Háttal a falnak – Csinta Samu publicisztikája

A futballvilágban gyakorlatilag mindenhol behúzták a kéziféket,      van, ahol néhány hétre, máshol februárig hirdettek téli vakációt. A szokatlan időpontban elhangzó kicsengetést természetesen a november 20-án, vasárnap kezdődő vb „provokálta ki”, az okokról és hátterekről ezeken a hasábokon is több elemzés, vélemény jelent meg már. A szünet természetesen különleges feladat elé állítja a szakembereket, talán a Katartól távol maradó csapatok és játékosok szakvezetőit még inkább, mint az oda igyekvőket. Az évnek ebben a periódusában ugyanis legkevésbé a formába hozás jelent szakmai kihívást, hiszen mindenféle bajnokságok, kupaküzdelmek és válogatott selejtezők gondoskodtak arról, hogy a labdarúgók „élesek” legyenek, elegendő meccs legyen a lábukban. Inkább a ráhangolás, az egymás közötti emberi és játékkapcsolatok felfrissítése jelent most feladatot – no meg a fizikai állapot megtartása, a sérülések kúrálása, hiszen a hihetetlenül tömény idény pokoli igénybevétele igencsak megtizedelte a kereteket.

A vb-ről lemaradó országokban persze korántsem övezi egyöntetű helyeslés a megszakítást, elvileg formában lévő csapatokat kellene helyben futásra átállítani, az újabb formába hozás pedig igencsak kétesélyes vállalkozás. Romániában például a december 2-i hétvégén találkoznak újra a csapatok, lenyomnak még három fordulót, és kevéssel karácsony előtt vonulnak pihenőre a január 20-i folytatás előtt. Tekintve, hogy a román bajnokságból egyetlen játékos sem készül a katari tornára, szinte indokolatlan a megszakítás, bár ha már így alakult, Szlovénia és Moldova ellen megméretkezik az Edward Iordanescu által dirigált válogatott. Persze akadnak azért, akik örülnek a szünetnek, főleg a „szabadesésben” lévő csapatoknál, hiszen az újrakezdést követően elméletileg bármi megtörténhet.

A Sepsi OSK esetében a két egymást követő győzelem felszálló ágat sejtet, a piros-fehérek egyetlen pontra állnak a felsőházi rájátszást jelentő hatodik helytől, ezért furcsán is hangozhat a kijelentés: a háromszékieknek jókor jött a megszakítás. Nem sportszakmai szempontból, hanem a szurkolók miatt. A legutóbbi, hazai találkozót követően ugyanis a lelátó népe már-már készen állt a forradalomra, de legalábbis valamiféle engedetlenségi mozgalomra. Ez derül ki az interneten élők megnyilvánulásaiból, illetve azokéból, akiket nem függesztettek fel a közösségi oldalak adminisztrátorai. Mert a kommentek jelentős része bizony bőven kimeríti a szalonképtelenség fogalmát.

A helyzet némi keserű iróniával a közismert székely viccre hajaz, miszerint a verekedés úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött. Aki azt gondolja, hogy a kolozsvári Universitatea drukkereinek ámokfutása után – amely bizonyos mértékig elérte a rendfenntartó intézmények ingerküszöbét is, pályabetiltással és pénzbírsággal járt – megszűntek a magyarellenes, idegengyűlölő lelátói megnyilvánulások, az bizony valamilyen párhuzamos világban él. A Sepsi és a Csíkszereda idegenbeli mérkőzésein változatlanul fel-felhangzanak az idézés nélkül is közismert szurkolói rigmusok, azóta is akadt mérkőzés, amelyet rövidebb-hosszabb ideig megállított a játékvezető a gyűlölködő megnyilvánulások miatt.

A legutóbbi, a Sepsi 2–0-s győzelmével végződő Petrolul Ploiesti elleni találkozón tapasztaltak azonban kiverni látszanak a biztosítékot. Ezúttal ugyanis saját otthonukban provokálta a hazaiakat egészen szélsőséges módon a maroknyi vendégsereg, és ez már egészen más besorolás alá esik. Túl azon, hogy az ember kiutasítja vagy egyenesen kidobja otthonából az őt gyalázót, a magyarellenes gyűlölettel ezúttal nemcsak az a busznyi ember találkozott, aki idegenbeli fellépéseire is elkíséri kedvenceit.

Természetesen az utóbbiak tűrésküszöbe sincs sokkal magasabban, mint az átlagemberé, viszont kétségtelenül hozzáedződtek a bánásmódhoz. Többnyire a javukra írják azt a sztoikus nyugalmat, amellyel a válogatott mocskolódásokat tűrik, maguk talán abban élik meg az egyfajta magasabbrendűség hitét, hogy gúnyosan megtapsolják a fröcsögőket. Sokan azért morzsolódtak le közülük, mert képtelenek erre, vagy nem hajlandók, mások azért, mert elegük lett a biztonsági emberek „bűnmegelőzési” zaklatásaiból. A Sepsinek a romániai futball élvonalába érkezésével ugyanis újfajta biztonsági kockázattal is számolni kellett. Kezdetben csak annyi volt biztos, hogy „ezeket” sok szurkoló kíséri el, s ahol tömeg van, ott gond is lehet. Jöttek hát a csontig tartó ellenőrzések, motozások, zászlók és érthetetlen nyelven szóló feliratok elkobzása, no meg az azonnali elhurcolás a legkisebb tiltakozásért, és a fájdalmas összegű bírságok. Indokkal vagy indok nélkül. Ebbe fáradtak bele sokan, és maradoztak le a szurkolói buszokról.

Miután egyetlen nézőtéri rendbontás kirobbantói sem kerültek ki közülük, az emelt fokozatú kockázati szintről eggyel lejjebb kerültek a székelyek. Olyasfajta kekeckedések persze változatlanul előfordultak, hogy az „alapos” ellenőrzés miatt csak a mérkőzések tizenötödik perce tájékán hangozhatott fel a „Hajrá, Szentgyörgy!”, de lassan már-már élhetővé kezdett válni a viszony. Ez változott meg az elmúlt egy-két évben, talán azzal párhuzamosan, hogy a Sepsi fokozatosan csapatként is tényezővé kezdett válni a román élvonalban. A különböző lelátói „klasszikusok” mindennaposokká váltak, de lassan az is, hogy két bukaresti csapat közötti meccsen is felhangzanak a magyarellenes, Magyarország-ellenes rigmusok. Csak úgy, időtöltés gyanánt, a miheztartás végett.

A különböző futballszakmai és nemzetközi emberjogi fórumokhoz apellálások gyakorlatilag eredménytelennek bizonyultak, a kirótt bírságok alig haladják meg a formaság határait, azzal az indoklással, hogy az érvényben lévő jogszabályok ennyit írnak elő, illetve ennyit engedélyeznek. Az, hogy a vonatkozó törvényeket akár módosítani is lehetne, egyelőre fel sem vetődik, vagy ha igen, a kezdeményezésnek nincs olyan politikai háttértámogatása, amely révén meghaladhatná egy-egy parlamenti interpelláció szintjét. A szintlépés ugyanis gyakorlatilag annak beismerését jelentené, hogy itt bizony megoldandó problémával van dolgunk, márpedig a kisebbségi kérdések megnyugtató megoldásának tézise Románia egyik leghangosabban hangoztatott érve a nemzetközi porondon.

A Petrolul Ploiesti szurkolóinak hőzöngése most áttört bizonyos határt. A különböző világhálós felületeken azóta magyarok és románok, lokálpatrióták és pusztán jóérzésű emberek adnak hangot felháborodásuknak nemcsak a vendégdrukkerek megnyilvánulásait elítélendő, hanem a rendfenntartók, a csendőrség lagymatag, szinte pártoló viszonyulása miatt is. Arról nem is beszélve, hogy a játékvezető egyetlen pillanatig sem volt hajlandó odafigyelni a gyalázkodó rigmusokra, holott a lelátó sértett része időnként fülsiketítő hangerővel igyekezett felhívni a figyelmét a vendégszektorból érkező skandálásokra.

A történtekről bizonyára újabb levelek és átiratok fogják értesíteni az illetékesnek tartott romániai és nemzetközi szerveket és intézményeket. Úgy tetszik azonban, hogy a drukkerek a klub vezetőitől is határozottabb fellépést követelnek. Sőt, egyenesen azt, hogy ha a következő hasonló esetben a játékvezető nem a szabályok szerint jár el, az ismétlődő gyalázkodások következtében nem vet véget a mérkőzésnek, akkor az OSK vonuljon le a pályáról.

Azt tartják, a nagy döntések meghozatala előtt mindig érdemes aludni egyet. A világbajnokság miatti bajnoki szünet talán jól is jön, hiszen valóban nagy horderejű lépésről lenne szó. A szentgyörgyi szurkolók mindenesetre úgy ítélik meg, hogy nincs már hová hátrálni, elérték a falat.

Most már valami egészen mást kellene elérni: a emberi méltóság visszaállítását.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!