Vb 2022: Én voltam az egyetlen világbajnok, aki nem kapott elismerést – Messi

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.22. 12:02
null
Messi nem kapott elismerést a franciáktól a világbajnokság megnyerése után (Fotó: Getty Images)
Hosszabb interjút adott az Olga című műsornak a hétszeres aranylabdás Lionel Messi, aki nyáron hagyta el a francia Paris Saint-Germaint és lett az Inter Miami labdarúgója. A Katarban világbajnoki címet szerző argentin klasszist – érthető módon – nem fogadták kitörő örömmel Párizsban, miután a vb-döntőben legyőzték a címvédő francia válogatottat.

Lionel Messi elmondása szerint boldog Miamiban, s családjával tökéletesen alkalmazkodtak az amerikai élethez, ugyanakkor az argentin kicsit odaszúrt előző klubjának, a PSG-nek és a franciáknak is.

„Az az igazság, hogy nem úgy alakult, ahogy vártam, de mindig azt mondom, hogy a dolgok okkal történnek. Bár itt nem jártam jól, világbajnok lettem”mondta a hétszeres aranylabdás, aki az argentin válogatottal tizenegyespárbaj után nyert Franciaország ellen, így Párizsba való visszatérése után a szurkolók nem fogadták őt kitörő örömmel.

„Érthető. Győztünk a döntőben és a mi »hibánk«, hogy Franciaország ezúttal nem nyerte meg a világbajnokságot. Én voltam az egyetlen világbajnok, aki nem kapott elismerést a klubcsapatától, de ez rendben van” – fogalmazott Lionel Messi, akit a Kylian Mbappéhoz fűződő kapcsolatáról is kérdeztek, ugyanis pletykák szerint rivalizáltak egymással.

„Nem igaz, hogy összevesztünk volna, Kyliannal rendben van a kapcsolatom, akárcsak a csapat többi tagjával” – jegyezte meg az argentin kiválóság, aki egyelőre nem gondolkodik a 2026-os világbajnokságon való részvételen, a 2024-es Copa Américára összpontosít.

Messit a visszavonulása utáni terveiről is kérdezték.

„A futball is egy munka és szerencsés vagyok, hogy ez a munkám, mert ez a szenvedélyem is. Hamarosan vége a pályafutásomnak, de hogy mit csinálok utána? Vezetőedző nem szeretnék lenni, sportigazgató viszont igen, de gyerekekkel is szívesen foglalkoznék” – zárta szavait Messi, aki megsérült az Inter Miami legutóbbi bajnokiján, s akár a jövő heti US Open-kupa-döntőt is kihagyhatja.

Legfrissebb hírek

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
3 perce

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
4 órája

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
21 órája

Trollkodott az ellenféllel az argentin kapus, Scaloni leteremtette

Foci vb 2026
22 órája

Argentína 37 passzos csodagóllal taszította mélypontra Brazíliát

Foci vb 2026
Tegnap, 11:23

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 7:29

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49
Ezek is érdekelhetik