Fortuna Liga: új főtámogatója lett a kassai futballklubnak

Vágólapra másolva!
2023.02.02. 09:29
null
Új főtámogatója lett az FC Kosicének (Fotó: FC Kosice)
Január végétől új főtámogatója lett a többségi magyar tulajdonban lévő FC Kosice (Kassa) labdarúgócsapatának, a szlovákiai Niké szerencsejátékszervező cég formájában. A jelenleg a másodosztályban szereplő nagy hagyományokkal rendelkező klubhoz két éve érkeztek magyar tulajdonosok. Szlovák partnereikkel közös eddigi munkájuk elismeréseképpen is felfogható az új támogató érkezése – írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a kassai klub.

Sántha Gergely, FC Kosice felügyelő bizottságának elnöke elmondta: „Nagyon örülünk, hogy egy ilyen sikeres és egész Szlovákiában jelen lévő cég csatlakozik támogatóinkhoz, mint a Niké. Úgy gondolom, hogy a FC Kosice labdarúgóklubba történő befektetésünk egy hosszútávú projekt, de már most sikeresek tudtunk lenni abban, amit két évvel ezelőtt a szlovák partnereinkkel elkezdtünk, vagyis a kassai futball újjáépítésében. Örülök, hogy a Niké is látja ennek az építkezésnek az eredményeit és a folyamatosan fejlődő kassai labdarúgásban rejlő marketingkommunikációs értéket, aminek köszönhetően minket választott. Remélem, hogy a klub minél hamarabb a kelet-szlovákiai labdarúgás fellegvára lesz, és nemsokára együtt örülhetünk annak, hogy az FC Kosice ismét az első osztályban öregbítheti majd a kassai futball hírnevét.”

A kassai futballal létrejött kapcsolatnak örül a Niké vezérigazgatója is,Otto Berger:„A sport szorosan kapcsolódik a Nikéhez, ezért is örülök, hogy létrejött ez a megállapodás. Kassa sportváros, Szlovákiában pedig a futball a legnépszerűbb sportágak közé tartozik. Olyan klubokkal léptünk kapcsolatba, amelyek ambiciózusak, van elképzelésük, amelyek mögött céltudatos emberek állnak, és népszerűek a rajongók körében is. Az FC Kosice igen biztató jövőképet mutat, vezetői szeretnék visszajuttatni a csapat az első ligába. Bízom benne, hogy érkezésünkkel ez sikerülni is fog.”


Lelkesedését nem titkolta a klub elnöke, Trnka Dusan sem: „A Nikével létrejött együttműködés további lehetőségeket nyit meg az FC Kosice mint brand további fejlesztésében és építésében. A bizalom, mellyel megtisztelt bennünket a Niké, számunkra kötelezettséget jelent, és örülünk, hogy közösen folytathatjuk utunkat ezzel az erős és stabil partnerrel.”

Legfrissebb hírek

Extázis Kassán, Bokros Szilárd végig bízott csapatában

Minden más foci
2025.03.01. 20:45

Niké Liga: újabb kassai győzelem, kiütés a Besztercebánya ellen

Minden más foci
2025.02.15. 18:34

Stratégiai igazgatóként folytatja Farkas Balázs Kassán

Minden más foci
2025.01.06. 21:54

A Kassa döntetlent játszott az éllovas Slovannal a Niké Ligában

Minden más foci
2024.11.22. 19:56

Gól nélküli döntetlent játszott a Kassa a Niké Ligában

Minden más foci
2024.11.02. 19:41

Szendrei Ákos és Bokros Szilárd gólt szerzett a Szlovák Kupában, mindkettejük csapata továbbjutott

Légiósok
2024.09.25. 18:23

Edzőváltás Kassán: Geri Gergely távozott, Roman Skuhravy érkezett – hivatalos

Minden más foci
2024.09.24. 21:16

Kassa: edzőváltás jöhet, cseh szakember a kiszemelt – NS-infó

Minden más foci
2024.09.24. 11:15
Ezek is érdekelhetik