályáról levonult Adana Demirspor

Minden más foci
2025.02.10. 14:21

Levonult az ellenfél a pályáról, félbeszakadt a Galatasaray meccse

Minden más foci
2025.02.09. 19:46

Baloghék kikaptak az eddigi sereghajtótól; egy perc alatt két piros lap a Lazio győztes meccsén

Olasz labdarúgás
2024.11.04. 22:45

Mario Balotelli visszatért a Serie A-ba, szerződést kötött a Genoával

Olasz labdarúgás
2024.10.28. 19:00

Mario Balotelli visszatérhet a Serie A-ba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2024.10.09. 16:36

Mario Balotellit indiai klub kosarazta ki

Minden más foci
2024.09.10. 16:16

Ezt látni kell! Rabonából lőttek Puskás-díjra esélyes csodagólt az argentin nyolcadosztályban – videó

Minden más foci
2024.09.03. 10:31

Musetti euforikus ünneplése Balotellit idézte a US Openen – videó

Tenisz
2024.08.29. 11:41
Ezek is érdekelhetik