Szaúd-Arábia: Benzema kihagyta az Al-Ittihad első edzését, távozna?

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.14. 11:28
null
Karim Benzema nem vett részt az Al-Ittihad első edzésén, ezért a dubaji edzőtáborban sem vehet részt (Fotó: Getty Images)
A spanyol Marca értesülései szerint nem jelent meg a címvédő Al-Ittihad első edzésén az aranylabdás francia csatár, Karim Benzema, aki Marcelo Gallardo döntése nyomán nem vehet részt a csapat dubaji edzőtáborában sem. Az ügy miatt kérdésessé vált a támadó szaúdi jövője, s egyes sajtóhírek szerint két korábbi klubja, a Lyon és a Real Madrid mellett a Manchester United is tárt karokkal fogadná Benzema érkezését.

A Marca arról számolt be, hogy az Al-Ittihad téli szünet utáni első edzésén nem jelent meg Karim Benzema, aki távolmaradását azzal indokolta, hogy a pihenőt Mauritiuson töltötte, s a szigetet sújtó ciklon miatt nem indultak repülőjáratok Dzsidda felé.

Benzema hiányzása miatt azonban a csapat argentin vezetőedzője, a Benzemával összebalhézó Nuno Espírito Santót váltó Marcelo Gallardo úgy döntött, hogy a francia csatárral sem kivételez, ezért Benzema nem vesz részt csapata dubaji edzőtáborában.

A Marca forrásai szerint ráadásul 2022 aranylabdása még az óév végén három másik edzésről is „igazolatlanul” hiányzott.

Karim Benzema tavaly évi százmillió eurós fizetésért szerződött három évre az Al-Ittihadhoz, ám hiába jutott 15 bajnokin kilenc gólig és öt gólpasszig, egyelőre nem a pályán mutatott, hanem a pályán kívüli teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, először még tavaly augusztusban, aztán novemberben is összeveszett Nuno Espírito Santóval, akit a második eset után elküldött az Al-Ittihad, legutóbb pedig azzal került a középpontba, hogy eltüntette 76 millió követővel rendelkező Instagram-oldalát néhány nappal azok után, hogy 5–2-es vereséget szenvedtek a korábbi madridi csapattársát, Cristiano Ronaldót foglalkoztató Al-Naszrtól.

Sajtóhírek szerint Benzema nem bánja, hogy nem vett részt csapata edzésén, ez ugyanis megnyithatná neki az utat, hogy újra Európában játsszon, a sok pletykával is foglalkozó spanyol Fichajes.net szerint a francia csatárt az idény végéig két korábbi klubja, az Olympique Lyon és a Real Madrid mellett a Manchester United is kölcsönvenné.

Legfrissebb hírek

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

„Mindent megtettem, hogy játsszak” – Neymar elköszönt az Al-Hilaltól

Minden más foci
2025.01.28. 14:54

Cristiano Ronaldo az Al-Naszr társtulajdonosa lesz – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.16. 14:58

Nachóék magabiztosan, Benzemáék tizenegyesekkel jutottak be a négy közé a Szaúdi Király-kupában

Minden más foci
2025.01.07. 21:25

Benzema és Ronaldo is gólt lőtt, ám a végén csak a francia csatár örülhetett igazán

Minden más foci
2024.12.06. 20:08

Cristiano Ronaldo elárulta, melyik rekordot nem akarja megdönteni

Minden más foci
2024.11.23. 19:50

Az Al-Hilalnak elege van Neymarból, Cristiano Ronaldóval pótolná – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.06. 14:55

Alighogy visszatért egyéves kihagyása után, Neymar megint megsérült

Minden más foci
2024.11.05. 12:19
Ezek is érdekelhetik