Videó: Messi és Suárez is gólpasszt adott – győzelemmel rajtolt az Inter Miami

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 09:48
Messiék győztek az idénynyitányon (Fotó: Getty Images)
Az Inter Miami mérkőzésével rajtolt el az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) 2024-es kiírása.

A hazai pályán játszó Inter Miamiban tétmérkőzésen most először szerepelt négy ex-Barca-játékos a csapatban: Jordi Alba, Sergio Busquets és Lionel Messi mellett már Luis Suárez is ott volt a kezdőben.

Mint ismert, az uruguayi legenda kereken két hónappal ezelőtt igazolt a gárdához. És máris az első tétmeccsen kiosztott egy gólpasszt: Messi adta neki a labdát, ő pedig egyből tovább tette azt az ellenakciót befejező Diego Gómeznek.

A nyolcszoros aranylabdás argentin sztár is adott egy gólpasszt: miután Busquetstől megkapta a labdát, Robert Taylornak passzolt.

Az Inter Miami tehát telt házas mérkőzésen (több mint 21 ezer néző előtt) győzte le a Real Salt Lake-et a bajnoki nyitányon.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

MESSIT MÉG A FÖLDÖN FEKVŐ JÁTÉKOS SEM ZAVARTA MEG

SZABADRÚGÁSÁT A GÓLVONAL ELŐTT FEJELTÉK KI

LABDARÚGÁS
MLS
1. FORDULÓ
Inter Miami–Real Salt Lake 2–0 (R. Taylor 39., Diego Gómez 83.)

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
4 órája

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
7 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
7 órája

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
8 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Messi duplázott, a Miami a négy közé jutott a CONCACAF Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.10. 10:00

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10
Ezek is érdekelhetik