Sportrádió: Szeretnék még valami nagyot alkotni – Gálhidi

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.10. 12:00
null
Gálhidi György még szeretne valami nagyot alkotni (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Gálhidi György korábbi NB I-es labdarúgó és vezetőedző a 2022–2023-as idényt Egyiptomban töltötte. Többek között erről és Marco Rossival közös kispesti munkájáról is beszélt a Sportreggelben Lantos Gábornak és Somogyi Zsoltnak.

 

Gálhidi az interjú kezdetén beszélt róla, hogy már kilenc éve is edzősködött a La Vienánál – amelyet akkoriban még al-Aszjutinak hívtak –, azonban az első osztályba feljutás után elengedték a szakembert.

„Tudatosult bennem miután feljutottunk, hogy ide egy klasszikus felkészülés kell. Meg is csináltam és térdre is estek a fiúk, ahogy kell, viszont ekkor az edzőmérkőzések alapján megköszönték a munkámat” – számolt be róla Gálhidi.

„Tavaly visszahívott a tulajdonos, amikor visszakerültek a másodosztályba, hogy egy fiatal maggal ismételjem meg a csodát, amelyet kilenc éve sikerült. Sajnos hamar kiderült, hogy ez a csapat nem elég erős és rutinos a felkerüléshez” – beszélt az előző idényről a 69 éves szakember.

A korábban Kuvaitban, Kínában és Vietnámban is eredményesen dolgozó edző a magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi helyzetéről és a Marco Rossival való kapcsolatáról is beszámolt.

„Kicsit elfogult vagyok, mert 2016–17-ben, amikor Marcóval bajnokságot nyert a Honvéd, én akkor voltam a második számú csapat edzője, így nagyon jó a kapcsolatom Rossival. Azóta is kommunikálunk, néha segítséget is kérek egyes szakmai helyzetekben. A munkáját pedig nagyon nagyra tartom. Úgy gondolom, kifejezetten jól figyelnek meg játékosokat, hisz nem először hoztak haza külföldre szakadt magyar játékost, Kerkez Milos például engem is meglepett.”

Gálhidi a beszélgetés végén még a jövőbeli vágyairól is említést tett.

„A jövőben szeretnék még valami nagyot alkotni itthon vagy akár külföldön.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

Legfrissebb hírek

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
6 órája

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
10 órája

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
Tegnap, 18:48

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
Tegnap, 17:11

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
Tegnap, 13:37

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43
Ezek is érdekelhetik