FIFA: Infantino algoritmust vezetne be az átigazolási értékek meghatározására

Vágólapra másolva!
2024.02.02. 13:32
DeFodi ImagesGianni Infantino, a FIFA elnöke az új ötletével megreformálná a labdarúgást (Fotó: Getty Images)
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint meg kellene vitatni annak a lehetőségét, hogy a jövőben algoritmus határozza meg a labdarúgók valós értékét.

Infantino a FIFA pénteken véget ért éves jogi konferenciáját azzal zárta, hogy felelevenítette korábbi ötletét. A globális átigazolási piac értékét jelenleg több mint 10 milliárd dollárra becsülik.

„Meg kell tárgyalnunk annak a lehetőségét, hogy olyan algoritmust használjunk, amely valós átigazolási értéket határoz meg, annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen a rendszer és segítsük az üzletkötésben érdekelt feleket is” – jelentette ki Gianni Infantino.

A FIFA-t már régóta foglalkoztatja a játékjogok értékének megállapítása, ezért 2017-ben életre akart hívni egy olyan átigazolási bizottságot, amelybe a klubok, a ligák és a játékosok is delegálhattak volna tagokat, azonban ez nem valósult meg. Abban az évben került sor Neymar rekordösszegű szerződtetésére, amikor a brazil csatár 222 millió euróért igazolt a Barcelonától a Paris Saint-Germainhez, néhány héttel később pedig Kylian Mbappé 180 millióért írt alá a francia klubhoz.

A CIES Football Observatory svájci elemzőcsoport jelenleg 250 millió euróra teszi a Real Madridban futballozó Jude Bellingham és Vinícius Júnior, valamint a Manchester City-ben játszó Erling Haaland játékjogának értékét. Ebben a kutatásban azokat a játékosokat rangsorolják, akiknek még legalább három évig él a szerződésük a klubjuknál, figyelembe veszik az életkorukat, azt, hogy milyen időtartamra kötelezték el magukat és milyen nemzetközi rekord köthető hozzájuk, valamint együttesük szerepét a futballgazdaságban.

A FIFA évente több millió dollárral támogatja a svájci Neuchatel Egyetem labdarúgást kutató mesterkurzusát, amely 2010 óta fejleszti az átigazolások során használható algoritmust.

 

Legfrissebb hírek

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
16 órája

Tulajdonosi háttere miatt kizárta a mexikói Leónt a FIFA a klubvilágbajnokságról

Minden más foci
2025.03.21. 18:53

FTC: Stefan Gartenmann bemutatkozhat a svájci válogatottban

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 16:40

Több mint egymilliárd dollárt tervez szétosztani a FIFA a klub-vb-n részt vevő csapatok között

Minden más foci
2025.03.05. 19:34

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09
Ezek is érdekelhetik