Labdarúgás: Messi és Ronaldinho ismét együtt lép pályára

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 18:29
null
Lionel Messi és Ronaldinho a 2007–2008-as idényben játszott együtt utoljára a Barcelonában (Fotó: AFP)
November 14-én Lionel Messi és Ronaldinho is pályára lép Rómában, ahol a Diego Maradona emlékére rendeznek egy jótékonysági mérkőzést.

 

Érdekes, hogy Lionel Messi úgy is vállalta a mérkőzést, hogy négy nappal az esemény után kezdődik a 2022-es katari világbajnokság, igaz ez több jelenleg is aktív labdarúgóra is igaz.

Ronaldinhónak nagyon jó kapcsolata van egykori barcelonai csapattársával – a katalán együttesnél négy idényen át terrorizálták közösen a La Liga szélső védőit, Messi örökölte meg a braziltól a legendás tízes mezt.

A két világklasszis mellett egyébként pályára lép még Luis Suárez, Ivan Rakitic, Dani Alves, Ángel Di María, Maxi Rodríguez, Gianluigi Buffon és Pepe Reina is.

A két csapatkapitány az előbb említett brazil zseni, illetve az olasz csatár, Ciro Immobile lesz. A jótékonysági meccsen ott lesz a Roma vezetőedzője, José Mourinho is.

„Hálás vagyok, hogy a pápával és sok-sok remek futballistával együtt lehetek ezen az eseményen” – mondta José Mourinho.

Legfrissebb hírek

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Messi duplázott, a Miami a négy közé jutott a CONCACAF Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.10. 10:00

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

Az Inter Miami Messi történelmi gólja ellenére sem tudta legyőzni a nyeretlen Torontót

Minden más foci
2025.04.07. 07:22

Az orrfacsaró – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.04.05. 23:01

Három meccsről tiltották el a kollégája orrát megcsavaró Mourinhót

Minden más foci
2025.04.05. 22:54
Ezek is érdekelhetik