Brazília: Neymar nem is gondolt rá, mégis csúcsot döntött

Vágólapra másolva!
2023.09.10. 06:21
null
A 17. percben a tizenegyest még kihagyta Neymar, később aztán a különleges gólörömével ünnepelt – szamárfül és nyelvnyújtás –: kétszer betalált Bolíviának a vb-selejtezőn (Fotó: AFP)
Nagy az öröm Brazíliában, a selecao ugyanis fölényes győzelemmel kezdte a világbajnoki selejtezősorozatot, ráadásul új gólrekordere van a válogatottnak: a duplázó Neymar immár megelőzi Pelét az örökranglistán.

 

A brazil válogatott élére ideiglenesen kinevezett Fernando Diniz érezhetően Neymar köré építette a csapatát. Ez a szakmai megoldás önmagában nem meglepő, ám a korábban sokkal kötöttebb és a támadásépítésben is nagyobb felelősséget cipelő támadó ezúttal teljes szabadságot kapott – védekeznie nem is kellett, az ellenfél térfelét pedig úgy játszhatta be, ahogy akarta. A támadás és a védekezés megszervezése így az eggyel hátrébb játszó Bruno Guimaraesre hárult, aki tökéletes munkát végzett, igaz, óriási segítséget kapott a két szélső felfutó védőtől; jobb oldalon a veterán Danilótól, és még inkább a bal oldalon a kapitány „találmányának” nevezhető Renan Loditól. A Marseille szélsője ugyan korábban már tizenhatszor szerepelt a brazil válogatottban, ám két éve gyakorlatilag elfelejtődött, Fernando Diniz pedig most tökéletes ráérzéssel rekrutálta újra – nem véletlen egyébként, hogy az ő oldalán Rodrygo (kétszer is), a másikon pedig Raphinha is betalált a szélsők közül.

Ugyanakkor a meccsen egyértelműen Neymarra esett a reflektorfény, aki a világbajnokságon a Horvátország elleni vesztes negyeddöntőben érte utol a selecao gólrekorderét, Pelét. Azóta nem lépett pályára Brazília színeiben, de most ott volt a belémi mérkőzésen, és a nemzet okkal reménykedett benne, hogy új király ül a trónra. Neymart talán nyomasztotta a tét, mert a 17. percben tizenegyest hibázott, ám a második félidő derekán már betalált, és ugyan a meccs nem szakadt félbe, mint Pelé ezredik góljánál, ám a támadót alaposan megünnepelték a társai és a stadion közönsége is. Neymar egy kései góllal duplázott, így jelenleg 79 góllal vezeti a mindenkori brazil válogatott góllövőlistáját.
Itt kell megjegyezni, hogy ez a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) statisztikája, a brazil szövetség (CBF) ugyanis 113 válogatottság mellé 95 gólt számol Pelének, azaz Neymarnak még 16 gól kell, hogy minden fronton beérje a nagy elődöt. Ezzel együtt Ednaldo Rodrigues, a CBF elnöke egy 79-es számmal ellátott mezt és egy plaketett adott át az újdonsült gólkirálynak a meccs utáni sajtótájékoztatón.

„Végtelenül boldog vagyok, erre nincsenek szavak. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer elérem ezt a csúcsot, és megelőzöm Pelét – mondta a láthatóan zavarban lévő Neymar. – Ez nem jelenti azt, hogy jobb lennék nála, vagy a válogatott más játékosainál. Mindig is történelmet akartam írni a válogatott mezében, és ma sikerült.”

Brazília legközelebb – magyar idő szerint szerda hajnalban – Peruban lép pályára, a vb-selejtező 2. fordulójában.

Hetvenkilenc góllal immár Neymar a brazil válogatott legeredményesebb játékosa – Pelét előzte meg (Fotó: Getty Images)
Hetvenkilenc góllal immár Neymar a brazil válogatott legeredményesebb játékosa – Pelét előzte meg (Fotó: Getty Images)

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
DÉL-AMERIKAI ZÓNA
1. FORDULÓ

Brazília–Bolívia 5–1(Rodrygo 24., 52., Raphinha 47., Neymar 61., 90+3., ill. Abrego 78.)

Legfrissebb hírek

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Videó: szögletből szerzett góllal válaszolt Neymar a szurkolók heccelésére

Minden más foci
2025.02.24. 11:05

Sallai mellől eladták Zahát és Zijest is, de új vetélytársat kapott

Minden más foci
2025.02.18. 11:36

Neymar csaknem másfél év után lőtt újra gólt – videó

Minden más foci
2025.02.17. 11:07

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

A visszatérő Neymar nagy ünneplésben részesült, de az ellenfél mutatta be a szamárfüles gólörömöt

Minden más foci
2025.02.06. 11:14

A mesebeli fegyverszünet

Népsport
2025.02.05. 16:13

Neymar könnyek között tért vissza a Santoshoz, Pelé mezszámát kapta meg

Minden más foci
2025.02.01. 12:25
Ezek is érdekelhetik