Footgolf-vb: bejutott a legjobb nyolc közé a szenior csapatunk

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 09:27
null
Ott vagyunk a negyeddöntőben (Fotó: mfgsz.hu)
A férfi csapat csoportmásodikként zárta a csoportkört az orlandói footgolf-világbajnokság harmadik versenynapján, míg a szeniorok sikerrel vették az első akadályt és Portugáliát búcsúztatva készülhetnek a negyeddöntőre – olvasható a Magyar Footgolfszövetség beszámolójában.

 

A szerda is a csapatversenyé volt a kánikulában a negyedik footgolf-világbajnokságon. A két keddi győzelmet követően a csoport első helyéről várta a harmadik fordulót a magyar férfi válogatott. A világ élmezőnyébe tartozó szlovákok továbbra is a mumusai a mieinknek, most sem sikerült legyőzni őket. A 6–1-es vereség nagy különbségűnek tűnik, de a meccsen belüli párharcok többsége a meccsek hajrájáig nyitott voltak. Ezzel a szlovákok továbbjutottak, a mieink a második helyen végeztek. A cikk írásakor még nem tudni, ez mire elég, ugyanis a hat csoportból a csoportelsők mellett a két legjobb csoportmásodik megy majd tovább a negyeddöntőbe. Az eddig megszerzett hat pont igen jól mutat, a „gólkülönbség” dönthet holtverseny esetében a hatpontosok között – áll a közleményben.

A szenior csapatverseny a hétfői kvalifikációt követően a nyolcaddöntőkkel rajtolt el és rögtön hangos magyar sikerrel. A Balázsi Csaba, Bodócs András, Lengyel Béla, Papp Péter, Podusil György, Tajtyi Róbert összeállítású együttes 3–0-ra nyert Portugália ellen és a japán–argentin meccs győztesével találkozik pénteken.

Legfrissebb hírek

NS-KLUB: A futballt mindenki szereti – Lengyel Béla

Egyéb csapat
2024.12.18. 08:09

Női vízilabda: brutális meccsen, a görögök legyőzésével ezüstérmes a magyar válogatott a felkészülési tornán

Vízilabda
2024.06.30. 13:18

Hogyan, kivel, merre folytassa útját a magyar válogatott?

Foci Eb 2024
2024.06.29. 12:20

Vajon Marco Rossi maradhat még húsz évig a magyar válogatott élén?

Magyar válogatott
2024.06.29. 11:50

Szubjektív értékelés a magyar válogatott Eb-szerepléséről

Foci Eb 2024
2024.06.29. 10:11

Marco Rossi és a játékosok között megtört valami, de még semmi sincs veszve

Magyar válogatott
2024.06.29. 09:48

Gulácsi Péter: Csalódottság, büszkeség, összetartozás

Foci Eb 2024
2024.06.29. 09:25

Gulácsi és Sallai is üzent a magyar válogatott búcsúja után

Foci Eb 2024
2024.06.29. 09:23
Ezek is érdekelhetik